A gyerekhoroszkópokról

Már egészen fiatalon, 14 éves koromban a gyerekek szeretete határozta meg életemet, hisz óvónőképzőbe jártam. Rögtön megragadott, mennyire nyitottak a picik és őszinték, szeretetre és figyelemre éhesek.
Később, már tanítóként többet tudtam a gyerekek lélektanáról, fejlődéséről, és igyekeztem őket a legnagyobb szeretettel és elfogadással nevelni. Valljuk be, azért ez nem mindig egyszerű: a nagy osztálylétszám, a családból hozott negatív élmények rányomták bélyegüket az iskolai hétköznapokra is.


Most, hogy már asztrológusként szemlélem a világot, fontosnak tartom másokkal is megismertetni ennek a tudománynak a rejtelmeit, mert segítségével sokkal egyszerűbbé válhat a gyereknevelés.
A szülők szeretnék gyermekük személyiségét egyengetni, képességeit fejleszteni, ami remek dolog! Az egész akkor kezd nehézkessé válni, amikor a gyermek személyisége nem találkozik a szülők személyiségével… Például, egy szigorúbb, szervezett életet élő anyuka ugyanezt a rendet szeretné rákényszeríteni kiszámíthatatlan, „kissé elvarázsolt” gyermekére. Nos, ebből számtalan konfliktus fakad.
Gyakran hallani, hogy egy csecsemőt nem szabad folyton felvenni, ha sír, mert akkor elkényeztetjük…Nos, ezt anyaként én is megkaptam, még egy darabig el is hittem… Szerencsére hallgattam az ösztöneimre, igenis megvigasztaltam és babusgattam a piciket. Nem lett semmi bajuk. ☺
Ma már tudom, hogy csak rá kellett volna pillantanom a gyermekeim horoszkópjára és azonnal közelebb kerültem volna a nagy kérdéshez: milyen belső késztetéseik vannak, aminek megtapasztalását szülőként segíteni tudom? Hogy önmaguk lehessenek…
Szerintem az asztrológusnak egy gyermekhoroszkóp készítésénél még nagyobb a felelőssége, mint a felnőttek esetében, hisz akinek a képletét elmesélem, az nincs ott. Még pici, a szüleitől függ, nem tud reagálni az elmondottakra. A legszerencsésebb, ha tanácsadóként már ismerem a szülőket, így az ő szemüvegükön keresztül is nézhetem a világot – ez sokat segít saját gyermekük megértésében is. Amikor egy házaspár jól szervezett, hagyománytisztelő mindennapjaiba egy olyan csecsemő születik, kinek az aszcendensén az Uránusz található… Nos, ez a kisbaba hamar felborítja életüket és tanácstalanul állnak az egész előtt, vagy szigorral próbálnak kicsikarni helyes viselkedést a gyermekükből, ami persze ez esetben nem jó megoldás.
Éppen ezért én inkább egy útmutatót szoktam átadni a családnak, melyben benne van az is, hogy a gyermek szabad akaratát nem kötjük meg.
Karma asztrológusi szemmel nézve a születési horoszkópot, el tudom mesélni, milyen előző inkarnációból szerzett élmények jelenhetnek meg a kisgyerek rajzában, miféle képességeket hozott, melyeket mihamarabb szeretne előhúzni karmikus tarsolyából…

Hozzászólás