Már egészen fiatalon a gyerekek szeretete határozta meg életemet, hisz óvónőképzőbe jártam. Később tanítóként többet tudtam a gyerekek lélektanáról, fejlődéséről. Most, hogy tizenkét éve asztrológusként is szemlélem a világot, fontosnak tartom másokkal is megismertetni ennek a tudománynak a rejtelmeit, mert segítségével sokkal egyszerűbbé válhat a gyereknevelés.
A szülők szeretnék gyermekük személyiségét egyengetni, képességeit fejleszteni, ami remek dolog! Az egész akkor kezd nehézkessé válni, amikor a gyermek személyisége nem találkozik a szülők egyénisével… Például, egy szigorúbb, szervezett életet élő anyuka ugyanezt a rendet szeretné rákényszeríteni kiszámíthatatlan, „kissé elvarázsolt” gyermekére. Nos, ebből számtalan konfliktus fakad.
Véleményem szerint az asztrológusnak egy gyermekhoroszkóp készítésénél még nagyobb a felelőssége, mint a felnőttek esetében, hisz akinek a képletét elmesélem, az nincs ott. Még pici, a szüleitől függ, nem tud reagálni az elmondottakra. A legszerencsésebb, ha tanácsadóként már ismerem a szülőket, így az ő szemüvegükön keresztül is nézhetem a világot – ez sokat segít saját gyermekük megértésében is. Éppen ezért én inkább egy útmutatót szoktam átadni a családnak, melyben benne van az is, hogy a gyermek szabad akaratát nem kötjük meg.
Karmaasztrológusi szemmel nézve a születési horoszkópot, el tudom mesélni, milyen előző inkarnációból szerzett élmények jelenhetnek meg a kisgyerek rajzában, miféle képességeket hozott, melyeket mihamarabb szeretne előhúzni karmikus tarsolyából. Megmutathatom, hogy a gyermeknek milyenfajta segítségre van szüksége a fejlődőséhez, mely területeken vannak nehézségei. Hogyan segítheti a szülő mindebben?
Legfrissebb kutatási területem a kristály-és szivárványgyerekek személyiségének kibontakoztatása.
Kik a kristálygyerekek?
A szemüket vesszük észre a leghamarabb: nagyok, áthatóak, és bölcsen csillognak. Olyan, mintha belelátnának a lelkünkbe-és ez így is van. Ők különleges gyermekek, akik gyorsan benépesítik a Földünket. Boldogak, elbűvölőek és megbocsátóak. Sok tekintetben tökéletesek, megmutatják az utat, amerre az emberiség tart.
