Március 20-án a tavaszi Napforduló napjára virradunk: budapesti idő szerint 10 óra 37 perckor lép a Nap a Kos jegyébe. Egy új asztrológiai kör veszi kezdetét. 🙂
A Napforduló téridő pillanatára felállított képlet mindenképp gyógyító erejű-erről a Halak-Szűz IC-MC tengely mesél. Egy rezgésváltás a szeretetbe, elengedve a régi tapasztalatok fájdalmait.
Bátor, mert a Nap közelében van a Kosban haladó Chiron, a sebzett gyógyító. Ő arra tanít minket, hogy bátran vegyük kezünkbe az életünk irányítását. Váltsuk arannyá a fájdalmakat, azaz tanuljunk a hibákból és elakadásokból, mert cserébe csodás képességeket kapunk. 🙂
Chiron a Ceressel áll együtt, a gondoskodás minőségével. Lépjünk ki olyan helyzetekből, amely már nem szolgál minket. A másik lehetőség, hogy a szeretteinkért, vagy az anyaságunkért tehetünk bátor lépéseket.
A család, az otthon fontosságát jelzi, hogy a Napforduló képletének aszcendense a Rák jegyében van: találjon haza a lelkünk a szeretetbe. Ráadásul a Kosban járó Chironnal egy kardinális kvadrátot alkotnak, mely szintén a bátor és szeretetteljes lépéseket segíti. Az otthonteremtés, családalapítás vagy a tiszta elhivatottságunk megéléséhez kapunk meg minden segítséget! 🙂
Bölcs szeretetet a Halakban együttálló Merkúr és Pallasz Athéné-től kapunk intuitív energiaként.
Koncentrált erőket a Szaturnusz és Mars trigonja hoz. A Kos az új kezdet, amikor bármire képesek vagyunk! De nemcsak elképzelés, hanem gyakorlati megvalósítás szintjén mutatkozik a szándék.
Az Ikrekben haladó Mars a Sorstengelyekkel kapcsolódik: a felszálló Holdcsomóponttal egy jegyben a bölcsességet és rugalmasságot kapjuk. A változás beindítói!
Lélekszintű flow élményt a Vízöntőben lévő Szaturnusznak és Jupiternek köszönhetünk: ők a 8-as, és a 9-es házban helyezkednek el. A spiritualitás szerepére is felhívják a figyelmünket. 🙂
És most nézzük ennek a jegynek a szülötteit, a tüzes és kardinális minőség képviselőit! 🙂
Férfias tulajdonságú, tüzes jegy. A tűz, ami inspirál, szenvedélyt gyújt. A Kos napjegyében született lélek ebben az inkanációban azt szeretné megtapasztalni, hogy miként lehet érvényesíteni az akaratát. Így hát bátor, kedveli a merész kalandokat és utazásokat, rámenős, energikus, kezdeményező. Elszántan törekszik a teljes életre. Néha úgy látszik, meghátrál, sőt irányítható, valójában azonban hihetetlenül versenyképes. Meggondolatlan heveskedése viszont kínos meglepetéseket okozhat.
A Kos szereti az otthonát: legyen az egy viskó, vagy egy palota, a lényeg, hogy az övé. S mert az övé, nem tűri a beavatkozást a családi életébe. Egyetlen esetben viseli el a változásokat, ha önmaga kezdeményezi és hajtja végre.
Lobbanékony, mindent azonnal akar, de nem minden téren kockáztat. Képes helytállni, egyhangúan robotolni, ha anyagi érdekei ezt kívánják. Létfontosságú, hogy kiélhesse versengő hajlamát, legalább valamilyen sportban. A legtöbb Kos élvezi a sportot, bár a legszívesebben önmagával játszana, hiszen akkor mindenképpen ő nyerne.
Nagyevő és nagyivó, általában a társaság kedvence, gyakran ő a pezsgő társasági élet motorja. Szívesen szórakoztatja a többieket, jó táncos, remekül énekel-igazán élvezi az életet.
A Kos jól teszi, ha szabad idejét leginkább a friss levegőn tölti, mert a zárt terekben nem érzi jól magát. Noha tudja két kézzel is szórni a pénzt, időnként elég szűkmarkú.
Vakmerő természetű, gyakran cselekszik elhamarkodottan, s emiatt többször kerül olyan helyzetbe, amit jobb lett volna elkerülni. Például romantikus hevületében házassági ajánlatot tesz, s kisvártatva kiderül, hogy szenvedélye hosszú távon ólomlábakon cammog, vagy még úgy se. A Kos jól teszi, ha óvatosságot tanul, és gondolkodik, mielőtt megszólalna.
Jelmondata, hogy létezem és cselekszem, inkarnációs feladata, hogy megtanulja magát képviselni, érvényesíteni. Küzdjön, legyen önző. Persze, ennek is megvan a veszélye. Ha túlzottan csak önmagára gondol, vagy bátorságát verekedéssel fejezi ki, akkor ez az alacsony minőség megnyilvánulása.
Magas szinten a hős, a lovag, aki erejével védelmezi a rászorulókat. A Grál-lovag.
Uralkodó bolygója a Mars, mely külső és belső harcaink magas szintű emeléséről is szól. Keresni önmagunk fényét, bátorságunk magas szintű megélését.
Áldott Napfordulót kívánok!
Szeretettel,
Timi
