Varázslatos Telihold Vestával és a fogadalmainkkal…

Drága Olvasóim! 25-én, kedden, a hajnali órákban Telihold lesz, budapesti idő szerint  4:50 perckor a Mérleg-Kos tengelyén.

Ilyenkor egyrészt a Kos hozzáállás erősödik fel, hisz Telihold van, azaz bátran, erőteljesen, önmagunkért kiállva haladunk. Másrészt jelen van ezzel szemben a Mérleg tétovázása, harmóniára és egyensúlyra törekvése is. Feszítő helyzetekbe kerülhetünk a következő dilemmákkal: Én vagy mások? Önzően vagy háttérbe szorulva?

A Nappal együtt áll még a Merkúr, mely segít az önkifejezésben, és a Mérlegben járva kommunikációnk is könnyed, fontos, hogy szavaink a szépséget tükrözzék. ráadásul Ceres is mellettük áll: Ő Demeter istennő, a gondoskodás, anyaság aszteroidája. Segít, hogy másokra is gondoljunk, tudatosan használjuk fel ezt a különleges minőséget.

A Telihold téridő pillanatának aszcendense és deszcendense a Szűz-Halak tengelyére esik, mely a gyógyítók, gyógyulni vágyók tengelye. Kegyelmi állapot, amikor az égiek segítenek rezgésünk emelésében. De mit is gyógyítsunk? Miből is gyógyuljunk?  A Szüzek uralkodó bolygója, Chiron tapint rá “finoman” az egyik témára. Ő még a Kosban hátrál, együtt a Holddal és Hygiea istennővel. Lelki sebeinket a gyógyítás istennőjének tenyerébe tehetjük, aki szívesen segít rendet tenni a hétköznapokban.

A Kosban járó Hold kicsit kényelmetlenül érzi magát a tüzes jegyben, hisz ő a Rákok uralkodó bolygója. Így picit fékezettebb, de azért segíti a bátorságunkat, a kezdet lendületét adva tetteinkhez. Lelkes, inspiráló, megnyilvánuló. Egy harminc fokkal az Uránusz is hat rá- most különlegesen, változva, szabadon szárnyalhatunk.

A Szűz aszcendens föld minőségével harmóniában van a Bak jegyében álló Szaturnusz, aki együtt áll Vesztával.  A szüzek precizitása, gyógyulni vágyása kap most mesteri áldást erre a folyamatra. És a csúcspontja a Szaturnusz – Veszta együttállás, mely együtt a FOGADALMAT jelenti.  Amikor két ember párkapcsolatát hasonlítjuk össze, és jelen van ez a téma, akkor abból látható, hogy ők valamelyik inkarnációjukban már voltak házasok ( esküvői fogadalom), vagy megígértek egymásnak valamit.  Épp ezért lehet ez a Telihold egy leánykérés, vagy egy elköteleződés a párunkkal. 🙂

Akinek ez most nem aktuális, azok is magukba nézhetnek, mert érdemes meggyógyulni előző életeinkből itt ragadt fogadalmaink hatásától. Pl. szegénységi fogadalmak, önsorsrontó gondolkodás: Nekem sohasem sikerül semmi…  sose leszek gazdag… mindig a nehézség marad nekem… stb…

Egy kis ismétlés Vestáról ha valaki jobban megismerné ezt az istennőt. 🙂

Hesztia (a rómaiaknál Vesta) a házi tűzhely és a templomok őrzője. Zeusz legidősebb nővére, de mégsem lakott az Olimpuszon: önként lemondott a helyéről Dionüszosz javára.

A régi görögök és rómaiak hitvilágában az ő jelenléte adja a családi tűzhely és az otthon melegét. Neki mutatták be a legértékesebb áldozatokat annak ellenére, hogy nem vett részt sem háborúban, sem cselszövésekben.

Hogyan nyilvánul meg a hétköznapokban?

Hesztia szűz istennő, férfi nélkül is egész embernek érzi magát. Ő befelé figyel, kedveli a csendet és a magányt. Nem foglalkoztatja a karrier, vagy hatalmi játszmák. Az élet végső célját, értelmét keresi.

A segítő foglalkozásokat neki találták ki. Ahol türelemre, nyugalomra van szükség, ott van igazán elemében. Nem az elismerésért dolgozik, hanem a munka öröméért.

Párkapcsolatában hagyja, hogy kiválasszák, viszont ő dönt az elfogadásban. Kiváló feleség, aki a házimunkát csodálatos tevékenységnek éli meg. Ilyenkor kapcsol ki igazán: neki nem nyűg a takarítás, hisz pompásan el tud abban is mélyülni.

Külső szemlélő azt hiheti, hogy a férje árnyékában él, ám ez csak a látszat: mindig megőrzi belső autonómiáját.

Számos rétegét ismerjük meg papnői életének, hisz az évezredek során mély változásokon ment keresztül ez az archetípus. Sokszor mutathat sérült női életeket .Magas minőségben megélve Vesta a fókuszáló képességünket adja, a legteljesebb odaadás minőségét. Az otthoni tűzhely egyben a saját belső szellemi szentélyünk is. Hogyan tudjuk megtartani ezt a belső tisztaságot? – ez is lehet ennek a varázslatos Teliholdnak az egyik kérdése.

Áldott Teliholdat kívánok!

Szeretettel,

Timi

 

 

Hozzászólás