A hétvége egyik kiemelkedő égi eseménye a vasárnap éjjeli Mérleg-Kos Telihold,

amely budapesti idő szerint 22 óra 54 perckor lesz. Különleges, gyógyítói üzeneteket tartogat, az „arannyá változtatott” karmikus sebeinkről mesél. Amikor végre már nem kell szenvednünk, hanem egy magasabb rezgésű életet kezdhetünk.

A Mérlegben haladó Nap együttáll a szépség és szerelem istennőjével, Vénusszal. A párkapcsolati harmónia és tudatosság fontosságát hangsúlyozzák.

Velük szemben áll a Kos tüzes, türelmetlen és őszinte jegyében a Hold, a lélekbolygó. Együttáll a Kosban hátráló Chironnal, a sebzett gyógyítóval.

A Hold, Chiron együttállás a megbetegítő léleksebeket jelzi, de szerencsére a Kosban hátráló Jupiter is itt van. A Jupiter-Chiron pedig az arannyá változtatott karmikus sebeket jelenti.  Életünk eddigi fájdalmait megtapasztaltuk és tanultunk belőlük. Mégis megmaradt a hitünk és a szeretetünk ereje, amellyel már egy új fejezetet nyithatunk az életünkben. Már vége a szenvedéseknek.

Eris a Kosban hátrálva közrefogja ezt a tüzes csapatot. Mivel ő a karmatörés bátor istennője, erőt ad a megbetegítő helyzeteinkből kilépni.😊

A Jupiter egy tűz trigont alkot Hygieiá-val. Ő a Nyilasba lépett, a Jupiter otthonába. Így segítenek a hitünkben és szeretetünkben rejlő gyógyító erőt felszínre hozni.

Az Aszcendens-Deszcendens tengelye kardinális kvadrátot vet a Telihold bolygóira! Erőteljes indulást jeleznek, mert az összes kardinális jegyet működésbe hozhatjuk! Ők pedig az új energiákat jelzik: letenni a régi, elavult, méltatlan életszakaszunkat.

Bátor, érzelemgazdag, okos és erős. A Rák aszcendenst közrefogja Fekete Hold Lilith és Pallasz Athéné. A legjózanabb bölcsességet tudjuk felszínre hozni a családi sebek gyógyulásában. Mindez a Telihold fényében! 😊

( Fekete Hold Lilith a Paradicsomból kiűzött, de bölcsen visszatért istennői részünk.

Pallasz Athéné Zeusz higgadt, bölcs lánya, aki szeretetteljes ötleteivel minden helyzetet megold.

A párkapcsolat területén, a VII-es házban épp a Bakban lévő Plútó áll meg. Pont most fogja befejezni a hátráló mozgását. „Világot átalakító”tevékenységét jól ismerjük. A Teliholddal a magas szintű párkapcsolatunkra hívja fel a figyelmünket. Olyan kapcsolatra, amelyért megdolgoztunk: sok-sok mély lelki munka van mögöttünk. Hisz először önmagunkat kell megismerni ( Nap, Vénusz együttállás), majd ebből kiindulva kereshetjük azt, aki hozzánk illik. A mi energiáinkhoz, a mi rezgésünkhöz. Ha ez egy magasabb szintű lett, akkor lejárt a fájdalmas tapasztalatok ideje.

Nagyon termékeny teremtőerőt kapunk, ahogy a Plútóval föld trigont alkot a Szűzben járó Merkúr és Sedna. Ez utóbbi égi testvérünk a Bikában hátrálva az újrateremtéshez ad kreatív megoldásokat. A cél a harmónia, az egészség és a magas szintű kapcsolódás.

Egész héten megtapasztaltuk a Vízöntőben hátráló Szaturnusz és a Bikában hátráló Uránusz közötti fix kvadrát megújító erejét. Itt az ideje a zseniális változásnak, melyhez erőt és rugalmasságot az Ikrekben lévő Marstól kapunk.

Ő egy levegős trigont alkot a Szaturnusszal: itt az ideje, hogy célokat kitűzve hegyeket mozgassunk. 😊

Az Uránusz, Mars között szextil a szabad akarat fontosságát hirdeti. Kinek vagy minek hagyjuk a tetterőnket elvenni, elhasználni? Mitől kellene felszabadítani magunkat?

Áldott hétvégét, csodás lehetőségeket kívánok!

Szeretettel,

Timi

Bizony, eljött a 10. hónapunk! :)

Szokásomhoz híven több szempontból is megvilágítom ennek a számnak a jelentéseit.

Tüzes, bátor, impulzív, nagyvonalú, őszinte és elszánt. Benne van az egyes szám kreativitása.

A tarot I-es lapja a MÁGUS, aki végtelen teremtőerővel és bölcsességgel rendelkezik.

Az angyalok szerint isteni irányításban részesülünk, ha ez a szám felbukkan az életünkben. Olyan sugallatokat kapunk, melyhez érdemes pozitívan állni.

A tarot lapok Nagy Arkánumai közül a X-es a Szerencsekerék lapja. J Szerencsés lehetőségeket kapunk, de meg is kell ezeket ragadni. Gyorsan kell cselekednünk, mert gyorsan el is múlhat a szerencsénk. Érdemes hallgatni a megérzéseinkre, nehogy becsapjanak minket.

Jelezhet sorsszerű találkozást a karma kereke, illetve azt is, hogy a sorsunk kereke egyszer fenn van, egyszer lenn. Ha most a szívünkre hallgatunk, hagyjuk áramlani a dolgokat. 😊

Nézzük meg égi testvéreinket, hogy mit hoznak. Nagyon jelentős időszakban vagyunk, , hisz két nagybolygó is direktbe indul, illetve jegyet fog váltani a legnagyobb.

1-3-án a Szűz Merkúr áll meg égi útján, majd 4-től direktbe kapcsol. 11-től lép át a Mérleg levegős jegyébe.

A Bakban hátráló Plútó 8-9-én áll meg és 10-től ismét direkben halad.

Pont ekkor lesz egy Teliholdunk a Kos-Mérleg tengelyén. A Mérleg Nap-Vénusz együttállás szemben lesz a Hold, Chiron együttállásával. Ki tudunk lépni a mély lelki sebeinkből… Szerencsére a Vízöntőben hátráló Szaturnusz is besegít mejd.

A Mérlegben járó Nap a Vénusszal csodás utat jár be, mert nagyon közel lesznek egymáshoz. A szépség, a harmónia, a vénuszi területek tudatosítása a célja ennek a találkozásnak.

Október 20-tól állnak a legszorosabban, majd így haladnák át mindketten a Skorpió szilárd, érzelemgazdag jegyébe.

22-23-án a Vízöntő zseniális, bölcs jegyében hátráló Szaturnusz áll meg, 24-től direktbe kapcsolva elindulnak a megvalósulások.

Egy Skorpió Újholdat tapasztalhatunk meg, együttállva a Vénusszal, illetve egy 150 fokos fényszöget alkotnak a Kosban hátráló Jupiterrel. Szerencse, szeretet, áldott helyzetek kísérhetik az utunkat.

28-tól a hit, szeretet és bölcsesség bolygója a Kosból a Halakban hátrál.

Az akaraterőnk bolygója, a Mars az Ikrekben meg fog állni-ezzel zárjuk a hónapunkat. Majd november 1-től hátrál. A bennünk lévő Fényt, erőt, bátorságot érthetjük meg egy magasabb szinten.

Legyen olyan ez a hónapunk, amilyben hinni tudunk, mert csodák várnak ránk.

Timi