Jegyváltásokkal tarkított hónapunk lesz. 😊
A tarot Nagyarkánumai közül a VI-os a Szerelmesek lapja :a szerelem, a feltétel nélküli szeretet, elfogadás és megértés lehetőségeiről szól Jelezhet együttműködést vagy elköteleződést egy jó ügy mellett.
Az angyalok szerint a 6-os szám a földi javakkal kapcsolatos, az evilági ügyekkel. Megtalálni az egyensúlyt az anyagiakra vonatkozó aggodalmaink, elgondolásaink és spirituális hitvallásunk között – ez a feladatunk.

A 6-os szám a szerelem, szépség és harmónia száma. Aki ezzel a Sorsszámmal született, vagy a születési dátumában hangsúlyos szerepet tölt be ez az energia, az általában kedves. Szerelmes típus, az emberi kapcsolataiban elfogadó, baráti viszonyai is fontosak számára.
Jó ízlésű, keresi a külső és belső szépséget, viszont nem szereti a konfliktusokat, épp ezért nehezen dönt. Sokáig mérlegel, hogy döntéseivel ne bántson meg másokat.
Égi testvéreink üzenete:
Június 4-én lesz egy Nyilas Teliholdunk: budapesti idő szerint hajnali 5 óra 40 perckor.
A hitünkről, a jövőnk tervezéséről is szól. A Bikában járó Merkúr együtt fog állni az Uránusszal, amellyel különleges üzeneteket kapunk a megújulásunkkal kapcsolatban.
5-én a Vénusz a tüzes, szenvedélyes, stabil Oroszlánba lép. Rögtön egy fix kvadrátot alkot a Vízöntőben hátráló Plútóval. Karizmatikus áalakulást jeleznek a vénuszi területeinken.
17-től egyre közelebb kerül a Vénusz a Marshoz, amely nő és férfi közös táncát jelenti. 😊
11-én 11 óra 45 perckor (budapesti idő szerint) a Vízöntőben hátráló Plútó visszahátrál a Bakba. Egy föld trigont fog alkotni a Bika utolsó fokán lévő Sednával. Magas szintű újrateremtés zajlik a hétköznapi életünkben.
Ugyanezen a napon a Merkúr hazatér a saját jegyébe, az Ikrekbe. 27-ig lesz itt.
16-17-én a Halakban járó Szaturnusz meg fog állni, majd 18-ától retrográd lesz. Majd november 3-4-én áll meg ismét és 5-től újra direkt.
A hátráló Szaturnusz idején remek lehetőségeket kapunk a fejlődésre és a korrigálásra.
16-án a Sedna az Ikrek jegyébe lép. Ő egy nagyon lassú égi testvérünk. Eddig a Bikában az anyagi dolgainkban kaptunk lehetőséget ahhoz, hogy életünket újra teremtsük. Az Ikrekben a tudásunk, az emberi kapcsolataink és a kommunikációnk, mozgékonyságunk területén tudunk új energiákat behívni. 😊
18-án délben Ikrek Újholdunk lesz, amely együttáll a Merkúrral. Játékos, vidám és nyitott Újhold, tele intuíciókkal. 😊
A Junó, a társat jelölő aszteroida 14-től áll egyre pontosabban az Ikrek Nappal, amely a tudatos párkapcsolati energiákat tudunk mozgósítani. Majd közösen folytatják az útjukat a Rák vizes, kardinális, érzelemgazdag jegyében.
A nyári napforduló 21-én lesz, 16 óra 58 perckor (budapesti idő szerint). Itt a Nap a Rák jegyében folytatja az útját. Ennek a napnak különleges energiái vannak, már ősidők óta.
Különleges, tüzes üzenetet is tartogat, ahogy az Oroszlánban lévő Fekete Hold Lilith együttáll a Marssal-ők pedig túz trigont alkotnak a Kosban járó Chironnal, a sebzett gyógyítóval! Hatalmas erőt kapunk ahhoz, hogy a fájdalmas helyzeteinkből ki tudjunk lépni!
Tudatosságban sem lesz hiány, mert az Ikrekben haladó Merkúrral kapcsolódnak.
22-től a Junó a Rákban halad tovább : együttáll a Nappal. Társulásainkat a szeretet, az otthonteremtés és a családalapítás határozza meg. 😊
22-én a Vesta is jegyet vált, ahogy az Ikrek okos, kíváncsi, játékos, rugalmas jegyébe lép. Ő a tiszta koncentrációnk jelölője, valamint a tanácsadói szerepet is előhozza belőlünk.
Nem lesz egy unalmas hónapunk! 😊
Áldott lehetőségeket kívánok!
Szeretettel,
Timi
