Astraea, vagy Csillaglány, aki a szabad akaratunkban rejlő sorsváltoztatásunkat képviseli, július 17-től a Szűz jegyében halad. 😊

Nagyon érdekes, mert az ötödiknek felfedezett aszteroida, azaz a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő kisebb égitest. És amíg őt meg nem pillantották, addig a csillagászok úgy vélték, hogy az előtte felfedezett égitestek bolygók, csak kisebb méretűek. (Ceres, Juno, Pallasz Athéné és Vesta)

Ám amikor Astraea-t végre megpillantották, köszönhető az egyre fejlettebb távcsöveknek, akkor kiderült, hogy az Aszteroida-övet alkotó törmelék annak a bolygónak a szétrobbant maradványdarabjaiból áll, amelyet a Naprendszerbe belépő Vela szupernóva semmisített meg i.e. 9600-ban.  Több mítosz is dokumentálta az eseményt, mint pl. Atlantisz pusztulását is.

Így válik a bolygók között is karmatörővé, mert neki köszönhető, hogy megnyílt az aszteroidák világa. 😊 Ami pedig alaptétel a transzcendentális karmaasztrológiában : amit megpillantunk az égen, az attól kezdve jelen van, hat ránk, tehát figyelembe kell venni.

Zeusz lánya, aki nagyon jól érezte magát az emberek között. Segített, támogatott bennünket – ez volt az igazi Aranykor.

Sajnos az emberi gonoszságot egyre kevésbé bírták az istenek, ezért mindannyian felmentek az Olümposzra. ( Vaskornak hívjuk ) Csak ő tartott ki mellettünk.

Amikor már végképp elege lett, akkor ő is úgy döntött, hogy felmegy az Égbe. De már nem találta a helyét az istenek világában, ezért jósága jutalmaként a Szűz csillagképbe távozhatott.

Így lett belőle Csillaglány, aki a szabad akarat és karmatörés istennője. Csodálatos energia és erő, amelyet senki sem kényszerít ránk. A segítségével képesek vagyunk kilépni egy helyzetből, amely igazságtalan, vagy megbetegítő, netán szeretet-nélküli.

Ahogy a Szűzbe lép, abban gyógyító erejű rendezésre van lehetőségünk.

Érdemes megnézni a horoszkópunkban, melyik életterület van Astraea figyelmével megáldva.

Ami a Szűzben van, az a sebzett gyógyító üzenetével is társul, mert Chiron ennek a jegynek az uralkodója. Ő a beavató, megbetegítő tapasztalatainkban rejlő felismeréseket hozza felszínre. Ezzel a tudással felvértezve tehetünk rendet az életünkben. 🙂

Szeptember 12-ig van rá időnk, mert akkor lép át a Mérlegbe.

Most, belépésekor, július 17-én 150 fokot alkot két levegős jegyben lévő égi testvérünkkel.

A Vízöntőben hátráló Plútó levegős trigont alkot az Ikrekben járó Sednával.

A Plútó által fémjelzett radikális átalakuláshoz rengeteg ötletet kapunk.

Sedna pedig teremtőerőt hoz: újra kezdve, egy magasabb energiában-ez a dolgunk.😊

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

Hozzászólás