Egy kis asztrológiai szösszenet, mely a Vénusz-Merkúr együtt állásról jutott eszembe, meg a Mars és Vénusz kvadrátjáról. Illetve arról, hogy 2018 egyik különleges ajándéka az ikerlángok egymásra találása.
Mit is jelent számunkra a jó ízlés, a barátságosság, a kreativitás, hűség, művészi érzék? Magas szinten a Vénusz ezeket a minőségeket képviseli. A külvilág és a társ tulajdonképpen tükör, s az „igazit” csak igazivá válva kaphatjuk meg sorsunktól. Kegyetlenül hangzik, de pont azt kapjuk, amit megérdemlünk. ( Én is megtapasztaltam olyan párkapcsolatokat, melyek azért voltak rémesek, mert az évek során elfelejtettem önmagamat szeretni. )Természetesen Olvasóim kivételek, ha éppen most még nem a legjobb a párkapcsolatuk. Ám pont ezek a napok hozzák a beavatást, a szintemelkedést, ha szeretnénk és persze nyitottak is vagyunk rá.
Mindegy is, milyen címkével illetjük az ikerláng kapcsolatot, a lényeg az, hogy a lélek gyógyulásáról szól. Finomhangolás a léleknek-így is megközelíthetjük. Minél tisztább a kapcsolatunk önmagunkkal, annál közelebb kerülünk önMAg-unkhoz. Az ikerláng kapcsolatok gyógyító energiái az önfejlődésünkről szólnak. Szabadság, egyensúly és finom kapcsolódás van. Jézus és Magdaléna szerelme szolgál példaként.
Beavató energiák hatnak ránk, nemcsak azért, mert Vénusz az Angyal csillagképben jár, hanem azért, mert a szerelem bolygója retrográd. Ilyenkor befelé érdemes figyelni, hisz a bolygó a lényegre irányítja a figyelmünket. Sok dolgot a helyére tehetünk most emberi kapcsolatainkban, szerelmi és pénzügyeinkben, kreatív teremtő erőnkben.
Aki a régi mintákban él haragban, dühben, függőségekben és vitákban, azt is tiszteletben kell tartanunk. Aki viszont a békét, elfogadást, tisztességet, tisztaságot és feltétel nélküli szeretetet választja, az az új párkapcsolati minőségbe emelkedik. Mindig a lélek dönt.
Jelzi-e a születési horoszkópunk, hogy az ikerláng kapcsolódásra készült a lelkünk? Igen, több módon is. 🙂
A legfeltűnőbb, amikor a Neptunusz a VII-es házban áll – hivatalosan felvállalt párkapcsolat házában. Ha netán a Fekete Hold Lilith is itt van, mindenképpen jelzi a lélek, hogy egy beavatáson kell végigmennie, melyből esélye van győztesként kikerülni.
Az egyik aszteroida, Junó is főszerepet kap : horoszkópunkban ez a női minőség is kapott egy aszteroidát. Így képletünkben a feleség, illetve a hivatalosan vállalt párkapcsolat megtestesítője Junó. Üzenete az, hogy a fele-ség, tehát a Teljes Társ megélése, megtalálása az, amely messze meghaladhatja az átlagos, mindennapi minőségeket. Arról is mesél, hogy párkapcsolatunkban miként törekszünk a magasabb minőségek felé.
A Jupiterrel alkotott fényszögei azt az égi társat mutatják, akivel síron túli kötelék tart össze. Inkarnációkon átívelő kapcsolódásra utal. Persze minél könnyebb a fényszög, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy meg is találjuk a nagy Őt.
Még egy aszteroida utal a síron túli kötelékre, ő Eurydike. Orpheusz felesége, aki halála után visszatérhetett az élők közé. Így jutalmazta meg a szigorú Hádész azért a lantjátékért, melyet férje játszott. Tiszta szerelmet, halált és újjászületést is jelez ez az égitest.
Legyenek áldottak ezek a beavató erejű napok!
Szeretettel,
Timi
