A számok üzenete szerint most van egy új energetikai minőség, ahogy beléptünk a 2023-as esztendőbe.

2+0+2+3=7

A 2-es A 2-es szám a NŐ, a női szerepvállalás, érzékenység. A Hold tartozik hozzá, ez is mutatja, mennyire befolyásolják az érzelmek. Hangulatuk a Hold járásához igazodik, ilyenkor kiszámíthatatlanok.

Viszont a Hold  állandó változást is jelez – ez az egy biztos az életünkben.

A tarot lapok esetén a Nagy Arkánumok között a II-es a FŐPAPNŐ! J  A lapok gyönyörű nőként ábrázolják, a Dalí-tarot-ban talán Pythia, a delphoi jósda szentélyében ül. Kezében tart egy tekercset, melyből kiolvashatóak a sorsunkkal kapcsolatos feladatok. Erre viszont csakis a beavatottak látnak rá, ezért érdemes médiumi képességeinket felhasználni. A belső sugallatokra hallgatni, bátran felvenni a kapcsolatot az Univerzummal.

A 0 jelentése: tojás alakja a születéshez köthető, de az újjászületéshez is.

Életerőt és energiát ad a számnak, valamint növelheti annak erejét. Megtízszerezi a pozitív és a negatív tulajdonságait.

A Nagyarkánumok között: A BOLOND lapja. Játékosságot jelez, könnyedséget, vagy könnyelműséget – ha túlságosan nagyot kockáztatunk.

Könnyedén áll az úton, szinte nem törődik a rá váró nehézségekkel. A bennünk lévő gyermeki ártatlanságot és könnyedséget sugallja. Képesek vagyunk arra, hogy új, izgalmakkal teli útra lépj.

A 3-as A felemelkedett mesterek (mint Jézus) a közeledben vannak. Válaszolnak a könyörgéseidre, és segíteni akarnak neked. – így látják az angyalok a hármas számot.

A világ hármas osztottságát szimbolizálja: test, lélek és szellem hármasa, születés-élet és halál, vagy a múlt, jelen és jövő minőségeit.Vallási jelentésben a szentháromság üzenete.

A mesékben is gondoljunk csak a három próbatétel beavató erejére, vagy a három királyfira, akik elindulnak és így, vagy úgy, de kiállják a próbákat.Vagy a 3 kívánság! 🙂

Szinte mindenhol ott van ez a csodás energia.

A Jupiter száma, a 3-as Sorsfeladattal született lelkek feladata az inkarnációban, hogy érezzék jól magukat, legyenek optimisták, teremtsenek kreatív gondolatikkal. Ez a bolygó a törvény és az igazság képviselője, ezért most nagyon fontosnak tartom az őszinteséget. Önmagunkkal és a külvilágban is ezeket a bölcs igazságokat keresve.

Akiknek a születési dátumában hangsúlyos a 3-as szám, az képes a környezetének vidámságot hozni. Mosolygós, mindig van egy kedves szava az elkeseredettek számára. Erő van a szavaiban és a gondolataiban.:)

Feladatunk ilyenkor, hogy álljunk ki életünk színpadára, mutassuk meg, hogy mit tudunk! Kreatívan áramoltatva emberi kapcsolatainkat. Tanuljunk, tanítsunk, írjunk, alkossunk- ehhez most minden bátorságot megkapunk.

A tarot Nagy Arkánumában a III-as lap a Császárnő-t mutatja. Ő a termékeny, kreatív NŐ, aki tisztában van a saját értékeivel, hisz magában. Remekül együttműködik másokkal, támogat, teremt.

A 23-as jegyeket összeadva az 5-ös szám energiáját kapjuk.

Az 5-ös szám az ember száma, önmagunkat jelenti. Azt a belső erőt hozza, mely magabiztosságot kölcsönöz az élet különböző területein. Mágikus szimbólumként is ismerjük, gondoljunk csak a pentagrammára.

Angyali jelentése: Ez a szám a változással, az átalakulással, a transzmutációval és az alkímiai folyamtokkal van összefüggésben. Valami megváltozik az életedben, érlelődik a változás-az előnyödre.

A tarot lapok Nagy arkánumai közül az V-ös a FŐPAP. Szent ember, a feje körül aranyló glóriával. Nem köthető templomhoz, valláshoz-az univerzális tudást szabadon hirdeti. Kezében egy bot van – ami lehet egy pásztorbot is-, de a mai kor emberének inkább egy antenna. Így mi is tudjuk „fogni az adást”, lehívni az isteni üzeneteket. Össze tudjuk kötni eget a földdel, csak hinnünk kell!

A hitről is szól ez a lap. Akinek van hite, ha csak egy „mustármagnyi” is, az már képes hegyeket mozgatni. Képes hinni abban, hogy nem vagyunk egyedül-segítve és támogatva élünk. Képes hinni az isteni teremtő erőben.

Számmisztikai szempontból a gyógyítókat jelzi ez az energia. A spiritualitás, a hit, a lélek száma.

Aki 7-én született, a Neptunusz vibrálásában áll. Impulzív, nagyfokú képzelőerővel és empátia – készséggel rendelkező ember, aki vonzódik az okkult tudományokhoz. Kutatja a mélységeket, lelkiismeretes és nagyon érzékeny. Könnyen összezavarodik, ha negatív hatás éri. ( Ha 16-án, 25-én született, vagy a Sorsmisszió száma 7-es, rájuk is vonatkozik. )

Varázslatos szám, emlékezzünk csak a népmeséinkre: a sárkányok többnyire hétfejűek, de a gonoszok, az ördögök, a boszorkányok, a fivérek, a nővérek is heten voltak. A mesék főhőse hétmérföldes csizmában jutott el a hetedik határba.

A titok hétpecsétes volt, a lakodalom is hetedhét határon túl tartott.

Az angyalok üzenete: Jó úton vagy! Csak így tovább! J

Ezt támasztja alá a tarot lapok Nagy Arkánuma: a VII-es szám a Diadalszekér lapja. A bátorság és merészség próbája. Eljött az ideje, hogy sikerre vigyük a dolgainkat. Lelkünkben ott van az a sok megélt emlék és tapasztalat, melyre alapozhatunk, miközben új kihívásokra vágyunk. Itt az ideje, hogy kipróbáljuk a tudásunkat. Életünk csupa változás, merjünk belevágni a kitűzött feladatba, ne késlekedjünk.

Lehet, hogy bizonytalanságot érzünk most, de már mindent tudunk. Bátran, egyensúlyt teremtve tarthatjuk a szekerünket.

A 7-es évben minden spirituális tevékenység áldott! Az angyalok most nagyon közel vannak! Pl. kérhetjük Metatron arkangyalt, hiszen ő a változás arkangyala. Az ő eszköze a Merkaba, avagy „Metatron-kocka”, amely Isten szekereként ismert. Ha rá tudsz hangolódni erre az erőre, akkor segít sikerre vinni.

Kérhetünk segítséget az ásványoktól, akik a változásban támogatnak. Beszélgessünk el velük, kérjük meg őket.

A hegyikristályt konkrét feladatra kérhetjük. A sárga színű kövek jókedvet, optimizmust, bőség érzetet sugallnak. Nekem a citrin a kedvencem. 😊

A rózsakvarc szeretetben tart.

Holnap teszem ki a hanganyagot a Szaturnusz jegyváltásáról, mert annyira időszerűnek érzem, hogy közelebbről megismerjétek azt az utat, amit a Halakban tesz meg. (2023. március 7-től indul. )

Nagyon illik a mesteri Szaturnuszhoz a 2023-as évünk 7-es energiája, hisz itt most a lelkünkhöz és a hitünkhöz, valamint az öngyógyítói képességünkhöz kerülhetünk közelebb.

Ha pesszimistábbnak érezzük magunkat, az a 7-es évünkben teljesen „jól van.” Viszont gondoljunk csak arra, hogy a 3-as szám optimizmusa kihozhat ebből a mélységből.

A 7-es évben felerősödhetnek azok a szőnyeg alá söpört egészségügyi problémák, amelyekkel eddig nem szembesültünk. De ha végre időt adunk magunknak a gyógyuláshoz, akkor csodás felismerésekben lehet részünk.

Ez is szaturnuszi-időzítés és felelősségvállalás.

Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok ezekhez az üzenetekhez. 😊

Sikeres, bátor változásokat kívánok minden kedves Olvasómnak és a  családotoknak is sok szeretettel!

Timi

Lehetőség kedvezményes beszélgetésre a 2023-as évedről :)

Igaz, hogy az asztrológiai új év majd 2023. március 20-án kezdődik, amikor a Nap a Kos jegyébe lép.

Viszont év végén vált jegyet a Jupiter, illetve fordul meg Chiron.

2023. március 7-től a Szaturnusz a Halakban jár, illetve a hónap végén a Plútó határozza meg az emberiség életét.

Te hol tartasz ebben a folyamatban? Miben érzed a változás szelét?

Két kedvezményes lehetőséget ajánlok azoknak, akiket megszólít:

Egész évben van egy kedvezményes csomagom, mely tartalmaz egy születési horoszkóp elemzést, valamint egy 1 éves előrejelzést. Ennek a 2 órás beszélgetésnek az ára: 35.000 Ft lenne.  Év eleji AKCIÓM keretében ez kedvezőbb lett: most 30.000 Ft.

A születési horoszkópunk 12 életterületet tartalmaz és sok-sok karmikus emléket, melyek ismerete segíti önmagunk mélyebb megértését. Milyen energiákat és feladatokat hoztunk pl. a párkapcsolatunkkal, az egészségünkkel vagy a pénzügyeinkkel kapcsolatban?

A módszer, amelyet alkalmazok, „kicsit” megdolgoztat, mert nem készen kapod a válaszokat. Beindul egy csomó folyamat Benned, melynek közben egyre nagyobb hittel és bizalommal az életed.

A másik lehetőség az 1 órás beszélgetés, melynek eredeti díja : 23.000 Ft.- , de az újévi akcióm keretében csak 18.000 FT

(Aktuális kérdésekre adok választ a születési horoszkóp alapján. Ebben a beszélgetésben benne van múlt, jelen és jövő.

Jelentkezni itt, messenger üzenetben,

vagy a felkaitimea@gmail.com e-mail címemen tudtok. Így fogjuk majd megbeszélni a részleteket.

A karmaasztrológiai beszélgetésekre egy előzetesen egyeztetett időpontban kerül sor, 2023. januárjában.

ONLINE tudjuk lebonyolítani, mert elköltöztem Budapestről. De nagyon fontosnak tartom, hogy hangfelvétel készüljön erről a találkozásról.

Hálásan köszönöm a jelentkezéseket és a megosztásokat is. 

Timi

Bak Újhold :)

11 óra 16 perckor Bak Újhold unk volt, amely együttáll Hygieia-val, az egészség istennőjével, valamint a Vénusz, a Merkúr és a Plútó is itt található. Folytatódik az átalakító folyamat.

Egy kardinális kvadrátot alkot az Újholddal a Kosban haladó Jupiter. Hit, hála és bölcsesség.

A Kosban hátráló Chiron, a sebzett gyógyító pont az Újhold erejében áll meg.

25-től lesz újra direkt, amellyel a gyógyítói, öngyógyítói képességeink felvállalását támogatja.

A sebzett gyógyító a bátorságunkkal kapcsolatos témákat „feszegeti” :  pl. hogy mennyire merünk beleállni az életünk változásaiba? Felismerjük-e a megbetegítő helyzeteinket, amikor elnyomnak egy kapcsolatban?

Ha épp egy betegséggel kell szembenéznünk, akkor fel merjük tárni, nagyon őszintén!!! a lelkünk elakadásait? Hisz Chironhoz tartozik a holisztikus szemlélet és a természetes gyógymódok, amikor a lelkünket megbetegítő helyzeteket feltárva indulnak el az öngyógyítói képességeink.

Bármilyen gyógymód tökéletes, amely a lelkünkkel foglalkozik és új lehetőségeket tár fel a gyógyulásunkhoz.

A Kosok uralkodójával, az Ikrekben hátráló Marssal egy szextilt alkot Chiron, ami első ránézésre nem túl szerencsés. Hisz az erőnk és bátorságunk most fékezettebben működik.

De szerintem pont innen szép győzni, ha le tudjunk magunkban győzni a félelmeinket. A gondolatainkat és a kommunikációnkat (Ikrek) tudjuk most belső fénnyé alakítani.

szerencsés helyzetekbe kerülhetünk, ha a szívünkre hallgatunk, mivel a Kosban járó Jupiterrel alkotnak kardinális kvadrátot.

A hála ereje is nagyon működik ebben a kvadrátban, mert pont ez a szeretetteljes nézőpont ad új energiákat. 😊

Megvalósulnak ezek a teremtések, hiszen a Szűzben járó Transzplútó föld trigont alkot az Újholddal és Hygieia-val. A Szűz gondoskodó, a hétköznapok zseniális megoldásairól híres. Imádja a rendet és a tisztaságot.

Hygieia is ilyen- az egészséges életmódban és a minőségi táplálkozásban hisz. A Jupiterrel alkotott kardinális kvadrátja segít szenvedélyt, kreatív lendületet adni ennek a folyamatnak és új kezdeteket. 😊

A változásból sosem elég, ezt a Bakban járó Vénusz és a Bikában hátráló Uránusz súgja. A pénzügyeinkben és az emberi kapcsolatainkban tudunk zseniális változásokat teremteni. Felszabadító és megszabadító… Azt üzeni, hogy merjünk Karácsonykor is mások lenni.

Áldott készülődéseket kívánok!

Szeretettel,

Timi

Boldog decembert kívánok a bolygók üzeneteivel!

Ma belépünk a 12. hónapunkba. J Mit is jelent ez a szám?

Az angyalok szerint: Higgy benne, hogy a Lélek visszatérő gondolatok, ötletek közvetítésével beszél hozzád. A ráeszméléseid vezetnek, és javítani akarnak valamit az életeden vagy másokén. Engedd, hogy belső megerősítéseid irányítsanak utadon.

Aki 12-én született, befogadó, alkalmazkodó lélek, érzelmei határozzák meg az életét. ( A Hold hatása.)

De benne van az 1-es szám vezetőereje és kreatív lendülete. ( A Nap miatt.)

Imád olvasni, tanulni, kreatív, ezt pedig a 3-as-as számnak köszönheti. Ha összeadjuk a számjegyeket, akkor a hármas szám jön ki karakterként, ez pedig az írók, pedagógusok, kreatív gondolkodó száma. Pozitív gondolkodás is jellemzi, optimizmus és teremtő erő.

A tarot lapok Nagyarkánumai közül a XII-es az Akasztott ember lapja.

Nem kell megijedni tőle, mert ahogy az angyalok is sejtetik, változás várható. Ez a lap változás folyamatának azt az állapotát jelzi, amikor fel kell ismernünk, hogy valami váratlan helyzetbe kerültünk, mely eleinte nem túl kedvező. De ha elfogadjuk ezt, akkor megtehetjük a helyes lépéseket, hogy az egyensúly újra vissza tudjon állni.

A lap azt is jelenti : merjünk mások lenni, másként hozzáállni a dolgokhoz.

A III Nagyarkánum a Császárnő lapja, aki a kreatív teremtésekre, az élet élvezetére irányítja figyelmünket.

Mit üzennek a bolygók decemberben?

A feltétel nélküli szeretet és a spiritualitás, valamint a művészi sugallatokat jelölő bolygó, a Halakban hátráló Neptunusz 3-4-én megállni látszik égi útján. 5-től újra direktbe kapcsol, hogy az álmainkat meg tudjuk valósítani.

Nagyon jól tudunk meditálni, művészi sugallatokat fogadni.

7-től a Merkúr a Bak földies, kardinális jegyébe lép. A kommunikáció bolygója 29-30-án meg fog állni, 31-től pedig retrográd lesz.

2023. január 18-19-én áll majd meg ismét és 20-tól direktbe kapcsol.

8-án Ikrek Telihold lesz, amely változó kvadrátot alkot a Halakban járó Junó, Astraea (Csillaglány) és Neptunusz együttállásával. Hitet kapunk és megértéseket egy szeretetteljesebb kapcsolódáshoz.

A Bikában hátráló Uránusz is kapcsolatba kerül a Nyilasban lévő Nappal és az Ikrekben járó Holddal, amely a megújulás és felszabadulás lehetőségeit jelzi.

10-től a szerelem, szépség és kreatív teremtőerőnket jelző bolygó, a Vénusz is a földies, kardinális Bak jegyében halad. Ideje az építkezésnek, a magas szintű teremtéseknek.

20-án a hit, szeretet és bölcsesség bolygója, a Jupiter újra a Kosban halad: új kezdeteket jelezve.

21-én, este 22 óra 48 perckor lesz a téli napforduló, amely egy csodálatos ünnep. budapesti idő szerint ) A Nap a Bak jegyébe lép, hogy új, magas szintű hétköznapokat hozzon.

23-án Bak Újhold lesz, amely együttáll Hygieia-val, az egészség istennőjével, valamint a Vénusz, a Merkúr és a Plútó is itt áll még. Egy kardinális kvadrátot alkot az Újholddal a Kosban haladó Jupiter. Hit, hála és bölcsesség.

A Kosban hátráló Chiron, a sebzett gyógyító pont 23-án, Újhold erejében áll meg. 25-től lesz újra direkt, amellyel a gyógyítói, öngyógyítói képességeink felvállalását támogatja.

Áldott decembert kívánok! 😊 😊 😊

Szeretettel,

Timi