Jupiter ma éjjel a Halakba lép

Ma éjjel, 23 óra 36 perckor a Jupiter elhagyja a levegős Vízöntőt és a változékony vízbe lép.Kalandos utat jár majd be, mert június 19-20-án meg fog állni, 21-től retrográd irányt vesz.Július 28-án visszahátrál a Vízöntőbe. Október 17-18-án áll meg ismét, hogy aztán 19-én a jegy 22. fokán ismét direkre váltson. December 29-én lép át újra a Halakba-itt is gyors lesz, mert 2022. május 11-én már a Kosban találjuk. 🙂

A Merkúr azt mondja: „Hiszem, ha látom.” A Jupiter erre azt feleli: „Nem látom, de hiszem.” A Merkúr által megszerzett tudást az iskolapadban sajátítjuk el, míg a jupiteri tudás felold és kiteljesít. Nincs szüksége látható bizonyítékokra, hiszen„ Jól csak a szívével lát az ember, mert ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. „ ( A Kisherceg-ből)

A merkúri tudás az ész általi, a jupiteri a lélek által szerezhető. Amíg valaki csak a saját vallását, meggyőződését tartja kizárólagosnak és a többieket a sátán karmában vergődő lelkeknek tart, az nem a valódi hit. Csupán a saját lehatárolódását éli meg. A földön minden a Teremtés része, nincs jó és rossz. Minden megtapasztalásra szükségünk van. Ha ezt megértjük, akkor egyenes úton megtaláljuk a szeretetet

.A változékony víz esetében az érzéseknek és a szeretet megnyilvánulásának semmi sem szab határt. A Halak jegyűek számára a szeretet áramoltatása olyan természetes, mint a madaraknak a repülés. Ha kibillennek ebből a helyzetükből, akkor szomorúak, meg is betegedhetnek.

Jupiter a Halakba lép ma éjjel. Erőssége együttérző természete és spiritualizmusa. Empatikus és önfeláldozó, szinte eggyé tud olvadni másokkal. Konfliktuskerülő, passzív, sodródik az eseményekkel, viszont rendkívül segítőkész. Derűlátó és álmodozó, de minél mélyebbre merül a spirituális világban, minél erősebbek megérzései, álmai, annál jobban elszakadhat a valóságtól.

Ő a legnagyobb bolygó, ezért mindent felnagyít. Pozitív hatása a hit, a szeretet és bölcsesség szerinti élet. Alacsony rezgésében álmodozó, halogató, vagy áldozattá váló.

Célja lehet ennek az időszaknak az, hogy egy magasabb tudatosságot éljünk meg. Isteni útmutatást kértünk-az általunk járt spirituális út segített meghallani ezt a sugallatot. Talán el kezdtél jógázni, meditálni, vagy elsajátítottál egy képességet : pl. a tarot, az asztrológiát, angyalkommunikációt vagy az ásványok mélyebb ismeretét. Ennek is köszönhetően egyre szilárdabb lábbal állsz az Univerzumban és elhatároztad, hogy jobbá teszed az életed. Bármelyik utat is választottad, a Halakba lépő Jupiter arra bíztat: ne hagyd abba. Sőt! Továbbra is hallgass a szívedre, amely segít tovább vezetni az utadon.🙂A spiritualitás és a feltétel nélküli szeretet áramoltatását élhetjük meg ezekben a hónapokban. Hisz mindannyian egy olyan új emberiséget céloztunk meg, amelynek mindennapjaiban ez a szeretet és elfogadás van. 🙂

Szeretettel,

Timi

Új szolgáltatásom: 2 órás rezgésemelő karmaoldó beszélgetés

2021-ben egy spirituális forradalmat élünk, amikor könnyedén le tudjuk tenni a karmikus terheinket. Olyan világot teremthetünk, amilyet megálmodtunk magunknak. 🙂

A karma szanszkrit szó, mely cselekedetet jelent, de ennél sokkal mélyebb jelentése is van. Egyfajta tükör, mely azt tükrözi vissza, amit még meg kell tanulnunk. Ez a törvény nagyon egyszerű, mert ha valaki irigy, fösvény, nem szeret adni, akkor az élet olyan helyzetek elé állítja, amikor elveszik a vagyona. Így kénytelen lesz adni…

Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de az egész horoszkópunk egy karmikus összesítés előző életeinkről. Persze nem az összes karmáról, hanem csak azokat tartalmazza, melyekre jelen inkarnációnkban szükségünk van. Az ott szerzett tudásra, képességekre, feladatokra.

Ha elfojtjuk vagy megtagadjuk ezeket, akkor nem tűnik el, csak egy másik formában bukkan felszínre. Pl. egy karmikus fogadalom: szegénységi, vagy szüzességi most okozhat bűntudatot vagy szégyenérzetet, tagadásokhoz, netán betegséghez vezet.

Jelen életünkben egy csodás lehetőség, egyfajta „spirituális forradalom”, hogy túlléphetünk a kettősségeken. Az önismereti út ajándékai ezek a tisztulások.

Nincs kőbe vésett karma, az életünk nem a szenvedésről szól. Viszont abban segít ez a két óra, hogy felismerd, majd meg is értsd a folyamatot. Így emelheted egy magasabb rezgésbe az életed, ahol a szeretet, az egészség és a jóllét a mindennapjaid része.

Az első órában a születési horoszkópodról mesélek : milyen karmikus feladatokat, lehetőségeket és képességeket hoztál ? Itt kerülnek felszínre azok az emlékek, elakadások vagy problémák, mely ebben az inkarnációban megakadályozzák, hogy kiegyensúlyozott, szeretetteljes, sikeres életet élj.

A második órában kézbe vesszük ezeket témákat és energetikai tisztítást végzünk, mellyel feloldjuk a karmikus elakadásokat.

Az angyalok közül ki tud segíteni a változásban? Kihez fohászkodhatsz? Hogyan meditálj?

      –Milyen ásványok támogatják az energetikai tisztulást?

     –Szaturnusz a karmikus emlékeztető– hordozza a családi mintákat. Miként tudod őt egy magasabb, mesteri szintre emelni? Milyen tanításokat kaptál tőle?

Beavató bolygó, ezért addig csiszol és tökéletesít, amíg egy-egy életfeladatot meg nem oldunk. Tökéletességre törekszik, ezért vagyunk képesek gyémánttá csiszolni azon életterületeinket, ahol a születési képletünkben a Szaturnuszunk áll.

  – Chiron, a sebzett gyógyító jegyhelyzete az életeken át cipelt elakadásokat, netán betegségeket mutatja. Olyan tanítónk, aki a holisztikus szemlélet ajándékait tárja fel, csak fel kell ismerni a testi tünetek mögötti lelki elakadásokat. Megfejtjük őt is.

Lilith, a Paradicsomból kiűzött istennői részünk – ha prominens egy képletben, akkor gyakran párkapcsolati vagy pénzügyi nehézségeket okozhat. Őt is bemutatom Neked a képleted alapján és megoldó kulcsot kapsz hozzá.

Ennek a „Rezgésemelő karmaoldó beszélgetésnek” a díja: 30.000 Ft, de a májusi bevezető ár 26.000 Ft lesz. 🙂

Kinek ajánlom? Annak, aki részese szeretne lenni ennek a spirituális forradalomnak. És annak, aki szeretné az életét egy magasabb, tudatosabb minőségben élni.

Lehet személyesen, Budapest XIII. kerületében találkozhatunk vagy online beszélgetünk.

Jelentkezni itt, messenger üzenetben lehet vagy a felkaitimea@gmail.com e-mail címemen.

Hálásan köszönöm! 🙂

Timi