Ma Újholdunk lesz az Ikrek jegyében. Budapesti idő szerint pont 13 óra 31 perckor jön létre. 😊

Az 1-es a kreatív vezető, a 3-as az optimista, aki a gondolataival teremt. Ha összeadjuk őket – 1+3=4- ez a stabil, kreatív teremtőerő száma.

A tarot Nagyarkánumának IV-es lapja a Császár lapja: a társat jelzi, akivel remekül tudunk együttműködni.

Mit is mutatnak égi testvéreink az Ikrek változó, levegős jegyében létrejövő Újholdkor? Hogy érdemes egy új korszakot nyitnunk az emberi kapcsolatainkban. Olyanok társaságát kereshetjük, akivel közös a szemléletünk és pompásan megértjük egymást.  Jelzi azt is, hogy ebben a nyitott, rugalmas jegyben érdemes megnyílnunk új ismeretek befogadására is.

Nem leszünk egyedül, mert az Ikrek 9. fokán létrejövő Újhold a Halakban található Junóval alkot változó kvadrátot. Ő a társat szimbolizálja: a feleség, a férj szerepét. Miként viselkedünk a felvállalt kapcsolatunkban? Mennyire nyílunk meg ennek a szeretetnek?

Milyen gyönyörűen benne van ez az áldott üzenet az emberiség 2022-es évünkben is? Hisz ez egy 6-os év: a harmonikus kapcsolatok ideje!

Ahogy Junó a Halakban jár hosszú hónapokon keresztül, ő is erre a szeretetre irányítja a figyelmünket! Újhold áldott dimenziókapujában indul el még határozottabban ez a folyamat! 😊

A hét első napjaiban a saját jegyében haladó Vénusz találkozásai lesznek különlegesek.😊

Ő az egyensúly, a szépség, a harmónia és a művészetek képviselője, illetve a bennünk lévő pénzügyi teremtőerőt is jelzi. A szeretet által születő biztonságérzetre itt, a stabil és kedves Bikában találhatunk rá.

A Bika jegye az illatokról, a termőföldről, a szexualitásról és a termékenységről is szól. A kedves érintésekről, a vidám kapcsolódásokról is. Illetve a kimeríthetetlen művészi kreativitásról.

Holnap lesz a legpontosabb a Kosban járó Mars/Jupiter együttállásával alkotott 30 fokos fényszöge. A Mars bajnoki energiája ötvöződik a Vénusz pompás teremtőerejével. Ilyenkor nő és férfi csodákat varázsolhat, illetve a szerelem tüzes szenvedélye adhat erőt. 😊

Szeretettel,

Timi

A szerelem istennője hazatért :)

A Vénusz a Bika jegy uralkodója, imádja az életet, az érzékszervekkel felfogható anyagi világban jól elboldogul. Ma elhagyja a tüzes Kost.

Ha a szerelem és szépség bolygója valamelyik föld-jegyben áll, akkor megfigyelhető, hogy az illető türelmes, megfontolt, a kapcsolatait illetően óvatos. Időre van szüksége, hogy az érzelmeit kimutassa, ám, ha egyszer elköteleződött, akkor sziklaszilárdan áll a párja mellett, kötelességtudó.

A Bika jegyében járva az élet élvezetének megélésében nyilvánul meg a Vénusz minősége. Kell, hogy legyen egy struktúra az életében.

Akinek születésekor ebben a jegyben áll a szerelem és szépség bolygója, az stabilan áll a földön, élvezi az életet és harmóniára törekszik. Gyakran egészen kiváló az ízlése, de van, amikor „kissé” túlzásba esik és a luxus felé hajlik. Mindig nagyon figyel a külső megjelenésére, az öltözködésére vagy az otthonának berendezésére.

Alacsony szinten, amikor fél attól, hogy nem lesz elég pénze, akkor fukar és kapzsi. Az anyagi biztonság zsigeri szükséglete.

Magas szinten végtelenül kedves, segítőkész, türelmes. Boldogan táplál másokat. Művészi érzéke van a tálaláshoz, a kellemes beszélgetésekhez, mert szereti a társaságot. Ha jókedvű, akkor imád énekelni.

Érzelmeinek kimutatásában gyakran lehet szégyellős. Biztonságot jelent számára az ismétlődő rutin-de nem biztos, hogy a párja is igényli. Pl. minden reggelük ugyanúgy zajlik… nem igazán kedveli a meglepetéseket, mert a folyamatosság ad neki biztonságot.

Nagyra értékeli az érzékszervei kényeztetését: az illóolajokat, a finom fürdőt, a kellemes zenét és a szexualitást.

Alacsony szinten birtokló, féltékeny vagy lusta. Ha úgy érzi, hogy valamilyen igénye nem elégül ki, akkor roppant ingerlékeny, türelmetlen és önző lesz.

Akár nő, akár férfi születik Bika Vénusszal, egy roppant lényeges dolog jellemző rájuk: nem szeretik, ha sürgetik őket. A Bika mindig a saját tempójában éli az életét, időt kell adni, hogy döntést hozzon és változzon.

Mindkét nem szereti, ha a párja szépen öltözik, kellemes jelenség és megbízható.

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

Vesta/ Hestia a Halakba lép

Hesztia (a rómaiaknál Vesta) a házi tűzhely és a templomok őrzője. Zeusz legidősebb nővére, de mégsem lakott az Olimpuszon: önként lemondott a helyéről Dionüszosz javára.

A régi görögök és rómaiak hitvilágában az ő jelenléte adja a családi tűzhely és az otthon melegét. Neki mutatták be a legértékesebb áldozatokat, mert soha nem vett részt sem háborúban, sem cselszövésekben.

Hogyan nyilvánul meg a hétköznapokban?

Hesztia szűz istennő, férfi nélkül is egész embernek érzi magát. Ő befelé figyel, kedveli a csendet és a magányt. Nem foglalkoztatja a karrier, vagy hatalmi játszmák. Az élet végső célját, értelmét keresi.

A segítő foglalkozásokat neki találták ki. Ahol türelemre, nyugalomra van szükség, ott van igazán elemében. Nem az elismerésért dolgozik, hanem a munka öröméért.

Karmaasztrológusként is tudok mesélni a horoszkópunkban lévő Vestáról, akit 1804-ben fedezték fel: az Aszteroida-öv sok ezernyi apró égiteste közül az egyik. Az is hihetetlenül érdekes, hogy a négy aszteroida felfedezésével szinte egy időben indultak el a nők a tudományokban, sportban, művészetekben és az oktatásban is. Egyre tudatosabban, egyre önállóbban!

Magas minőségben megélve Vesta a fókuszáló képességünket adja, a legteljesebb odaadás minőségét. Az otthoni tűzhely egyben a saját belső szellemi szentélyünk is.

Hogyan tudjuk megtartani ezt a belső tisztaságot? Erre is választ kaphatunk, ahogy tegnap óta Vesta a Halak vizes, változó jegyébe lépett.

Különleges és elgondolkodtató lesz az útja. Mire koncentrálunk? Fontos-e a szeretet az életünkben? Képesek vagyunk megnyílni erre a szeretetre?

Ha eddig a sok érzelmi sérülésünkre koncentráltunk, akkor itt az ideje, hogy a Halakban elengedjük ezeket. Így máris a gyógyulásunkra fókuszálhatunk-cserébe tisztább energiák érkeznek hozzánk.

A művészetek is illenek ehhez a jegyhez, az intuitív alkotások és minden spirituális tevékenység. Megszenteljük a teret, a helyet-ezt is jelenti Vesta tisztasága.

Ahogy meséltem, érdekes utat jár be. Július 7-8-án megáll, majd 9-től retrográd lesz.

Augusztus 21-től a Vízöntőbe hátrál: itt a szabadságunk minősége lesz hangsúlyos. Október 5-6-án megállni látszik-7-től direktbe fordul.

November 21-től lép át ismét a Halakba.

2023. február 8-ig marad itt, hogy a feltétel nélküli szeretet áldásait segítse magas szinten megtapasztalni.

Legyen áldott ez a jegyváltásunk!

Szeretettel,

Timi

Szombat hajnalban a Nap az Ikrekbe lép

Ki az, aki képes egyszerre vagy hatféle tevékenységet végezni egyszerre, miközben telefonál? Igen, Ő egy Ikrek jegyű, kinek lételeme a változatosság, különben unatkozni kezd, vagy nyugtalanná válik. Millió dolgot zsúfol egy-egy napjába, és minden napja különbözik az előzőtől, mert az Ikrek érdeklődését kioltja az egyhangúság.

Gyors észjárású, intelligens ember, irigylésre méltó sebességgel intézi a dolgát. Üzleti érzéke általában jó. Az elmélyült figyelmet és erőfeszítést igénylő dolgok, tanulnivalók sokszor meghaladják az erejét, kivéve, ha nagy képzelőerőt igényel a tevékenység. Szereti az izgalmas szellemi élményeket. Rugalmas, fiatalos, játékos.

Gyorsan kialakítja a saját véleményét a dolgokról, majd a következő percben meg is változtatja, hisz közben egy új ismeret birtokába jutott. Egy különleges képességét mutatja meg ilyenkor: a jelenben él, nem foglalkozik múlttal és jövővel… Ezért hazudósnak tűnik, felelőtlennek, holott nincs mögötte rosszindulat-egyszerűen csak a jelen létezik számára.

Legnagyobb tőkéje az a szerteágazó képességek gazdagsága, mellyel rendelkezik. Ebből bármikor meríthet. Imád rejtvényt fejteni, fejtörőkön gondolkodni.

Hiába a racionalitás, mégis képes arra, hogy intuícióját bevesse: az ösztönös megérzés készsége sem hiányzik belőle. Pillanatok alatt felméri az embereket, szinte rögtön tudja, hogy miről van szó.

Egyetlen téren nem boldogul igazán – ez a saját érzelmi élete. Bárki gondját képes megoldani, kivéve a sajátját. Túlzott aggályossága miatt szorong, pedig helyzete korántsem olyan kilátástalan, mint ahogy gondolja.

Főleg a beszélgetést, a szellemi vitákat részesíti előnyben. Pompásan szórakozik az emberek között, mert elbűvöli őt az emberek sokszínűsége. A társas érintkezés munkájában és a magánéletében is lényeges. Uralkodó bolygója Hermész, az istenek hírnöke, aki a különböző dimenziók között szállította a híreket. Okos, szellemes, időnként agyafúrt.

Nyílt, barátságos, kommunikatív, éjjel-nappal nyitva tartja az ajtaját a látogatók előtt. Ritkán van egyedül. Nem tesz neki jót, ha sokáig magára hagyjuk, hisz örökké érintkezésben kell lennie szinte mindennel. Imád jókat kacagni a barátaival, vagy kitárgyalni velük a dolgokat. Habszolja az életet, nem akar semmiről se lemaradni. Előfordulhat, hogy egyszerre több helyre is elígérkezik, így aztán sehol sem érzi igazán jól magát, hisz folyton menni akar…

A lélek ebben az asztrológiai jegyben a jó és a rossz közötti különbséget tanulja. Ezért egész életét a helyes és helytelen vizsgálatával tölti, rengeteg élmény éri. Közben szép lassan megtanulja, hogy tetteiért felelősséget kell vállalnia.

Áldott jegyváltást kívánok sok szeretettel!

Timi

Telihold

Hétfő reggel Telihold lesz, melynek különlegessége, hogy teljes Holdfogyatkozással jár együtt, amely Magyarországról nem látható… talán Amerika valamelyik szegletében. Van Olvasóm, aki ott él. Hátha ti el tudjátok „csípni” ezt az égi jelenséget. 😊

A Bika-Skorpió Telihold a jegyek 25. fokán jön létre, amely a harmóniateremtést szeretné megvalósítani a mély érzésekkel… mindezt a Telihold feszült energiájában…

A Vízöntő 24. fokán áll a bölcs és zseniális Szaturnusz, aki e Halakban lévő Neptunusz-Mars együttállásával alkot egy 30 fokot.

A Szati-Neptunusz az álmaink megvalósításáról szól, a Mars és Szaturnusz célokat, erőt és koncentráltságot jelez. A Mars ebben a vizes, változó jegyben jól tud alkalmazkodni, bár benne van egyfajta áldozatvállaló szerep is…

Hozhatja azt is, hogy a céljaink érdekében képesek vagyunk alkalmazkodni a körülményekhez.

A hétvégénk a szerelmi sebek gyógyításáról is szól, ahogy a Kosban együtt áll Vénusz és Chiron. A szerelem, szépség istennője a sebzett gyógyítóval erőt kap, hogy a megbetegítő érzelmi helyzetekből kilépjen.

Ráadásul különleges lehetőségek is adódhatnak, amelyek a felszabadulás energiájával töltenek fel minket. Ezt a Bikában haladó Uránusznak köszönhetjük, aki néhány napig a Vénusz-Chiron párossal alkot egy 30 fokos fényszöget. Ő az, aki intuitívan megüzeni, hogy a vénuszi területeinken hol kell megszabadulnunk az idejemúlt helyzetektől.

Cserébe a gyógyulás is biztosított, mivel az Uránusz-Chiron találkozás atlantiszi emlékeket hoz felszínre, valamint a különleges öngyógyítói képességeinket. Pl. az energiagyógyászatot, a holisztikus szemléletű felismeréseket, melyek a lelki egészségünk fontosságára irányítja a figyelmünket.

Felismerésekből nem lesz hiány a Teljes Holdfogyatkozással járó Telihold előestéjén. Nagyon fontos, hogy az Ikrekben retrográd Merkúr a Rákban lévő Fekete Hold Lilith-tel alkot ez 30 fokot. A kommunikáció bolygója a Paradicsomból kiűzött, de bölcsen, erősen és nagyon őszintén visszatért istennői részünkkel találkozik. Hihetetlen, hogy milyen erős felismeréseket tartogat ez a kapcsolódás, mivel a retrográd Merkúr a belső felismeréseinkre a legjobb.

Szeretettel,

Timi