Varázslatos dimenziókapu

Az őszi napéjegyenlőség varázslatos dimenziókapujában vagyunk-égi testvéreink is jelentős üzeneteket hoztak. 😊

Este a Nap a Mérleg jegyébe lép – e jegy szülötteiről majd az írás végén mesélek. 😊

A Nap a szeretteljes cselekvőerőnk: őt várja a Mars, aki a Mérlegben halad. A Mérleg havában végig együtt lesznek. 😊

 Az akaraterőnk bolygója szemben áll a saját jegyével, hisz ő a Kosok uralkodója. Gyakran értelmezik úgy, hogy ez nehéz, korlátolt, feszültséggel teli időszak. (Megint lehet valamivel riogatni…) Én azért szeretem, mert a bennünk lévő Fényt az emberi kapcsolatainkra tudjuk fordítani. A harmóniát keresve alakíthatjuk az életünket. Tudatosságot a Naptól kapunk – ő a főnök, a király. Végrehajtani a lovag fogja, a Mars. 😊

A Mérlegben történnek még dolgok, ahogy az itt haladó  Merkúr alkot egy kardinális kvadrátot a Bakban hátráló Plútóval. Fergeteges erőt kapunk életünk tudatos alakításához, melyhez varázslatos sugallatokat kapunk. De ez még nem minden, ugyanis összesen  háromszor fog megjelelenni ez az energia.

Köszönhető annak, hogy a Merkúr 28-tól retrográd lesz, így szeptember 30-31-én újra kvadrátban lesz a retrográd Plútóval. A harmadik alkalom november 2-án jön el, amikor már mindketten direktben járnak.

Az ilyen „lasszótarnzitok” mindig jelentősek, hisz visszahozzák a témát és a feladatot. A kardinális kvadrát új energiák születését jelzi, rengeteg erőt adnak a változáshoz. A Plútó a titkokra és a mélységre irányítja a figyelmünket. Ha el merjük engedni a régi gondolkodásmintákat, elképzeléseket, akkor cserébe erővé válik. A szellemi energiákat Merkúr szállítja hozzá, aki ilyenkor Hermész dimenziókorlátokon átívelő üzeneteit hozza felszínre.

Az asztrozófusoktól tudom, hogy ez a csoda az Angyal csillagaiban történik, amellyel csodákat hívhatunk le, szeretetteljes, békés energiákkal.

A Merkúr és Plútó kvadrátjához Eris is kapcsolódik egy kardinális kvadráttal. Nehogy elfelejtsük, hogy ő is a Kos 24. fokán hátrál. Remek lehetőségünk van a tudatos, okos, harmóniát kereső változások megéléséhez. 😊

A párkapcsolatunk is megújulásra vár, erről a Nyilasban haladó Junó és a Bikában hátráló Uránusz mesél. Szeptember 24-ig lesz velünk ez az üzenet, amikor 150 fokkal kapcsolódnak. A társat szimbolizáló Junó ebben a jegyben a hitet, a lelkesítő szenvedélyt keresi., az Uránusz felszabadulást hoz, zseniális megújulásokat.

Ha hiszünk benne, akkor megújíthatjuk a párkapcsolatunkat. Ha hiszünk magunkban, akkor mi is képesek vagyunk megélni egy különleges kapcsolatot.

Vagy meg tudunk szabadulni a régi mintáinktól-erre is lesz most alkalmunk.

Most pedig jöjjenek a Mérleg szülöttek. 😊

Mosolygós, kedves lénye és barátságos viselkedése sok ajtót szélesre tár-ilyen a Mérleg szülött. Kiváló társalkodó, szívesen látott vendég. Levegős jegy, könnyedén teremt kapcsolatokat.

A Mérleg két karja a jegy jellegzetes kétértelműségéről vall. Szelíd, szépséget kedvelő, önmagát kényeztető, viszont kardinális jegy, s ezért akarnok jellemvonásai sem hiányoznak. Tétova, sokszor döntésképtelen, össze tudja zavarni a környezetét is. Időre van szüksége, hogy józan ítélőképességét bevetve megoldja a felmerülő problémát. A Mérleg nem szereti, ha sürgetik.

Az egyetlen tárgy az állatövi jegyek közül, ezért tud tárgyilagos lenni, távolságtartóan hűvös. Jaj annak, aki magára haragítja, mert a barátságos viselkedés helyett fagyosan kezd viselkedni. Így képes akár évtizedes kapcsolatot is jegelni.

Tárgyalófélként nagy hasznát veheti kiváló vitatkozó- és rálátási készségének. Képes minden hasznos és célravezető módszert észrevenni és következetesen felhasználni. Igazságérzete nagy, az érem minden oldalát figyelembe veszi.

Tény, hogy semleges látásmódja, barátságos természete és humorérzéke segítségével könnyen meggyőzi a többieket. Nyakatekert helyzetekben is képes segíteni, és ért hozzá, hogy a felhevült érzelmeket lehűtse. Kiváló diplomata, vagy békítő szerepet betöltő mediátor válhat belőle.

Nem szívesen van egyedül, akkor boldog, ha párját boldognak látja.

Amit a Mérleg jegyűektől tanulhatunk: csodálatosan áramoltatják emberi kapcsolataikat. Egyfajta híd-szerepet is betöltenek: hol itt tűnnek fel, hol ott… Náluk egy egyszerű kávézás is többről szól, mint gondolnánk. Ilyenkor kötnek üzletet, vagy állapodnak meg valakivel – esetleg ellenfeleket békítenek ki. J

A transzcendentális asztrológia szerint a Mérleg jegyet a Transzplútó uralja. Nagyméretű és rendkívül lassú keringésű objektum. Hozzá kötjük a világok közötti szabad átjárást, a dimenzióugrást is.

Szeretettel,

Timi

Rezgésváltó Telihold gyógyító energiákkal és zsenialitással

Az Új Ember rezgésváltása zajlik a napokban, melyhez zseniális energiákat kapunk. 🙂

A Vízöntőben hátráló Jupiter az egészség és gyógyulás istennőjével, Hygieia-val alkot egy 150 fokos fényszöget. Ő a Szűzben halad, ahol remekül tud megnyilvánulni az egészségtudatos, rendezett minősége. 23-ig lesz velünk ez az áldott minőség: a hitünk visz zseniális utakra. Az őszi napéjegyenlőség idejében jól jön ez a különleges lehetőség, ahol zseniálisan tudjuk rendezni a dolgainkat.

Magas szintű szellemiségből nem lesz hiány, mert ma a Mérlegben járó Merkúr egy levegős trigont alkot a Jupiterrel, Hygieia-val pedig egy szextil. Még tudatosabbá válik ez a különleges folyamat. A Merkúr és Jupiter kapcsolata MINDIG más dimenziók üzeneteit szállítja elénk. És MINDIG ZSENIÁLIS. 😊

Máról holnapra virradó éjjel lesz Teliholdunk a Szűz-Halak gyógyító tengelyében. 😊

A Nap a Szűzben halad, 5 foknyira az egészség és gyógyítás istennőjétől, aki pedig a Jupiterrel alkot fényszöget. 😊

A Lélekbolygó, a Hold az érzelemgazdag, intuitív és kreatív Halakban lesz, 7 foknyira a Halakban hátráló Neptunusztól. Ez egy áldott találkozás, hisz a Neptunusz a saját jegyében van, árasztja ránk a szeretetét és a spirituális képességeink áldásait.

Álmainkra érzékelhetünk rá, de már egy gyógyult minőségben. Egy rezgésváltó Telihold, mert a Szűz földi teremtőerejével kapcsolódik a szeretet energiája. Az Új Ember legfőbb törekvése a szeretet.

Új Emberként egy másik fontos feladatunk: az Isteni részünkhöz kapcsolódni. A retrográd Neptunusz pont ebben támogat minket, ilyenkor könnyedén tudjuk megélni ezt a csodát.

Van egy megbúvó égi testvérünk, aki Bika 29. fokán hátrál és így tud a Nappal egy föld trigont alkotni. Ő Sedna, az újrateremtő erőnket szimbolizáló istennő. Ők azt üzenik: teremtsük újra az életünket, mert túl vagyunk egy hatalmas beavató folyamaton. Mindenképp legyen benne szeretet-ezt a Holddal alkotott szextil mutatja. Itt is a föld és a víz áldott teremtő erejét kapjuk! 😊

Mennyi csoda zajlik, pedig ez csak két nap energiája! 😊

Van egy másik, szerelemgyógyító feladatunk, melyet Vénusz, Chiron és Ceres kapcsolata mutat. Ez is egy előkészítés, mert az őszi napéjegyenlőséggel a Nap a kapcsolatteremtő Mérlegbe lép. Harmóniára vágyó és cselekvő energiáit felerősíti majd a Mars, aki végig vele lesz.

A Skorpióban járó Vénusz alkot egy 150 fokos fényszöget a Kosban hátráló Chironnal, és mindkettőjükkel összeköttetésbe kerül az Ikrekben járó Ceres.

Vénusz-Chiron: a sebzett szerelem emlékét hozza, a sebzett gyógyító a Kosban a kilépésben segít. Jobb vár ránk, egy érzelemgazdag, mély szerelem, csak lépjünk ki a régi szerepekből.

A sebzett gondoskodást és a sebzett anyaságot jelzi Ceres és Chiron.  Ha úgy érezzük, hogy nem becsülnek meg minket, pedig mindent megtettünk, akkor ideje otthagyni ezt a helyzetet.

A Vénusz-Ceres-Chiron másik rétege az, hogy nőként az anyasággal milyen a kapcsolatunk? Mély felismeréseket tartogat, ebben a Skorpió segít. Ássunk lelkünk mélyére, hogy mit is jelent számunkra az anyaság.

Szárnyaló hetet kívánok rengeteg szeretettel!

Timi

Varázslatos Szűz Újhold

A lélekbolygó, a Hold már a dolgos-szorgos Szűzben jár, így tud majd holnap éjjel 2 óra 52 perckor csatlakozni a Szűzben lévő Naphoz-Újholdat hoznak létre.

A Szűz 14. fokán állnak együtt, így kapcsolódik hozzájuk a Bikában hátráló Uránusz. Zseniális, felszabadító energiákat hoz. Remekül illik az Újhold szellemiségéhez. 😊

A tarot Nagyarkánumai közül a XIV-es a Mértékletesség lapja, amely azt üzeni: jóra fordulnak a dolgok, gyarapodás várható, csak türelemre int. Élvezzük az élet könnyedségét, harmóniáját. Ne rohanjunk végig az életen, hanem maradjunk a jelen pillanat teremtő erejében. 😊

A jegyek 24 fokán újabb csodák várnak ránk. A kiindulópont a „híres” Plútó-Eris kardinális kvadrát, melyről már sokat beszélgettünk az elmúlt hetekben. Ők ketten a teljes megújulásunkat segítik, a kardinális kvadrát új világ születését jelzi. annak könnyebb, aki bele tud állni ebbe a változásba. ( Plútó a Bakban, Eris a Kosban hátrál.)

Segítséget kapunk a Mérlegben járó Vénusztól, aki szintén egy kardinális kvadrátot hoz létre velük. A szerelem, harmónia, bőség területén tudunk magas szinten változtatni.

A Vízöntőben  hátráló Jupiter is éjjel lép át a 24. fokra. Ezzel megáldja a napunkat, zseniális bölcsességével támogatja a változást. A szívünkre és a hitünkre támaszkodhatunk.

Eris-hez egy szextillel kapcsolódik- így most a hitünk ad erőt.

A Vénusz és a Jupiter közötti levegő-trigon magas szintű szellemi energiákkal lát el minket. Érdemes kapcsolódni másokkal, jókat beszélgetni, mert remek ötletek születhetnek.

A Plútó és a Jupiter közötti 30 fok átütő sikereket hoz, valamint a hitünk átalakulására is lehetőségünk van. Miben hiszünk? Kinek hiszünk???

Hogyan éljük meg a hétköznapokban a hitünket?

A Szűzben járó Mars a felsőbb oktávjával, a Plútóval alkot egy föld-trigont. Hatalmas erőt kapunk a terveink magas szintű megvalósításához. Erőink átalakulásáról is szó van, hisz Mars a belső fényünket is jelzi. Mire használjunk ezt az energiát, amellyel bármire képesek vagyunk. Persze nagyon nem mindegy, hogy életünk mások elnyomásáról szól, vagy épp ellenkezőleg. Másokat támogatunk, emelünk.

A Vénusz és a Mars közötti 30 foktól vitalitást kapunk, valamint a nő és férfi közös teremtő erejét. 😊

Varázslatos Újholdat kívánok!

Szeretettel,

Timi