Egy Bika Újhold erőteljes sorsváltoztató energiákkal

Ma egy éjjeli Üjhold örvendeztetett meg minket a Bika jegyében, budapesti idő szerint 0 óra 44 perckor.

Az anyagi síkra vetül most a fény, a teremtő erőnkre, az élet élvezetére. Ilyenkor lelkünk szépségre, harmóniára vágyik, melyet a Bikában járó Hold hoz el, mint lélekszimbólum. Vedd körbe Magad ezekkel az energiákkal, mert az elkövetkezendő 28 napunkat határozza meg ez a minőség.

Az Újhold kezdeményező, bátor-erre segít rá Astraea, azaz a karmatörés istennője, ahogy egy foknyira áll a Nap és Hold együttállásával. Ő Csillaglány, aki a Vaskorban a legtovább maradt az emberiséggel, végig támogatott minket. Csak akkor ment az istenek közé, amikor már ő is reménytelennek látta az emberiség helyzetét. Így lett belőle is egy égi segítő.

Most képesek vagyunk nagyot változtatni a sorsunkon, mert az igazság mellettünk áll. 🙂

A Mars és Jupiter szembenállása jövő hét végéig tart. Mivel a Mars az Ikrek jegyében jár, ezért hatalmas szellemi energiákkal rendelkezünk, csak nem mindegy, hogy mit is kezdünk ezzel. A Jupiter a saját jegyében hátrál, hitet és tudást adva a kezünkbe. Az oppozíció miatt nehéz kordában tartani ezt a feszültséggel járó bolygóállást.Megint alkalmunk van az önfejlődésre, ha tudatosan kézben tudjuk tartani ezt az erőt.

A szembenállás során a kapcsolatba kerülő elvek, gondolatok, vélemények egymást megismerve válnak egésszé.Célunk, hogy összeolvadjanak a látszólag ellentétes minőségek.

Nagy szeretettel köszöntök minden édesanyát ! Legyen áldott napotok szerető családotok körében. 🙂

Timi

 

Hozzászólás