Rengeteg szeretettel küldöm az Állatok Világnapja alkalmából

Manapság gyakran hallani olyasmit az emberektől, hogy megpróbálnak “visszatérni a természethez”, “újra kapcsolatba kerülni a Földdel”. Az igazság viszont az, hogy soha nem is szűnt meg teljesen ez a kapcsolat ember és természet között. Minden, amit teszünk, kihat a Földanyára, és minden, ami azzal történik, visszahat ránk.

Rengeteg mítosz szól mágikus helyekről és korokról, amikor ember és állat nem különült el egymástól. Mára viszont az ember úgy tekint a természetre és annak jelenségeire, mint egy idegenre.
Pedig az állatoktól sokat tanulhatunk. Az már köztudott az asztrológiával foglalkozók körében, hogy a Szűz jegyűek a cicákhoz vonzódnak, míg a marsikus emberek pedig a kutyákat kedvelik jobban. De mit üzenhet számunkra néhány emlősállat, ha jobban megfigyeljük őket?

Azt mondják, akinek az életébe belép egy macska, az illető számítson arra, hogy körülötte a mágia és a misztérium erőre kap. Az ókori Egyiptomban kifejezetten megbecsülésnek örvendett. A germánok a termékenység istennőjével, Freyjával azonosították, és sok népmesében is szerepel. El ne felejtsük a boszorkányok fekete macskáját sem, kiről gyakran azt hitték, hogy gazdájához hasonlóan ő is egy szellem.
A legkülönfélébb tulajdonságokkal ruházták fel: kilenc élet, ügyesség, kíváncsiság, kiszámíthatatlanság, gyógyerő… A valóság az, hogy a cica sötétedés után éli igazán az életét, bár az emberek szeretnék, ha alkalmazkodott volna a nappali életmódhoz. Mivel a sötétség a félelem otthona, az emberek az éjszaka világát nem képesek látni, a macskához is a misztikum és a mágia képzete társult. Mindezek miatt a Hold energiáját is képviselheti, valamint azzal, hogy puhaságával, kerek szemeivel simogatásra készteti az embert.

A korai kereszténység számára az oltalom és védelem jelképe volt, az ókori görögök szerint ez az állat a holtak társa, és lakóhelyük őrzője. Hűség és védelem: rögtön tudjuk, hogy a kutyáról van szó.
A macskákkal ellentétben ő nappal tevékenykedik: nyílt energiát képvisel, mint a Mars.
Szeretete kifogyhatatlan, még a legnehezebb időkben is. Tényleg a társunk akar lenni, a benne lévő szellemet nehéz megtörni…

A medve annyira megmozgatta az emberek képzeletét, hogy még csillagképet is elneveztek róla: a Nagymedvét (Ursus Major). Az északi féltekén a legjobban kivehető hét csillaga a Göncölszekér.
Az amerikai őslakosok a medvét is az emberek rokonának tartották, mivel tud két lábon állni és járni.
Nagy súlya ellenére meglepően fürgén úszik, ráadásul fára is mászik! Emiatt gyakran szokták a fával is összefüggésbe hozni, mely egy ősi szimbólum: természetes közvetítő antenna ég és föld között. A tudást jelképezi. A medve is azt tanítja: használjuk fel a velünk született képességeket, amelyek eleve bennünk vannak, a fa pedig arra emlékeztet: alkalmazzuk tudásunkat a hétköznapokban.

A delfin tengeri emlős, amit sokan elfelejtenek, és halnak nézik… Az a tény, hogy a vízben él, kiemelt jelentőségű. Számos mítosz szól arról, hogy az élet valaha az ősvízből keletkezett. A víz a teremtés, a szerelem, szenvedély szimbóluma, mindenféle élet közege.

A kora kereszténységben a delfin az üdvözülés jelképe volt, az ókori görögöknél pedig az istenek szent hírnöke, ezért sosem bántották az emberek. Manapság, amikor inkább óvatosnak kellene lennie velünk, mégis kíváncsi ránk. Játékosságát el kéne tanulnunk.
Csodás gyógyító, gondoljunk csak a fogyatékkal élőkkel folytatott terápiás kezelések sikereire.
Amikor pedig két atlantiszi lélek beszélget, a delfinek és a tenger iránti szeretet szinte rögtön szóba kerül…

Ősi erő, hatalom és méltóság jelképe az elefánt. Sok legendában felbukkan: a hinduk a bölcsesség és a siker istenét, Ganésát általában elefántfejjel ábrázolják.
Az elefántközösség kor és nem szerint tagolódik. A tehenek és a borjak a nőstények csordájában élnek, amelyet egy tapasztalt, öreg tehén vezet. Ez a felosztás arra is utal, hogy a női energiák három alakra oszthatók: a gyermek, az anya és az idős, tapasztalt asszony. Az elefántok erős szeretetet és hűséget tanúsítanak egymás iránt, az idősebb borjak segítik az idősebbeket, a felnőttek pedig a betegeknek, időseknek. Igazi közösségként élnek, a legősibb bölcsességre és erőre támaszkodnak.

A ló óriási szerepet játszott a civilizáció elterjedésében. A kínai asztrológia szerint a ló jegyében született emberek barátságosak és vállalkozó szelleműek, hajlamosak a hirtelen indulatokra és érzelmekre.
Utazás, erő és szabadságvágy-ez a Nyilas jegyűekre jellemző, és közülük sokan vonzódnak is e pompás állathoz. A ló hátán mi is megélhetjük saját erőnket és fenségességünket.

És a vidrák? Milyen cukik! 🙂 Ezek az állatok roppant ügyesek, fantasztikusan aktívak a vízben. (A víz alatt az orra és a füle zárva van.) A szülők, főleg az anya igen gondos: neki kell megtanítani a kicsinyeit úszni.
A vidra nagyon kíváncsi, szinte alig van egyedül. Mivel főként vízben tartózkodik, a női energiákkal is összefüggésbe hozható: a gyerekek szeretete, az öröm, kreativitás megélésére hívja fel a figyelmünket. Emlékeztet, hogy az élet vidám, tele van szépséggel és játékossággal. Higgyünk neki! 🙂

Legyenek áldottak a Földön élő állatok akár picinyek, akár hatalmasak! Vigyázzunk rájuk és szeressük őket nagyon!

Timi

 

Hozzászólás