Júliusi efemerida

Június utolsó hétvégéjén a Halakban járó Szaturnusz megállni látszik. Július elsején elindul a retrográd irányba.

November 14-én és 15-én áll meg ismét, majd 16-án direktbe lép.

A retrográd hónapokokat nagyon jól ki lehet használni fejlődésre, vagy tanulásra.

A Halak vizes, változó jegye az elengedésről is szól, amelyet a Karma és az Idő ura mesterien támogat: ideje lezárni egy korszakot, amelyből hiányzott a szeretet, az egészség. 😊

Pont akkor a Halakban járó Neptunusz áll meg, hogy július 3-án retrográd irányban is a szeretetet és az önszeretet erősítse bennünk. 😊

Ő egy vizes jegy, a Halak jegyének uralkodó bolygója. Szerencsére pont itt tartózkodik, tanítva az emberiséget a szeretet csodáira.

Az okkult, misztikus társaságok, a beavatottak, de a csalók és titkos összefüggések képviselője is. Jelében benne van Poszeidon isten szigonya: a tenger, a lélek mélységeit jelezve.

A Vénusz magasabb oktávja: a Vénusz a földi, Neptunusz az égi szerelmet képviseli.

A Hold mellett a másik lélekszimbólum. Az Unio Mystica elve, a mindenki egy érzését kapjuk tőle.

A belső teljesség, a bennünk létező istent kívánja megszólítani. Isten országa bennünk van és aki képes a saját lelki mélységeit áldásként használni, az az igazi varázsló.

December 7-én és 8-án megállni látszik, 9-én újra direktben halad.

Ezekben a hónapokban foglalkozhatunk az álmainkkal, az Isteni énünk csodáival.

A válaszokat meditációk során kaphatjuk, vagy a művészeti sugallatokban.

Az angyalok Isten segítő karjai, ha eddig nem igazán próbáltad meg a velük való kapcsolódást, akkor ezt is megteheted. Szeretetteljes rezgésben tartanak.

Színezgessünk, figyeljünk a jelekre, varázsolódjunk el a természet szépségeivel…

A retrográd Neptunusz időszaka egy REZGÉSVÁLTÁS, amikor életünkbe még több szeretetet, spiritualitást tudunk behívni. Mit tehetünk azért, hogy még jobban szeressük önmagunkat?

A Szaturnusz és Neptunusz egy jegyben haladása mindig az álmainkról szól. A Halakban a szeretettel szövögetett álmainkról.

A retrográd időszakban elengedhetünk egy álmot, ha már méltatlan, vagy nem is a sajátunk.

De meg is születhet egy új. Mindenképp ideje volt és van. 😊😊

Nézzük tovább. Itt van mindjárt a Merkúr, aki július 2-án lép át a tüzes, szenvedélyes Oroszlánba. Várja őt, egy szembenállással a Vízöntőben hátráló Plútó: ideje elengedni a félelmeinket, amelyek eddig megakadályozták a bátor, szívvel, kreatívan élő mindennapjainkat.

6-án éjjel a Rák Újhold ad erőt a családi dolgaink intézéséhez. Kardinális kvadrátot alkotva a Sorstengelyekkel.

A Mérleg leszálló előző életeinkből hoz elő barátokat, a Kos felszálló Holdcsomópont a bátorságot erősíti. Amit az intuitív Újhold üzen, azt meg is tudjuk valósítani.

7.hó 11-től a Vénusz is belép az Oroszlán fix, tüzes jegyébe: rögtön a Vízöntőben hátráló Plútóval kerül szembe. A vénuszi területeinket érdemes most más rezgésbe emelni, ahol kreativitás, szenvedély és életöröm vár ránk. 😊

8-tól Astraea, vagy más néven Csillaglány megy át a Szűz gyógyító jegyébe: a sorsváltoztatásunk már bölcs, túl vagyunk a beavatásokon.

E hónap közepén a Bikában találkozik a Mars és az Uránusz: a felszabadító akaraterőnk és a szabad akaratunk hete. 😊

21-én délben Bak Teliholdunk lesz és a Mars az Ikrek jegyébe lép.

22-én a Nap hazatalál, ahogy az Oroszlánban lesz. Ő is rögtön szembenáll a Vízöntőben hátráló Plútóval: mágus-fényszög: engedjük el a félelmeinket és vegyük a kezünkbe a sorsunk irányítását. 😊

26-től a Vénusz a Szűz változó földjegyébe lép: gyógyító energiákat kapunk és a hétköznapok talpraesettségét. 😊

26-27-én a Kosban lévő Chiron, a sebzett gyógyító megállni látszik égi útján, 28-tól retrográd lesz.

December 29-30-án megáll, majd 31-én indul el. Ő arra tanít, hogy bátran vegyük a kezünkbe a sorsunk irányítását.

Varázslatos júliust kívánok! 😊

Timi

Hozzászólás