A Merkúr 26-án a Szűz jegyébe lép…

gyógyító energiákat kapunk és a hétköznapok talpraesettségét. 😊

150 fokos fényszöget alkot a Vízöntőben hátráló Plútóval, aki segít elengedni a félelmeinket, vagy önbizalomhiányunkat.

A radikális változtatásairól híres Plútó szeretné, ha életünk egy magasabb rezgésbe kerülne, ahol aggodalmak nélkül teremtünk.

Ami a Szűz jegyében jár, az Chiron, a sebzett gyógyító beavatásait is hordozza- a beavatásaink során szerzett tapasztalatainkban van a gyógyulásunk. 😊

A kommunikációnk és gondolkodásunk bolygója augusztus 3-4-én megállni látszik, majd 5-én retrográd lesz.

A Föld Nap körüli sebessége nagyobb, mint a bolygóké, ezért a Földről nézve úgy tűnik, mintha egy adott égitest megállna, majd hátrafelé kezd haladni. Ezért látszik úgy, hogy a Merkúr stacioner helyzetben van, azaz megáll, majd látszólag hátrálni kezd, ez a retrográd mozgás. Aztán megint megáll, majd újra előre halad, azaz direkt irányt vesz.

Amikor stacionáris egy bolygó, akkor felerősödik a jelentése, belesűrűsödik minden minősége. Ezért érdemes ezeket a napokat érzékenyen megélni, nyitottan a belső sugallatokra.

15-től az Oroszlánba hátrál.

28-29-én újra megállni látszik az Oroszlán tüzes jegyében.

Szeptember 8-tól újra a Szűzben halad, egészen 26-ig.

A retrográd időszak hozhat közlekedési zűrzavart, kaotikus kommunikációt. Sokat segít, ha ilyenkor inkább önmagunkban keressük a válaszokat. Az Univerzum törvényszerűségeire érzékelhetünk rá, most sok minden a helyére kerülhet bennünk.

Merkúr feladata a szellemit –isteni önvalónkat, és a személyes énünket (a testet) a lélek megvalósításán keresztül összekapcsolni.

Ő maga Hermész, aki elsőként gyújtott tüzet a földön: a titkos, zárt, hermetikusnak mondott tudás birtokosa.

Lélekkísérőként egyedül ő mehetett büntetlenül az alvilágba és az istenek közé az Olümposzra. Így válik a magasság és a mélység beavatójává. Szárnyas saruja gyorsaságára és könnyedségére utal.

Az istenek követe egy hírnöki pálcát, caduceus-t tart a kezében, melyre egy fehér és egy fekete kígyó tekeredik fel. Így jelenik meg az egyensúly, a polaritás uralásának feladata is.

Áldott jegyváltást kívánok! 😊

Szeretettel,

Timi

22-én a Nap hazatalál, ahogy az Oroszlánba lép.

Ő is rögtön szembenáll a Vízöntőben hátráló Plútóval. Ezt „mágus-fényszög”-nek is nevezzük: abban van a varázserőnk, hogy a fejlődésünket már nem szolgáló félelmeinket elengedve a sorsunk irányítását a kezünkbe vehetjük. 😊

Az Oroszlán tüzes, szenvedélyes: megkapjuk ezt a segítséget. 😊

Igen önérzetes, ezért alárendelt szerepben elképzelhetetlen. Mindent a legjobb képességei szerint akar megoldani, s túlzott felelősséget vállal. Munkahelyén és otthonában egyaránt túl magasra rakja a mércét.

Meglepően törekvő, ambiciózus. Eltökélt, s ha ráharapott valamire, keményen megragadja, nincs sok esély rá, hogy elvegyék tőle a zsákmányt. Meglehet, könnyen elpárolog az önbizalma, ha rosszul alakulnak a dolgai, mégis viszonylag gyorsan visszakapaszkodik a számára kedvező helyzetbe.

Nem jellemző rá a tehetetlenség.

Általában sok pénzt keres, elsősorban azért, mert szeret költekezni. Nem szenvedheti a szegénységet. Ritkán végez alantas munkákat, és ha eleinte nem is keres sokat, hamarosan vezető pozícióra tesz szert. Boldogabb, ha felelősségteljes beosztásban és nagyszabású terveken dolgozhat. Szereti megcsillogtatni adottságait, learatni a dicsőségeket. Természetesen nem tűri a törvénytelenséget, és azt se, ha nevetségessé teszik.

Alkalmanként feltűnően lehangolt, ám rosszkedve nem tart sokáig. Magabiztossága gyorsan visszatér, távol áll tőle a szenvelgés. Kemény időkben a humorérzék és a vidámság siet a segítségére. Mivel tüzes jegy, azonnal és mindent akar, így lehet ingerlékeny, ha valamit nem kap meg.

Nemes lelkű, szükség szerint szívesen segít a barátain, rokonokon. A bajbajutottakért mindent megtesz. A jómódú Oroszlán pazarló, önmagával és ismerőseivel szemben engedékeny. Kedvenc időtöltése közeli barátaival beülni valamelyik jó vendéglőbe.

Igazi gyermek, aki sosem nő fel igazán. Lehet komoly üzletember, hazatérve kacarászik, játszik, szeretetre méltó szerelmes. Szívesen játszik gyermekeivel, könnyen megtalálja a szívükhöz vezető utat.

Az Oroszlán Napjegy azért különleges, mert ez a Nap asztrológiai otthona, amelyben uralkodik. Megfigyelhető, hogy gyakran sérült az apával való kapcsolat. Vagy nehéz őt tisztelni, mert nem olyan ember, aki ezt megérdemli, vagy beteg. Ám egy Oroszlán valahogy mégis képes lesz rá, hogy megtapasztalja a saját értékeit.

Gyermekére is úgy tekint, mint egy kreatív alkotásra, akire hihetetlenül büszke. Igazi „anyatigris”. Környezete sokszor szenved az uralkodni vágyásától, így ezt élete során meg kell tanulnia kezelni.

Egy Oroszlán jegyű magas szinten úgy él, hogy kreativitásával, szenvedélyes szeretetével elkápráztassa a világot.

Ne másokat nyomjon el, hanem a saját életének uralkodója legyen.

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

Bak Telihold a jegyek 29. fokán

21-én délben Bak Teliholdunk lesz és a Mars az Ikrek jegyébe lép.

Budapesti idő szerint 12 óra 16 perckor áll szemben a Bak kardinális földjegyében a Rák kardinális jegyében haladó Nap.

Ők a legutolsó fokon, a 29. fokon találkoznak, hisz a Nap 22-én hazamegy, az Oroszlánba.

A 29. fokot karmikus foknak is hívjuk, mert a sorsunk számára lényeges üzenete van.

Nekem az „jött le”, hogy a Rák és a Bak tengelyét kell mélyebben megvizsgálnunk.

A Rákok érzelemgazdagsága, intuitív képessége vitathatatlan. Fontosak a megélések, mert ebből tapasztalnak.

Van egy érzelmi memóriájuk, amellyel vissza tudnak repülni az időben…ezért jegyeznek meg sok élményt…

Néha persze ez nehéz, mert azt az érzelmi csomagot raktározzák el, ahogy az történt…ami néha fájdalmas.

Viszont arra nagyon jó, hogy ebből tanulva nem is szeretnének visszalépni a mérgező helyzetekbe.

A Bak földjegye magas szinten alkot. Mindig valamit létrehoz: tökéletességre törekedve.

Időnként túl sokat aggódhat emiatt…

A víz és a föld elemekben rejlik igy különleges teremtőerő: az érzéseinkben bízva alkothatunk hosszú távú terveket.

A Rák jegye a hazatalálás: hol vagyunk otthon? Milyen tevékenységben?

Erre is érdemes ráérzékelni a vasárnapi Telihold fényében. 😊

Ha ránézünk a téridő pillanat képletére, akkor további üzeneteket emelkednek ki a Telihold teremtő erejében.

Kreatív és szerencsés, amikor rátalálhatunk a „szent elhivatottságunkra”. Ha már megvan, akkor bátran beleállhatunk a megvalósításba.

Az Ikrekben haladó Jupiter rugalmas, játékos, kedves, nyitott másokra. Folyamatos szellemi éhség jellemezi, érdeklik a spirituális nézőpontok is. Bár racionális, de mégis tudományos.

Alacsony szinten hazug, kedvességével mindenkit levesz a lábáról, de nem tud kötődni. Lehet okoskodó, túlagyalja az életét…

Az Oroszlánban együttálló Vénusz és Vesta párosával alkot egy szextil.

A Vénusszal: a „kis szerencsét” hozza, kellemes kapcsolódásokat.

A Jupiter, Vesta szextil segít rátalálni arra a hobby-ra, vagy ami teljesen elvarázsol…később ebből élünk, mert akár ingyen is csinálnánk. Mégis ez a szeretet-energia emeli a bőségünket is egy magasabb energiába. 😊

Hogyan járhatunk a kedvében?

Szereti, ha a szívünkre hallgatunk és nem agyaljuk túl a dolgokat. Pl. ahová hívást érzünk, oda menjünk el bátran, mert cserébe csodákat kapunk. 😊

Kedvére való, ha bátran belevágunk. A hozzánk érkező csodákért legyünk hálásak, mert akkor továbbra is folytatódik ez a sorozat. Aki viszont nagyképű, vagy azt hiszi, hogy neki minden jár… Nos, az ilyen ember hamarosan pofára esik.

A HÁLA egy csodálatos teremtő erő-de fontos, hogy teljes szívünkből, őszintén és rendszeresen legyünk hálásak életünk apró-cseprő csodáiért. 😊

Szeretettel,

Timi

Astraea, vagy Csillaglány, aki a szabad akaratunkban rejlő sorsváltoztatásunkat képviseli, július 17-től a Szűz jegyében halad. 😊

Nagyon érdekes, mert az ötödiknek felfedezett aszteroida, azaz a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő kisebb égitest. És amíg őt meg nem pillantották, addig a csillagászok úgy vélték, hogy az előtte felfedezett égitestek bolygók, csak kisebb méretűek. (Ceres, Juno, Pallasz Athéné és Vesta)

Ám amikor Astraea-t végre megpillantották, köszönhető az egyre fejlettebb távcsöveknek, akkor kiderült, hogy az Aszteroida-övet alkotó törmelék annak a bolygónak a szétrobbant maradványdarabjaiból áll, amelyet a Naprendszerbe belépő Vela szupernóva semmisített meg i.e. 9600-ban.  Több mítosz is dokumentálta az eseményt, mint pl. Atlantisz pusztulását is.

Így válik a bolygók között is karmatörővé, mert neki köszönhető, hogy megnyílt az aszteroidák világa. 😊 Ami pedig alaptétel a transzcendentális karmaasztrológiában : amit megpillantunk az égen, az attól kezdve jelen van, hat ránk, tehát figyelembe kell venni.

Zeusz lánya, aki nagyon jól érezte magát az emberek között. Segített, támogatott bennünket – ez volt az igazi Aranykor.

Sajnos az emberi gonoszságot egyre kevésbé bírták az istenek, ezért mindannyian felmentek az Olümposzra. ( Vaskornak hívjuk ) Csak ő tartott ki mellettünk.

Amikor már végképp elege lett, akkor ő is úgy döntött, hogy felmegy az Égbe. De már nem találta a helyét az istenek világában, ezért jósága jutalmaként a Szűz csillagképbe távozhatott.

Így lett belőle Csillaglány, aki a szabad akarat és karmatörés istennője. Csodálatos energia és erő, amelyet senki sem kényszerít ránk. A segítségével képesek vagyunk kilépni egy helyzetből, amely igazságtalan, vagy megbetegítő, netán szeretet-nélküli.

Ahogy a Szűzbe lép, abban gyógyító erejű rendezésre van lehetőségünk.

Érdemes megnézni a horoszkópunkban, melyik életterület van Astraea figyelmével megáldva.

Ami a Szűzben van, az a sebzett gyógyító üzenetével is társul, mert Chiron ennek a jegynek az uralkodója. Ő a beavató, megbetegítő tapasztalatainkban rejlő felismeréseket hozza felszínre. Ezzel a tudással felvértezve tehetünk rendet az életünkben. 🙂

Szeptember 12-ig van rá időnk, mert akkor lép át a Mérlegbe.

Most, belépésekor, július 17-én 150 fokot alkot két levegős jegyben lévő égi testvérünkkel.

A Vízöntőben hátráló Plútó levegős trigont alkot az Ikrekben járó Sednával.

A Plútó által fémjelzett radikális átalakuláshoz rengeteg ötletet kapunk.

Sedna pedig teremtőerőt hoz: újra kezdve, egy magasabb energiában-ez a dolgunk.😊

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

11-től a Vénusz is belép az Oroszlán fix, tüzes jegyébe:

rögtön a Vízöntőben hátráló Plútóval kerül szembe. A vénuszi területeinket érdemes most más rezgésbe emelni, ahol kreativitás, szenvedély és életöröm vár ránk. 😊

Harmónia, egyetértés, szeretet, az otthon melegsége, a gazdagon terített asztal, a művészet, a táj szépsége. Azon pozitív dolgokat szereti, amelyek e földi létet igazán kellemessé teszik.

A másik emberrel való együttműködés is a Vénusz, és mindazt jelzi, amitől szép és kellemes az életünk. Az Oroszlánban aztán nem éri be a félmegoldásokkal! Ha egyszer valakinek a figyelmét fel szeretné hívni, akkor nem elégszik meg egy szál rózsával, hanem szinte az egész virágboltot felvásárolja.   

Amikor valamelyik tűz jegyben tartózkodik, akkor a Vénusz idealizmust és magas szintű elvárásokat jelenít meg. Lelkes, energikus, nagyon impulzív. Előfordulhat, hogy számára a tisztelet és az elismerés fontosabb egy kapcsolatban, mint a mély kommunikáció. Arra van szüksége, hogy kreatív energiáit kisugározza a világba. Ezeket a heteket érdemes kihasználnunk, hogy előlépjünk a bennünk szunnyadó kreativitással. 😊

Az Oroszlánban álló Vénusz szívesen támogat, nagyvonalúan bátorító. Ha kinövi gyermeki önzését, akkor igazán meleg szívű. Izgalomra, drámákra van szüksége-akár férfi, akár nő születik ezzel a minőséggel. Végtelenül büszke tud lenni a szerelmére, de leginkább saját magára. A legfárasztóbb tulajdonságuk talán, hogy folyamatos dicséretre szomjaznak…könnyen manipulálhatók egy kis hízelgéssel. Ám ha előjön a meleg, napos, Oroszlán – szeretet, akkor a legnagyobb jóindulatot sugároznak mindenkire, akit szeretnek. 😊

Vigyázzunk a kapcsolatainkra, mert ezekben a hetekben sértődékenyebbek lehetünk. Mélyen vágyunk a csodálatra, és ha ezt valamiért nem kapjuk meg, akkor előjöhet durcás énünk…

Érdemes inkább magas szinten megélni az Oroszlán jegyében járó Vénusz adományait! Legyünk képesek másokban is életre kelteni a csodákat. Tegyük ezt úgy, hogy valamilyen cél érdekében sugározzunk meleg bátorítást társunknak. 😊

26-től a Vénusz a Szűz változó földjegyébe lép: gyógyító energiákat kapunk és a hétköznapok talpraesettségét. 😊

Szeretettel,

Timi