Drága Olvasóim! A kozmosz ritmusára tudunk ezekben a napokban ráérzékelni, ahogy a Vízöntőbe lépett Szaturnuszt ma a Jupiter követi.
Mikor minek jött el az ideje? A tágulás jupiteri, az összehúzódás szaturnuszi: amikor együttállnak, akkor a hétköznapokba rejtett bölcsességünk áramlására érzékelhetünk rá. Betlehemi csillagnak is hívjuk ezt az együttállást, mert Jézus születését is jelezték. Egy olyan mester érkezett a földre, aki fényt sugárzott és a legmagasabb szintű szeretet példáját mutatta az emberiségnek.
A Jupiter a szeretet bölcsessége, beavató energiaként működik. A legnagyobb bolygó, ezért mindent felnagyít – eddig tizenhat holdját fedezték fel.
Hozzá köthetjük a szerencsét, az optimizmust, az ősi magyarság szent emberét, a táltost is. Fentről, a Tejútról hozták le a fény terjesztéséhez szükséges képességeket.
A Nyilasok uralkodó bolygója, a tanulás és tanítás útját jelzi: összekötni eget a földdel, megismerni a hitünkben rejlő csodákat. Nem mindig hoz szerencsét, de egy nehéz helyzet magas szintű megoldásához hitet és szeretetet kapunk cserébe. A szívünket szólítja meg: ahová hívást érzünk, menjünk bátran. Ne kezdjük „túlagyalni” a helyzetet, mert a bátorságunkért cserébe csodát hoz. Pl. így találkozhatunk egy szerelemmel, vagy hivatásunkkal… Csak a szívünkre hallgassunk! ![]()
A csodákért cserébe csak annyit kér tőlünk, hogy legyünk hálásak azért, amit kapunk tőle.
Aki elszáll a sikereitől, azt Jupiter szokta „pofára ejteni”. Ne felejtsük, hogy az igazság is hozzá tartozik, mivel a Nyilas uralkodója. A Vízöntő jegyében 2021. december 29-ig lesz majd, illetve május 14-től július 28-ig a Halakban találjuk. Végtelen szeretetet és a spiritualitás győzelmét hozza el.
Térjünk vissza a Vízöntőre, milyen is lesz itt ez a csodás égi testvérünk? Szabad, különleges és zseniális, erőteljes szociális érzékenységgel.
Felnagyíthatja a szabadságvágyunkat, önállósági törekvéseinket. Szaturnusszal együtt haladnak, ezért kicsit kordában lesz tartva egy darabig-és így születik a flow-élményünk: csak hagyjuk, hogy életünk zseniális energiái elvarázsoljanak. A többi pedig úgyis megérkezik. ![]()
A másik remek hír, hogy Junó, a társ, a feleség képviselője a Nyilasba lépett. Lesz egy retrográd időszaka, ezért majd csak 2021. november 15-én hagyja el ezt a tüzes és optimista jegyet. Érdemes kihasználni ezeket a hónapokat arra, hogy a hitünket vizsgálgassuk. Hiszünk-e egyáltalán abban, hogy mi is lehetünk boldogok? Hiszünk magunkban, hogy a legjobbat tudjuk kihozni egy kapcsolatból? A jelenlegi kapcsolatunkban van-e játékosság, humor, optimizmus és tűz? Látjuk-e a másikban lelkének mélységeit?
A szerelem istennője, Vénusz is a Nyilasban található. Ma egy tűz trigont alkot a Kosban haladó Chironnal. Áldott lehetőségek támogatnak minket abban, hogy bátran higgyünk az erőnkben. Varázslatos hétvégét kívánok-ehhez most mindent megkapunk! A Tejút spirálgalaxisának látványa is adjon tiszta fényt és tudást. ![]()
Szeretettel, Timi
