A Nap a Szűz jegyébe lép

Augusztus 22-én a Nap elhagyja a saját jegyét és a Szűz változó földjegyébe lép: tudatos felismeréseket kapunk a teljes gyógyulásunkhoz.

Elérünk a nyár idejének utolsó szakaszába.  Mindaz, amit teremtettünk, azt kell számba vennünk. A nyár fényes, csillogó hónapjai után ez az időszak már visszafogottabb. Talán picit szeretnénk visszavonulni. Jó lenne, ha ilyenkor el tudnánk raktározni a fényt, amit majd a téli hónapokban előveszünk.

Az Oroszlán uralkodása elmúlt, most a szolgálat ideje jön el. Amikor egyensúlyban vagyunk, ráérzünk a ritmusra : eljött az ideje az összegzésnek. Ahogy kívül rend van, az tükrözi a belső harmóniánkat is. A Szűz változó jegy, előkészíti az új időt, mely majd az őszi napéjegyenlőséggel jön el.

A Szűz jegyűeket is a rendszerben való gondolkodás vezérli. Így akarja látni és élni az életét. Szívesen szolgál, kiszolgál másokat, de ez nem tölti el felhőtlen örömmel. Azért tesz rendet és pakol, mert a rendetlenség és a piszok felidegesíti. (A Szűz Holdjegyűek egyenesen belebetegedhetnek.)

Alapvetően védekező magatartás jellemző rá. Nagyon fontos neki is, hogy elismerjék precíz, pontos munkáját. Sokszor képtelen lazítani… van, hogy betegségbe menekül, így legalább figyelnek rá. Ez is az egyik spirituális feladata: megtanulni az érzéseit megélni, elfogadni. Eleme a föld, ami a bő termés és termékenység szimbóluma.

A Szűz valóban becsületes, nincs benne semmi mesterkéltség, feltűnően nyíltszívű. Képes a legunalmasabb munkában is a végsőkig kitartani. Híresen szőrszálhasogató, aggályosan aprólékos, és éppen ebből fakadóan hajlamos elveszni a részletekben.

Ő a zodiákus mesterembere – nagyon pedáns. Mivel hihetetlenül félénk, idő kell a megismeréséhez. Aki azonban közel kerül hozzá, egy kedves, segítőkész barátra lel személyében. A szeretetét gyakorlati úton mutatja ki: segít, elintéz, megold, rendet rak. Ő a hétköznapok zsenije, aki nem ijed meg a feladatoktól, viszont jobban szeret szerényen a háttérben maradni. Rendkívül megértő barát és társ, aki aztán jóban-rosszban kitart.

Tudatosan óvja az egészégét, de lehet hipochonder is. Képes sokat aggódni azokért, akiket szeret, vagy az anyagiak miatt, ezért az emésztőrendszerére különleges figyelmet kell fordítani.

A hagyományos asztrológia a Merkúrt tartja a Szűz uralkodó bolygójának.

A transzcendentális karmaasztrológusként a Chironhoz társítjuk.

Ő a sebzett gyógyítót jelző kentaur. A horoszkópban is a gyógyító szerepét kapja, de oly módon, hogy gyógyító hatását épp ott fejti ki, ahol a legnagyobb sebet ejti.  Módszere radikális: horoszkópunk is jelzi, hogy az adott életterülethez kapcsolódó fájdalmat gyökerestül, a kiváltó okkal együtt kell kitépni. Talán nem véletlen, hogy általában a múlttal való leszámolás szükségességét jelzi. A gyógyulásunk magasba emel.

Radikális változásokat a Vízöntőben hátráló Plútó hoz, akivel 150 fokos fényszöget alkot a Nappal, ahogy belép ebbe a jegybe.

Karizmatikus lehetőségünk van az egészségünkért is mindent megtenni-ebben is segít a radikális Plútó. 😊

Áldott gyógyító energiákat kívánok!

Szeretettel,

Timi

Augusztus 19-én, 20 óra 26 perc (budapesti idő szerint) lesz Vízöntő Teliholdunk lesz, amely a harmonikus kapcsolatok dimenziókapuját is megnyitja.

A Nap együttáll a hátráló Merkúrral és a Vestával-gyógyító tűz trigont alkotva a Kosban hátráló Chironnal. a sebzett gyógyítóval.

Chiron mindig „helyzetbe hoz”, megtapasztaltatja velünk a fájdalmat, sértettséget, sikertelenséget, de mindezt azért, hogy megtanuljunk kiállni magunkért. Karizmatikus gyógyító, aki példát mutat abban, hogy kezünkbe vegyük életünk irányítását. Merjük felfedezni és képviselni azt, akik valóban vagyunk. Egy csodás adománya a Kos minőségben járó Chironnak az, hogy merjük megélni öngyógyítói és gyógyítói képességünket! Vegyük észre, hogy lelkünk elakadása testi tünetekkel jelez, és ha most fel merjük tárni életünk nehézségeit, akkor a legmagasabb minőségben éljük meg Chiron üzenetét. Válasszuk az egészséget, az igazi bátorság ott rejlik ebben a helyzetben is

A tűz erejében el tudjuk égetni a megbetegítő helyzeteinket. 😊

A Chiron és Vesta fényszöge a természetes gyógymódokra való koncentrálást hozza el. 😊

Még egy égi testvérünk segít bölcs döntéseket hozni, ő Pallasz Athéné, Zeusz lánya.

A Skorpió fix, vizes jegyében halad-így tud fix kvadrátot alkotni az Oroszlán Nappal és a Vízöntő Teliholddal. 😊

A hétköznapokban, mint földi nő, Athéné gyakorlatias. Nagyszerű stratéga, gyors és határozott.  Nem fél a felelősségvállalástól, tud nemet mondani. Ő a józan eszünk, miközben mindent szeretettel tesz.

Alacsony szinten megjeleníti a karrierista nőt, aki feláldozza nőiességét, a családot, hogy megtarthassa önállóságát.

Egy erőteljes párkapcsolati dimenziókapu is megnyílik. 🙂

A Mérleg kardinális jegyében hátráló leszálló Holdcsomópont előző életeink ismerőseit hozza elénk.

A Kos felszálló Holdcsomópont a tüzes, kardinális minősége bátorságot hoz, szenvedélyt-új kezdeteket.

A Sorstengelyek mindig dimenziókapuként működnek, mert előző életünket kötik össze a jelenlegi inkarnációnk feladataival.

A Mérleg harmóniateremtő jegyében áll együtt Junó-ő a társat jelzi: milyen társat keresünk, milyen párkapcsolati elvárásaink vannak.

Fekete Hold Lilith a Paradicsomból kiűzött, de bölcsen visszatért istennői részünk. Az önismereti úton megszerzett erőnket tudjuk felhasználni: az önismeret és önszeretet az alapja a harmonikus kapcsolatainknak.

A Mérlegben lévő Fekete Hold Lilith „az okos nő”, aki nem hagyja magát megvezetni. Ismeri magát, büszkén felvállalja azt, amivé vált ebben a folyamatban. A szellemi egyensúly. 😊

A párkapcsolati lehetőségeket most nem kell erőltetni, mert „flow-ban” vagyunk. (erről a facebook oldalamon írtam az elmúlt hétvégén. )

A Halakban hátráló Szaturnusz alkot változó kvadrátot az Ikrekben járó Jupiterrel.

Ha a jelen pillanatban maradunk: ez a Szaturnusz bölcsessége és a szívünkre hallgatunk-Jupiter segít, akkor pont ott vagyunk, ahol lennünk kell.

Pont azzal az élménnyel találkozunk, amit a Sorstengelyek dimenziókapuja nyit meg. 😊

A Jupiter és Mars együttállása bajnoki energiákat mutat: „csak” a szívünket és a hitünket kell követnünk. 😊

A fix jegyek a biztos tudást, a stabil lelkiséget, a megtermékenyítést hordozzák.

A beérés, a belső erőnk uralása-az Oroszlán miatt.

Szellem szintjén zseniális, különleges és felszabadító-a Vízöntő hozza el.

Még egy fontos réteg, amelyet az Oroszlán tüzes, fix jegyében haladó Nap és a vele szemben álló Vízöntő fix, levegős jegyében haladó Hold hordoz. 😊

A Skorpióban haladó Pallasz Athénével alkotott fix kvadrát az érzelmi stabilitás biztonságát teremti meg. Ezzel az erővel nyithatjuk meg az új életünk dimenziókapuját: a legjobb helyen, egyenrangú kapcsolódásokkal.

Ha lelked mélyén erőteljest hívást érzel mások gyógyítására, segítésére, akkor nagy valószínűséggel erre születtél.

Ha életedben volt egy nagy törés, mely megrengette a hitedet, de mégis felálltál-Fényküldött vagy.

Ha Benned lévő félelem miatt halogatod-ez teljesen érthető. Csak tudd, hogy van egy fogadalmad erre az életre: segítesz a bolygónak, az embereknek megszabadulni a félelmektől.

Benned rejlik az Univerzum minden ereje. Szükség van arra, hogy a világ Fényküldöttjei, köztük Te is, felismerd és hasznosítsd erődet. Mivel spirituális érdeklődésű vagy, nem tudsz visszaélni az erőddel… 😊

Az égiek arra kérnek, hogy engedj el minden félelmet az erőddel kapcsolatban. Tiszteld önmagad, tökéletesen gondoskodj a fizikai és érzelmi énedről. Dolgozz az álmaidon, mert ez az önbecsüléseddel is összefügg. Szánj időt az imákra és meditációkra. Minél nagyobb az önbecsülésed, annál kellemesebben érzed majd magad.

A 19-i Vízöntő Telihold üzenetei Neked is szólnak, mert a téridő pillanatról készült horoszkóp a földangyalok, gyógyítók képlete. 😊

(Ezt akkor fedeztem fel, amikor sok indigó, kristály, vagy szivárvány gyermek képletét elemeztem, illetve a szüleik horoszkópjával vetettem össze. )

Gyakran ott vannak a tengelyek a változó jegyekben : az Ikrek a szellemiséget, a megértést hozza, szemben a Nyilas tüzes hitével.

A Halak vizes, változó jegye az elengedésről szól, vele szemben a Szűz a gyógyulásról.

A Halak-Szűz gyógyító tengely, amikor a beavatások hatására egyre bölcsebben élsz.

A Halak Aszcendenssel egüttálló Szaturnusz hátrál-ilyenkor érdemes felhasználni a tudást: a megbetegítő helyzetekből kilépve.

A vele szemben lévő Szűz Vénusz a Csillaglány karmatörés szelíd istennőjével elgondolkodtat: jó helyen vagy? Ismered Magad, ismered, hogy milyen értékek mentén szeretnéd az életed élni?

Ha felismerted, hogy eddig miért nem sikerült, akkor ideje változtatni ezen.

Hitet és tudást kapsz a jövődre nézve. 😊

Csodákkal teli hosszú hétvégét kívánok!

Szeretettel,

Timi

Egy kis mitológiai utazásra hívlak, ahol Zeusz életébe pillantunk be…

Felesége Héra (a római mitológiában Junó), aki annak ellenére ment hozzá a főistenhez, hogy ismerte férfias kicsapongásait. Héra úgy gondolta, hogy szépsége, szerelme megváltoztatja a férfit.

Az első időkben –isteni időszámítás szerint mintegy háromszáz évig- remekül éltek, gyermekeik is születtek. Ám a mézeshetek után Zeusz tovább folytatta kalandjait. Héra féltékenységében sosem a férjét bántotta, hanem a nőkön állt szörnyű bosszút.

A Héra-típusú nő teljesen lemond a saját karrierjéről: minden boldogsága, öröme és bánata a férjétől függ. Elköteleződése egy életre szól. Fiatal korában már olyan párt választ, akire büszke lehet, felnézhet rá. Egész életének célja, hogy minden erejével férje előmenetelét támogassa. Az ő életműve a férje!

Ha nincs férje, boldogtalannak érzi magát. Ő a hivatásos feleség.

Horoszkópunkban ez a női minőség is kapott egy aszteroidát. Így képletünkben a feleség, illetve a hivatalosan vállalt párkapcsolat megtestesítője Junó. Üzenete az, hogy a fele-ség, tehát a Teljes Társ megélése, megtalálása az, amely messze meghaladhatja az átlagos, mindennapi minőségeket. Arról is mesél, hogy párkapcsolatunkban miként törekszünk a magasabb minőségek felé.

10-től Junó, a hivatalos társunkat és az együttműködői képességünket jelölő aszteroida a Mérleg kardinális, levegős jegyébe lép. Rögtön egy levegős trigonnal kapcsolódik a Vízöntőben hátráló Plútóval: megmutathatjuk, mi mindent tanultunk a kapcsolatainkról az elmúlt hónapokban.

Elengedhetjük a magány érzését, vagy a megbetegítő helyzeteket.

Junó ebben a levegős jegyben jól érzi magát, mert a Mérlegre jellemző kapcsolódási képeség magas szinten működik. 😊

Erősödhet a jó beszélgetésekre való igény: meghallgatni a másikat, értő figyelemmel,

valamint a harmóniateremtő képességünk is.

A Mérleg kreativitása, művészi érzékenysége olyan barátokat hozhat, akikkel szívesen járunk koncertre, színházba. 😊

November 3-án lép majd át a Skorpió titokzatos jegyébe. Itt meg is szilárdulhatnak ezek a kapcsolatok. 😊

Áldott jegyváltást-csodás hétvégét kívánok!

Szeretettel,

Timi

A Vénusz a Szűzbe lép

Mától a szerelem, szépség és pénzügyi teremtőerőnk bolygója, a Vénusz a Szűz gyógyító erejébe lép.

Változásokban vagyunk, ezt a Vízöntőben hátráló Plútóval alkotott 150 fokos fényszöggel üzenik. 😊

Amikor a Vénusz a Szűz jegyében jár, akkor gyakorlatiassá válik, elemez, boncolgat. Persze ez nem mindig szerencsés, ha önmaga ellen irányul, vagy másokat kritizál.

A Vénusz a Bika jegy uralkodója, imádja az életet, az érzékszervekkel felfogható anyagi világban jól elboldogul. Bár a Szűz is föld-jegy, mégis jóval visszafogottabb lesz. Félénk, aki saját szexualitását időnként elnyomná. Gyakran ez belső feszültséghez vezet. Könnyen beleeshet abba a hibába, hogy inkább a munkájába lesz szerelmes. Itt is tökéletesre törekszik, de szerénysége miatt nem akar ezzel kitűnni.

Párkapcsolatában fontos szerepet kap a barátság. Lassan kezd el bízni a másikban, sokat kell vele beszélgetni. Vonzódását szerényen fejezi ki, praktikusan: gondoskodik, főz, rendet rak… Akkor boldog, ha hasznos lehet.

Ha legyőzi túlzottan kritizáló „én-jét”, akkor a legcsodálatosabb társ válhat belőle. Alapvetően nem nagyon bízik magában, ezért tud igazán hálás lenni, ha valaki felfigyel rá. Szinte a saját csapdájába esik, amikor önmagával kapcsolatban is túlzottan kritikus.

Miről is szól a Vénusz? Ő a szerelem, szépség és pénzügyek bolygója- ezeken a területeken most többet aggodalmaskodhatunk. Egyáltalán nem biztos, hogy indokolt, de mégis elkezdünk takarékosabb üzemmódba kapcsolni.

Ahogy a Szűz jegyében jár, bemozdítja a vele szemben lévő Neptunuszt: ketten a romantikus szerelmet jelentik. A Szűz-Halak tengely ún. gyógyító tengely, egyfajta kegyelmi állapot. Ha a szeretetet választjuk, magasabb rezgésbe kapcsolhatunk.  A Szűz minősége abban segít, hogy felvállaljuk a gyógyulással járó hétköznapi feladatokat. Most szívesebben megyünk természetgyógyászhoz, tanácsadóhoz, aki segít rendet rakni szerelmi életünkben.

A Szűz–jegy uralkodó bolygója a Chiron, a karmikus sebeink gyógyítója. Ő a Kos kardinális, tüzes jegyében hátrál-bátorságot kölcsönöz a felismeréshez, a holisztikus szemlélet gyakorlásához.

Jó az időzítés, ha női minőségeidet szeretnénk rendbe tenni, gyógyítani.

Áldás kísér most ezen az úton. Augusztus 29-ig van időnk, akkor lép át a Mérlegbe. 😊

Szeretettel,

Timi

Augusztusi efemerida

Augusztus 2-án lesz a legpontosabb egy olyan égi üzenet, amelyben a vénuszi területeinken tudunk megújulni-sőt, gyógyítani is.

A szerelem és harmóniateremtés istennője az emberi kapcsolatainkat jelöli és a kreatív teremtőerőnket.

Az Oroszlánban haladó Vénusz szeret jól élni, ezért az anyagi bőségteremtéshez kapunk ötleteket.

Fix jegy, tehát stabilan áll a földön, ezért megbízható és kreatív.

Igaz, ahogy a Bikában járó Uránusszal alkot fix kvadrátot, amely kimozdít a megszokottból…

A szívünkre hallgatva (Oroszlán) hallgassunk a megérzéseinkre, amelyben ott van a megújulásunk és a felszabadító ötletek.

A fix jegyek alacsony szinten konokul ragaszkodnak a megszokásaikhoz… vagy önzően látják a világot.

Viszont a Kos jegyében hátráló Chironnal alkotott tűz trigon segít felismerni a makacsságunk betegségbe rejtett üzenetét. Mi az a testi tünet, amelyet a kapcsolataink hoznak elénk…vagy a pénzügyeink miatti félelmeink…

Ahogy Chiron együttáll a Kosban hátráló Eris-szel, a karmatörés bátor istennőjével: erőt kapunk ahhoz, hogy egy megbetegítő helyzetből kilépjünk.

A tűz trigon sikere a tűz erejében van, amikor a hitünk és a szenvedélyünk égeti el a sebeket. 😊

A Vénusz-Chiron a sebzett szerelmet, vagy a sebzett anyagiakat szimbolizálja.

Az Uránusz és Chiron közötti szextil pedig a különleges, zseniális gyógyító energiákat hozza elénk. 😊

Augusztus 4-én, ebédidőben, Oroszlán Újholdunk lesz-szextilt alkotva az Ikrekben együttálló Jupiter és Mars bajnoki energiáival. 😊

Pont ekkor áll meg a Szűzben lévő Merkúr – 6-től retrográd irányba indul.

5-én a szerelem, szépség és pénzügyi teremtőerőnk bolygója, a Vénusz a Szűz gyógyító erejébe lép.

Változásokban vagyunk, ezt a Vízöntőben hátráló Plútóval alkotott 150 fokos fényszöggel üzenik. 😊

10-től Junó, a hivatalos társunkat és az együttműködői képességünket jelölő aszteroida a Mérleg levegős jegyébe lép. Ő egy levegős trigonnal kapcsolódik a Vízöntőben hátráló Plútóval.

Megmutathatjuk, mi mindent tanultunk a kapcsolatainkról az elmúlt hónapokban.

14-15-én lesz a legpontosabb az Ikrekben együttálló Jupiter és Mars: bajnoki energiákat kapunk.

A megvalósításról a Halakban hátráló Szaturnusszal alkotott változó kvadrát gondoskodik. 😊

15-én a Merkúr a Szűzből visszahátrál az Oroszlán tüzes, fix jegyébe.

19-én, a Nap a Vízöntő utolsó fokain haladva a Nap szembenáll az Oroszlánban járó Holddal: telihold lesz.

A Nap együttáll a hátráló Merkúrral és a Vestával-gyógyító tűz trigont alkotva a Kosban hátráló Chironnal. A tűz erejében el tudjuk égetni a megbetegítő helyzeteinket. 😊

Fontos hatás, hogy 22-én a Nap elhagyja a saját jegyét és a Szűz változó földjegyébe lép: tudatos felismeréseket kapunk a teljes gyógyulásunkhoz.

Radikális változásokat a Vízöntőben hátráló Plútó hoz, akivel 150 fokos fényszöget alkot. 😊

28-29-én a Merkúr az Oroszlán jegyében megállni látszik, majd 30-án újra direkt lesz. Tűz trigont alkot a Kosban hátráló Chiron és Eris párosával: tudatosan elégedhetjük a megbetegítő helyzeteket, ahogy felismerjük a lelki okokat is.

A hónap végén a Mérleg kardinális, levegős jegyében együttáll a Junó és Fekete Hold Lilith. A kapcsolatainkban meg tudjuk teremteni a harmóniát.

Fekete Hold Lilith is beavató: a saját sebeinken keresztül kell felismernünk a bennünk lakozó erőt és bölcsességet.

28-án állnak együtt a Mérleg leszálló Holdcsomóponttal, illetve szemben a Kos felszállóval.

A Sorstengelyek dimenziókapuként működnek: előző életből hozzuk a találkozásokat.

A Kos felszálló a bátorságunkra tanít: ismerjük fel a méltatlan kapcsolataink beavató szerepét. 😊

(Június 26-27-28-án tettem ki egy-egy videót a Fekete Hold Lilith megértéséhez. A mitológiai hátterét és a Mérleg jegyében betöltött szerepét. )

Áldott augusztust kívánok!

Szeretettel,

Timi