Amikor a Szaturnusz március 7-én belépett a Halak jegyébe, akkor tudtam, hogy rám valami „nagy dolog” vár. A születésemkor a Chiron, a sebzett gyógyító a Halak jegyében volt: a Szaturnusz-Chiron találkozás egy remek időzítés az érzelmi természetű sebek elengedésére és meggyógyítására…Vagy jelezhetnek betegséget is, amelyet eddig a szőnyeg alá söpörtünk…
Úgy döntöttem, hogy inkább egy könyvet írok róla, amelyben összefoglalom 18 év karmaasztrológiai tapasztalatait – Chiron szemüvegén keresztül. 😊
Beavató bolygó, aki először a saját sebeinken keresztül figyelmeztet, ezért megmutatom, hogy az egyes jegyekben hogyan viselkedik.
Akiket mélyebben érdekel a karmaasztrológia, annak Chiron fényszögkapcsolatait is felvázolom, amelyet más bolygókkal hozhat létre.
Mit üzen az egyes életterületeken?
A sebzett gyógyító üzeneteit mások életén keresztül is szemléltetem. 18 év alatt többezer horoszkópot láttam: néhány ügyfelem megengedte, hogy a születési képletükön keresztül mutassam be a gyógyulás folyamatát. 😊
Híres emberek életébe is bepillanthatunk Chiron segítségével, aki a művészetével, tudásával, vagy a hitével az emberiséget szolgálta, vagy szolgálja. 😊
Ezt a könyvet forgathatod úgy, mint egy mitológiai utazást, amelyben a karmaasztrológiához is közelebb kerülsz.
Forgathatod úgy, mint egy önismereti utazást, ha a kezedben van a saját és a családtagjaid horoszkópja.
Előveheted akkor, amikor Chiron jegyet vált, elmélyülve az üzeneteiben. Jelenleg a Kos bátor, tüzes jegyében új utakra találhatunk, amikor bátran kézbe tudjuk venni a saját gyógyulásunkat. 😊
A Chiron című PDF formátumú könyv angyali segítséggel készült: 44 oldalon keresztül mutatom be a sebzett gyógyító önismeretbe rejtett lehetőségeit.
A könyv díja, ha már a hetes szám gyógyító erejében vagyunk: 7.000 Ft.
Választhatod azt, hogy csak a könyvet vásárolod meg. 😊
Ha még nem voltál karmaasztrológiai beszélgetésen, akkor a könyv mellé kérhetsz egy kedvezményes 1 órás beszélgetést. A saját születési adataid alapján készülök fel.
Így 7.000 Ft + 20.000 Ft (23. 000 Ft helyett) = 27.000 Ft-ba kerül.
Van egy nagyon hatékony beszélgetés : a Rezgésemelő karmaoldó beszélgetés két órában
Az első órában a születési horoszkópodról mesélek: milyen karmikus feladatokat, lehetőségeket és képességeket hoztál ? Itt kerülnek felszínre azok az emlékek, elakadások vagy problémák, mely ebben az inkarnációban megakadályozzák, hogy kiegyensúlyozott, szeretetteljes, sikeres életet élj.
A második órában kézbe vesszük ezeket témákat és energetikai tisztítást végzünk, mellyel feloldjuk a karmikus elakadásokat: ásványokkal és arkangyalokkal is kapcsolódhatsz. Chiron szerepét és helyzetét külön kiemelem😊
Ennek díja 35.000 Ft, ha Chiron könyvével együtt rendeled meg, akkor kedvezményes lesz 30.000 Ft.
Így a könyv és a kétórás beszélgetés: 7.000 Ft + 30.000= 37.000 Ft
Bármelyik mellett döntesz, itt tudsz jelentkezni: felkaitimea@gmail.com-ra
A karmaasztrológiai beszélgetést egy előre egyeztetett időpontban fogjuk lebonyolítani. ONLINE tudunk most kapcsolódni, viszont nagyon fontos, hogy ezt a beszélgetést rögzítsd, mert így bármikor vissza tudod hallgatni. 😊
Pl. a skype-on van ilyen funkció, ha gépről indítod. Kapcsolódhatunk messengeren, whatsApp-on és viberen.
Köszönöm szépen a jelentkezést és a megosztásokat is. 😊
Timi

