22-én, délutántól a Nap a Nyilas tüzes, változó jegyébe lép.

11.22-én jön létre ez a csodás dimenziókapu. Ideje a hitünk szerint élni. 😊

Van egy rejtett jel, amely még nem került a nyilvános asztrológiai kelléktárba, ez pedig a Kígyótartó. Nagyon fontosnak tartom az üzenetét és a minőségét.

A görög mitológiában a gyógyítás istenét Aszklépiosznak tartják. A napistennek, Apollónnak a gyermeke, még az alvilágból is fel tudta támasztani a halottakat. Varázsbotja a caduceus, amelyre két kígyó tekeredik fel. A teljesség és a gyógyulás szimbólumává vált. A kígyó is ősi jelkép, az újjászületés és a tudás is hozzá tartozik. A Kígyótartó beavató-gyógyító szerepe az, hogy életünk nehéz eseményeiből tanulva egyre bölcsebbé válunk. Olyan képességek születnek bennünk ebben a folyamatban, amellyel kézben tudjuk tartani a testi és a lelki egészségünket. Ki tudunk lépni a karmikus körforgásból.

A Föld keringési síkjának a ferdeség egy egész fokkal nőtt, az Állatöv kinyílni látszik. Így tudott beékelődni egy 13. jegy, a Kígyóhordozó, vagy Kígyótartó. A Skorpió és a Nyilas jegyek között, november 30-december 17-e között született lelkek ajándéka ez a tudás, melyet a saját bőrömön is tapasztalok. (december 17-én születtem )

 A Nyilas jegyébe lépő Nap rögtön egy változó kvadrátot alkot a Halakban járó Szaturnusszal. Ideje valamit szeretettel elengednünk, vagy ideje valamire megnyílnunk. Ideje a hitünk és a szeretetünk szerint megnyilvánulni a hétköznapokban, mert mesterévé váltunk.

Élvezi az utazást, örömét leli az újdonságokban, azt sem bánja, ha egy munkanap tömérdek új arcot kell megismernie. Óriási mértékű szabadságra van szüksége, ezért nem szereti, ha mások mondják meg, mit tegyen és mikor. Igen, a Nyilas napjegyűekről van szó. J

Semmit sem lehet rá erőltetni, senkit sem lehet a nyakába sózni. Lehet, hogy rendezett és tökéletes a családi élete, de csak azért, mert kizárólag ő ezt választotta.

Sok Nyilas talál olyan munkát, melynek ellátása során nap, mint nap máshol kell tartózkodnia. Aki helyhez kötött tevékenységet folytat, az is változatos feladatokkal járó, nagy rugalmasságot kívánó munkakört tölt be. A tanítás és a nevelés szerelmese, kiváló pedagógus válhat belőle.

Karmikus feladata a léleknek ebben az inkarnációban, hogy összeköttetést teremtsen ég és föld között. A Nyilas az egyetlen a csillagjegyek közül, melynek erre lehetősége van. Hitével, lobogó, tüzes lelkesedésével segítsen másoknak is hinni a jövőben.

Haladó gondolkodásának köszönhetően nem rágódik sokat a múlton, csak amennyire segítségére van a visszatekintés. Kifinomult elméje mindenre nyitott, érdeklődő és tanulékony. Mindig keres valamit, amiben hisz, és arról lelkesen próbálja a környezetét is meggyőzni. A vallás, a filozófia iránt fogékony, de nem bírja a dogmatikus elveket. A szellemtudományok, okkult ismeretek elsajátítása könnyen megy egy Nyilasnak, mert hamar megérti a különböző gondolati rendszereket.

Boldogan használja spirituális képességeit, szívesen vállal ilyen hivatást, mert mindenki felé szeretettel fordul Magas szinten képes meglátni a másik emberben lakozó kincset, és mindent megtesz, hogy ezt elő is hozza.

Életszemlélete optimista, könnyed, kiváló a humorérzéke. Nagy energiáját boldogan vezeti le kirándulással, kerékpározással, síeléssel-fő, hogy a természetben fel tudjon töltődni. Imádja a nagy tereket, a gyönyörű, végtelen panorámát.

A humorérzéke is híres egy Nyilas szülöttnek, de azt is tudjuk, hogy időnként szurkálódik, élcelődik. Persze egy kedves viccel azonnal ellensúlyozza.

Nagy célokat tűz ki maga elé : határ a csillagos ég, vagy annál is messzebb! Figyelmét az égre irányítja, mert így a valóság is színesebbé válik.

Folyamatos kihívásokra van szüksége, hogy alaposan megtapasztalja az életet. Amint megszűnnek a célok, lelkesedése elmúlik, ellustulhat.

Szerencsés ember: amíg van hite, csodás várnak rá. Uralkodó bolygója Jupiter, a bölcsesség, hit és szeretet hírvivője.

Áldott jegyváltást kívánok!

A Nap a Nyilas jegyében december 21-ig halad, majd a Bakba lép a téli napforduló ünnepén.😊

Szeretettel,

Timi

Hozzászólás