Az akaraterő bolygója a Bikába lép

A tavalyi év átalakító energiáiban több égi testvérünk segédkezett. Marsnak is nagyon sokat köszönhetünk, mert ő több mint fél évig a saját jegyében járt. A Kos tüzes, bátor és energikus minőségében fel tudtuk fényesíteni a bennünk szunnyadó erőt. Ő a hős lovag, a bátor harcos, de alacsony szinten a kocsmai verekedő is lehet. Életünk során a tudatosságunktól függ, hogy mások támogatására használjuk az energiáinkat, vagy inkább elnyomjuk a környezetünket. Keressük meg az egyensúlyt az „önzőségben” is: mert időnként kell, hogy magunkkal is tudjunk foglalkozni. Az „én-idő” varázslatos hatásairól mindannyian mesélhetnénk… 🙂

Mától a kreatív, stabil, kitartó Bikába lép át. Ez a földjegy a saját tempójában szeret haladni, ezért most érdemes a türelmet is gyakorolni. Március 4-ig marad ebben a minőségben. Nagyon aktív lesz, lássunk néhány januári fényszögkapcsolatát:

11-én a Vízöntőben haladó Szaturnusszal alkot egy fix kvadrátot: hegyeket tudunk mozgatni, koncentrálva a lényegre.

18-án a Vízöntőben járó Jupiterrel alkot fix kvadrátot: a hitünk és a szabadságvágyunk mozgatja meg a tetteinket.

19-20-án a Bikában található Uránusszal áll együtt. Alacsony szinten „kő kövön nem marad”, mert szédületes energiákat kapunk. Magas szinten viszont a megújulásunk szolgálatába tudjuk állítani ezt a lehetőséget.

29-30-án Fekete Hold Lilith-tel fognak együttállni: ez is roppant erős hatás. Mennyire hagyjuk, hogy mások elnyomjanak? Mikor merjük kezünkbe venni az istennői tudást és bölcsességet? Miként állunk ki a harmóniáért, egy szerelemért? Alacsony szinten mások akarnak majd „lenyomni valamit a torkunkon”. Ha Lilith jó barátnőnk, akkor ki tudunk lépni ezekből a méltatlan energiákból.

A művészettel, kreatív képességeinkkel kapcsolatban ez a két hónap abban segít, hogy bátran beleálljunk a lehetőségeinkbe! Vállaljuk fel a tehetségünket. 🙂

Az anyagi teremtő erőnkkel összefüggésben is magas szinten tudjuk megszentelni az anyagot és bátran bevállalni a bőséget. 🙂

A mai képet Verók Adri selyemfestőtől kaptuk ajándékba. 🙂 Egy fiatal tehetség, aki nagy utat járt be ahhoz, hogy bátran fel tudja vállalni Istentől kapott képességeit. Egy “Univerzumos” mintát kértem Tőle, fogadjátok nagy szeretettel! A weboldala:www.verokadri.hu

Legyen áldott ez a jegyváltásunk! 🙂

Szeretettel,

Timi

A művészettel, kreatív képességeinkkel kapcsolatban ez a két hónap abban segít, hogy bátran beleálljunk a lehetőségeinkbe! Vállaljuk fel a tehetségünket. 🙂Az anyagi teremtő erőnkkel kapcsolatban is magas szinten tudjuk megszentelni az anyagot és bátran bevállalni a bőséget. 🙂A mai képet Verók Adri selyemfestőtől kaptuk ajándékba. 🙂 Egy fiatal tehetség, aki nagy utat járt be ahhoz, hogy bátran fel tudja vállalni Istentől kapott képességeit. Egy “Univerzumos” mintát kértem Tőle, fogadjátok nagy szeretettel! A weboldala:www.verokadri.hufacebook-on:@ Verók Adri Silk designer néven találhatjátok.Legyen áldott ez a jegyváltás!Szeretettel,Timi

Hozzászólás