A Csillaglány is jegyet váltott

Ma is egy jegyváltásról számolhatok be. Bátran mondhatom, hogy különleges energiákat mozgósító időszakunk lesz. Köszönhető annak, hogy Csillaglány/ Astraea a Halak jegyébe lépett.

Astraea, vagy másképpen Csillaglány, Csillagszűz, a karmatörés és igazságosság istennője

Nagyon érdekes, mert az ötödiknek felfedezett aszteroida, azaz a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő kisebb égitest. És amíg őt meg nem pillantották, addig a csillagászok úgy vélték, hogy az előtte felfedezett égitestek bolygók, csak kisebb méretűek. (Ceres, Juno, Pallasz Athéné és Vesta)

Ám amikor Astraea-t végre megpillantották, köszönhető az egyre fejlettebb távcsöveknek, akkor kiderült, hogy az Aszteroida-övet alkotó törmelék annak a bolygónak a szétrobbant maradványdarabjaiból áll, amelyet a Naprendszerbe belépő Vela szupernóva semmisített meg i.e. 9600-ban.  Több mítosz is dokumentálta az eseményt, mint pl. Atlantisz pusztulását is.

Így válik a bolygók között is karmatörővé, mert neki köszönhető, hogy megnyílt az aszteroidák világa. 😊 Ami pedig alaptétel a transzcendentális karmaasztrológiában : amit megpillantunk az égen, az attól kezdve jelen van, hat ránk, tehát figyelembe kell venni.

Ő Zeusz lánya, aki nagyon jól érezte magát az emberek között. Segített, támogatott bennünket – ez volt az igazi Aranykor.

Sajnos az emberi gonoszságot egyre kevésbé bírták az istenek, ezért mindannyian felmentek az Olümposzra. ( Vaskornak hívjuk ) Csak ő tartott ki mellettünk.

Amikor már végképp elege lett, akkor ő is úgy döntött, hogy felmegy az Égbe. De már nem találta a helyét az istenek világában, ezért jósága jutalmaként a Szűz csillagképbe távozhatott.

Így lett belőle Csillaglány, aki a szabad akarat és karmatörés istennője. Csodálatos energia és erő, amelyet senki sem kényszerít ránk. A segítségével mi vagyunk képesek kilépni egy helyzetből, amely igazságtalan, vagy megbetegítő, netán szeretet-nélküli.

Most segít abban, hogy szeretettel el tudjuk engedni a múltunkat, melyet már képesek voltunk feldolgozni.

Ahhoz is erőt ad, hogy minden helyzetben a szeretetet válasszuk.

Hogy mekkora szükségünk van erre a szeretetre, azt mi sem mutatja jobban: Csillaglány 2023. február 8-ig marad itt !

Lesz egy retrográd fázisa: július 17-18-án áll majd meg és innentől nem lesz egyedül! Junó, a társat szimbolizáló aszteroida szegődik mellé. Ő is ebben a változó, vizes jegyben jár, illetve hátrál. A hivatalosan felvállalt kapcsolatunkban kap egyre nagyobb szerepet a szeretet és az elfogadás. 😊

A retrográd fázisban át kell gondolnunk, hogy mennyire vagyunk képesek megnyílni erre a minőségre.

Október 31-én és november 1-én megállni látszik égi útján, majd november 2-tól együtt indul direktbe Junóval-egész jövő februárig.

Áldott karmatörést kívánok!

Szeretettel,

Timi

A Merkúr a Kosba lépett :)

A gondolataink szárnyalhatnak mától, ahogy a kommunikáció bolygója, a Merkúr a tüzes Kosba lép. Szinte átsuhan ebben a minőségben, hiszen április 11-től már a földies Bikában tartózkodik. Itt nagyon őszinte, türelmetlen és lelkes.

Ha valakit érdekel: nem lesz retrográd fázisa. 😊

A Kosban már várja őt a Nap is. Annyira örülnek egymásnak, hogy április 2-tól 8-ig együtt haladnak. Segítenek minket az önismeretünk ajándékait befogadni. Csak őszintén! -üzenik mindketten.

2-3-4-én a Kosban lévő sebzett gyógyítóval áll együtt, ám szerencsére a Bikában haladó Uránusszal alkotnak egy 30 fokos fényszöget. Ő az, aki segít felszabadítani a sebzett gondolataink fogságából. Cserébe különleges öngyógyító-erőt kapunk és zseniális ötleteket.

6-án a bölcs Pallasz Athéné-val áll együtt, aki szintén ebben a tüzes, kardinális jegyben jár. Bátor gondolataink születnek, melyeket meg is tudunk oldani.

9-10-11-én egy kardinális kvadrátot alkot a Bakban lévő Plútóval! Az új energiák születéséhez el kell engednünk az elavult gondolatainkat és hozzáállásunkat. Ehhez kapunk erőt és kreatív lendületet.

Szeretettel,

Timi

Az álmaink megvalósításáról mesélnek égi testvéreink

Az álmaink megvalósításárához is folyamatos feladatokat tár elénk az ÉLET. Ezt az egyre jobban közeledő Szaturnusz és Neptunusz fényszögkapcsolata üzeni.

Mivel két lassú bolygóról van szó, ezért a hatótávolságuk is nagyobb.

Most Szati a Vízöntő 21. fokán található. Ő hozza a sorsszerű, időtálló feladatokat, valamint az élettapasztalatunk bölcsességét. ( Eleinte a korlátokkal, nehézségekkel tanít, mivel beavató bolygó. )

A Neptunusz a Halak uralkodója, jelenleg a saját jegyében, a Halakban találjuk! Itt a leghatékonyabb, ha a spiritualitáról, vagy a művészetről van szó, de a feltétel nélküli szeretet  nagymestere is.

Ő most a Halak 23. fokán jár.

2 foknyira vannak attól, amit közösen üzennek: foglalkozzunk az álmainkkal, mert eljött az ideje!

A Neptunusz hajlamosíthat az álmodozásra, amikor „csak” tétován szemléljük az életünket. Szati viszont megvalósít, mivel „kikényszeríti” a megoldást.

Ha viszont önként vállaljuk fel ezt a feladatot, akkor járunk igazán Szati kedvében! 😊 Csodásan illik hozzá a családalapítás, vagy otthonteremtés…építkezés…egy cég vagy vállalkozás születése… házasság.

A lényeg, hogy olyan lépéseket tegyünk, amelyben benne van a hosszú távú felelősségvállalásunk és a zseniális teremtőerőnk.

A Halakban lévő Neptunusz „lehozza” ezeket az álmokat. „ Csak” legyen benne szeretetünk és a spiritualitásunk. 😊

A legpontosabban április 26-án lesz, mindketten a jegyek 24. fokán állnak majd.

Áldott álmokat kívánok!

Szeretettel,

Timi

A tavaszi napéjegyenlőségről :)

Ma délután lép át a Nap a tüzes és kardinális Kos jegyébe, mely a tavaszi napéjegyenlőségünk napja is. Ez bizony a világosság győzelme, mert e tavaszi hónappal új korszak veszi kezdetét. A tűz, mint lelkesítő energia segít elindítani a dolgokat!

Új korszak, új idő indul el! A Halakkal lezártunk egy szakaszt, a Kos pedig a kezdetet képviseli.

Férfias tulajdonságú, tüzes jegy. A tűz, ami inspirál, szenvedélyt gyújt. A Kos napjegyében született lélek ebben az inkanációban azt szeretné megtapasztalni, hogy miként lehet érvényesíteni az akaratát. Így hát bátor, kedveli a merész kalandokat és utazásokat, rámenős, energikus, kezdeményező. Elszántan törekszik a teljes életre. Néha úgy látszik, meghátrál, sőt irányítható, valójában azonban hihetetlenül versenyképes. Meggondolatlan heveskedése viszont kínos meglepetéseket okozhat.

A Kos szereti az otthonát: legyen az egy viskó, vagy egy palota, a lényeg, hogy az övé.  S mert az övé, nem tűri a beavatkozást a családi életébe. Egyetlen esetben viseli el a változásokat, ha önmaga kezdeményezi és hajtja végre.

Lobbanékony, mindent azonnal akar, de nem minden téren kockáztat. Képes helytállni, egyhangúan robotolni, ha anyagi érdekei ezt kívánják. Létfontosságú, hogy kiélhesse versengő hajlamát, legalább valamilyen sportban. A legtöbb Kos élvezi a sportot, bár a legszívesebben önmagával játszana, hiszen akkor mindenképpen ő nyerne.

Nagyevő és nagyivó, általában a társaság kedvence, gyakran ő a pezsgő társasági élet motorja. Szívesen szórakoztatja a többieket, jó táncos, remekül énekel-igazán élvezi az életet.

A Kos jól teszi, ha szabad idejét leginkább a friss levegőn tölti, mert a zárt terekben nem érzi jól magát. Noha tudja két kézzel is szórni a pénzt, időnként elég szűkmarkú.

Vakmerő természetű, gyakran cselekszik elhamarkodottan, s emiatt többször kerül olyan helyzetbe, amit jobb lett volna elkerülni. Például romantikus hevületében házassági ajánlatot tesz, s kisvártatva kiderül, hogy szenvedélye hosszú távon ólomlábakon cammog, vagy még úgy se. A Kos jól teszi, ha óvatosságot tanul, és gondolkodik, mielőtt megszólalna.

Jelmondata, hogy létezem és cselekszem, inkarnációs feladata, hogy megtanulja magát képviselni, érvényesíteni. Küzdjön, legyen önző. Persze, ennek is megvan a veszélye. Ha túlzottan csak önmagára gondol, vagy bátorságát verekedéssel fejezi ki, akkor ez az alacsony minőség megnyilvánulása.

Magas szinten a hős, a lovag, aki erejével védelmezi a rászorulókat. A Grál-lovag. 😊

Uralkodó bolygója a Mars, mely külső és belső harcaink magas szintű emeléséről is szól. Keresni önmagunk fényét, bátorságunk magas szintű megélését.

Égi testvéreink zseniális ötleteket szállítanak, amelyben benne van a szeretetünk és a hitünk is. A Halakban járó Jupiter áll együtt Merkúrral, a gondolkodás és kommunikáció bolygójával. Ma éjjel lesz a legpontosabb ez az együttállás, ilyenkor „csak” a szívünk szavát kell követnünk. Érdemes hálát adni életünk csodás lehetőségeiért, mert ez az egyik legmagasabb szintű teremtőerőnk. Jupiter nagyon szereti. 😊

Nem leszünk egyedül ebben a különleges folyamatban, mert a Jupiter a Vízöntőben haladó Junóval alkot továbbra is egy 30 fokos fényszöget. Az ikerlángok jelölője párkapcsolati szinten. Vagy jelezhet egy barátot, egy társulást, akivel könnyedén együtt tudunk működni. Azért könnyed, mert előző életünkben már ismertük egymást. Ezért sok a közös bennünk. 😊

Áldott kezdeteket kívánok sok szeretettel!

Timi