Áldott energiák támogatják a mindennapjainkat: két beavató sorsbolygó áll együtt a Bak jegyében.
Szaturnusz itt van igazán otthon: két és fél éves útját zárja le ezzel az együttállással. ( Csütörtöktől a Vízöntőben halad tovább. ) Jupiter évente vált jegyet, ő majd 19-től lép át a Vízöntőbe.
Szati a korlátok, nehézségek, sorsszerű beavatások bolygója. Jupiter a hit, szeretet, bölcsesség szimbóluma. A szűkösség és bőség, a korlátok és a szerencse ellentétes energiáit kell gyakran megtapasztalnunk. Ahogy ketten kapcsolódnak, így jelzik égi testvéreink, hogy megtaláltuk a helyes mértéket, a megfelelő egyensúlyt. Bőség, szeretet és sikerek várnak ránk, ha nem erőltetünk semmit, hangolódva az Univerzum áramlására.
Jupiter miatt: hallgassunk a szívünkre, Szaturnusz miatt maradjunk a jelen pillanat teremtő erejében. Így megvalósulnak vágyaink.
Ritka, hogy ez a két hatalmas bolygó együttáll: 1623-ban volt legutóbb. Legközelebb 2080-ban történik ilyen égi esemény. A Megváltó születéséhez is köthető. Szerencsére a téli napfordulót is ezzel az áldással ünnepelhetjük, csak akkor már mindketten a Vízöntőben lesznek. (12. hó 12-én lesz. )
A szerelem és szépség bolygója a Nyilasba lép, ahol különleges csapat várja: a leszálló Holdcsomópont, a Merkúr és a Nap is. 🙂
A Nyilasban járó Vénusz szabadságszerető, idealista, imádja a humort és a jókedvet. Időnként úgy tűnhet, hogy nem is törődik az élet megpróbáltatásaival, sokan emiatt felszínesnek tartják. Áthatja egyfajta filozofikus szemlélet. Néha nehéz önmagának is megbirkóznia a hétköznapi rutinfeladatokkal. Nem igazán szeret a jelenben lenni, inkább a jövő iránt vágyakozik.
Imádja a meglepetéseket, gyakran meghökkentő dolgokat csinál, csak hogy egy kis színt vigyen a szürke hétköznapokba. Időnként furcsa ellentmondásba kerülhet, mert amiről beszél, amiről prédikál, az csakis másokra vonatkozik, ugyanakkor a saját hiányosságaival nem szeret szembesülni.
Vonzalmát szabadon, lelkesen és idealista módon fejezi ki. Mindig valami jobbra vár, ez gátolhatja a hosszú távú kapcsolatok kialakításában. A szerelemben toleráns, széles látókörű, nagy szüksége van a szellemi összhangra.
Nagyra értékeli az őszinteséget, de gyakran megbánthat másokat a túlzott nyíltságával.
Tud könnyed és vidám lenni, a másik nem viszont gyakran félreérti ezt a lazaságot, amikor többet gondol bele egy baráti beszélgetésbe…
A Nyilas Vénuszú férfi idealista és becsületes társat keresne, aki őszinte, kalandvágyó, széles látókörű. Nem szereti, ha birtokolják.
Szeretettel,
Timi
