Júliusi efemerida

Június utolsó hétvégéjén a Halakban járó Szaturnusz megállni látszik. Július elsején elindul a retrográd irányba.

November 14-én és 15-én áll meg ismét, majd 16-án direktbe lép.

A retrográd hónapokokat nagyon jól ki lehet használni fejlődésre, vagy tanulásra.

A Halak vizes, változó jegye az elengedésről is szól, amelyet a Karma és az Idő ura mesterien támogat: ideje lezárni egy korszakot, amelyből hiányzott a szeretet, az egészség. 😊

Pont akkor a Halakban járó Neptunusz áll meg, hogy július 3-án retrográd irányban is a szeretetet és az önszeretet erősítse bennünk. 😊

Ő egy vizes jegy, a Halak jegyének uralkodó bolygója. Szerencsére pont itt tartózkodik, tanítva az emberiséget a szeretet csodáira.

Az okkult, misztikus társaságok, a beavatottak, de a csalók és titkos összefüggések képviselője is. Jelében benne van Poszeidon isten szigonya: a tenger, a lélek mélységeit jelezve.

A Vénusz magasabb oktávja: a Vénusz a földi, Neptunusz az égi szerelmet képviseli.

A Hold mellett a másik lélekszimbólum. Az Unio Mystica elve, a mindenki egy érzését kapjuk tőle.

A belső teljesség, a bennünk létező istent kívánja megszólítani. Isten országa bennünk van és aki képes a saját lelki mélységeit áldásként használni, az az igazi varázsló.

December 7-én és 8-án megállni látszik, 9-én újra direktben halad.

Ezekben a hónapokban foglalkozhatunk az álmainkkal, az Isteni énünk csodáival.

A válaszokat meditációk során kaphatjuk, vagy a művészeti sugallatokban.

Az angyalok Isten segítő karjai, ha eddig nem igazán próbáltad meg a velük való kapcsolódást, akkor ezt is megteheted. Szeretetteljes rezgésben tartanak.

Színezgessünk, figyeljünk a jelekre, varázsolódjunk el a természet szépségeivel…

A retrográd Neptunusz időszaka egy REZGÉSVÁLTÁS, amikor életünkbe még több szeretetet, spiritualitást tudunk behívni. Mit tehetünk azért, hogy még jobban szeressük önmagunkat?

A Szaturnusz és Neptunusz egy jegyben haladása mindig az álmainkról szól. A Halakban a szeretettel szövögetett álmainkról.

A retrográd időszakban elengedhetünk egy álmot, ha már méltatlan, vagy nem is a sajátunk.

De meg is születhet egy új. Mindenképp ideje volt és van. 😊😊

Nézzük tovább. Itt van mindjárt a Merkúr, aki július 2-án lép át a tüzes, szenvedélyes Oroszlánba. Várja őt, egy szembenállással a Vízöntőben hátráló Plútó: ideje elengedni a félelmeinket, amelyek eddig megakadályozták a bátor, szívvel, kreatívan élő mindennapjainkat.

6-án éjjel a Rák Újhold ad erőt a családi dolgaink intézéséhez. Kardinális kvadrátot alkotva a Sorstengelyekkel.

A Mérleg leszálló előző életeinkből hoz elő barátokat, a Kos felszálló Holdcsomópont a bátorságot erősíti. Amit az intuitív Újhold üzen, azt meg is tudjuk valósítani.

7.hó 11-től a Vénusz is belép az Oroszlán fix, tüzes jegyébe: rögtön a Vízöntőben hátráló Plútóval kerül szembe. A vénuszi területeinket érdemes most más rezgésbe emelni, ahol kreativitás, szenvedély és életöröm vár ránk. 😊

8-tól Astraea, vagy más néven Csillaglány megy át a Szűz gyógyító jegyébe: a sorsváltoztatásunk már bölcs, túl vagyunk a beavatásokon.

E hónap közepén a Bikában találkozik a Mars és az Uránusz: a felszabadító akaraterőnk és a szabad akaratunk hete. 😊

21-én délben Bak Teliholdunk lesz és a Mars az Ikrek jegyébe lép.

22-én a Nap hazatalál, ahogy az Oroszlánban lesz. Ő is rögtön szembenáll a Vízöntőben hátráló Plútóval: mágus-fényszög: engedjük el a félelmeinket és vegyük a kezünkbe a sorsunk irányítását. 😊

26-től a Vénusz a Szűz változó földjegyébe lép: gyógyító energiákat kapunk és a hétköznapok talpraesettségét. 😊

26-27-én a Kosban lévő Chiron, a sebzett gyógyító megállni látszik égi útján, 28-tól retrográd lesz.

December 29-30-án megáll, majd 31-én indul el. Ő arra tanít, hogy bátran vegyük a kezünkbe a sorsunk irányítását.

Varázslatos júliust kívánok! 😊

Timi

Fekete Hold Lilith a Mérlegbe lép

Szerdától egy videó- sorozatot tettem ki a facebook-oldalamon, amellyel a Fekete Hold Lilith jegyváltását szeretném érthetőbbé tenni. 🙂

A Paradicsomból kiűzött, de bölcsen visszatért istennői részünket képviselő Fekete Hold Lilith.

június 29-én elhagyja a Szűz jegyét, majd a Mérleg kardinális, levegős jegyébe megy.

2025. március 27- ig lesz itt. Erőt kapunk a harmóniánk megteremtéséhez.

Egyből a Vízöntőben hátráló Plútóval alkot levegős trigont, amely a kapcsolatainkat emeli egy magasabb rezgésbe. 😊

Az első részben bemutatom a mitológiai hátterét, illetve a horoszkópunkban betöltött beavató üzeneteit.

A második részben a Szűz jegyének tanításait vesszük át, amelyben tavaly október 3-tól találjuk. Mivel a Szűz uralkodója Chiron, a sebzett gyógyító, ezért ezek a hónapok a gyógyító önismeretről szólhattak.

Ahogy a Mérlegben lesz, ott a harmóniateremtéshez kapunk tudatos erőt.

A harmadik részben a Mérlegbe lépő Fekete Hold Lilith bolygókapcsolódásait mesélem el.

Áldott hetet kívánok!

Szeretettel,

Timi

Nyári napforduló

Ma éjjel a nyári napforduló áldott ünnepe köszönt ránk: Nap a Rák jegyébe lép: együtt a Vénusz, Merkúr párosával! A szerelmes, gondoskodó, családalapító energiákat indítva.

A változás garantált, ahogy a Vízöntőben hátráló Plútóval kapcsolódik.

Áldott lehetőségeket az Ikrekben haladó Jupiter jelez. 😊

Bár kívülről nézve lágy és hajlékony, az csak a látszat, hisz belül erős, konokul elszánt és hajlíthatatlan. Ez rögtön nyilvánvalóvá válik, ha valaki bírálja vagy más módon támadja őt, kedves barátait vagy családját. Igen, a Rák Napjegyről van szó. J

Érzékeny, rokonszenves típus, törődik másokkal, jó megfigyelő, és tehetségesen nyugtatja meg a boldogtalanokat. Kiváló tanácsadó lehet belőle. Remek beleérző képességgel rendelkezik. A Rák életében kivételesen fontos szerep jut a családnak, és bármit megtesz, hogy bajba jutott szerettein segítsen.

Sok gyakorlatias szemléletű Rák jó szimatú, okos üzletember. Általában van legalább egy kis üzlete, vállalkozása, ahol valamilyen értelemben a közösség javát szolgálja. Adottságai révén bármelyik sikeres lehet a kereskedelmi pályán. Mindkét nembeli Rák rajonghat a szakácsművészetért, szereti a finom ételeket és minőségi italokat.

Hajlamosabb hátrafelé haladni, mint előre. E tulajdonságának egyik érzelgős megnyilvánulása a családi fényképalbumok nézegetése s a régi szép idők felelevenítése. Ezért nem válik meg semmitől, a legfurább tárgyakat képes gyűjtögetni.

Álmodozó természet, hatalmas képzelőereje szárnyán bárhova eljuthat. Gazdag belső életet él.

Az inkarnálódó léleknek ebben a csillagjegyben a szeretet termékeny oldalát kell megtapasztalnia. Túlérzékeny: mivel uralkodó bolygója a Hold, hangulata a Hold járásának megfelelően ingadozik.

Képes arra, hogy finom „antennáival” környezetének hangulatát érzékelje.

Alacsony rezgésben azt az anyát jelképezi, aki képtelen elengedni gyermekeit, sértődékeny, hisztis.

Ha táplál és szeret, akkor magas szinten éli meg e jegy adományait. Otthonában a fészek melegét tudja megteremteni.

Szeretettel,
Timi