Aranyat érő tudással köszönt ránk a tavaszi napéjegyenlőség: 20-án, budapesti idő szerint hajnali 4 óra 6 perckor. 😊

Ahogy a Nap a Kos tüzes. kardinális jegyébe lép, azzal indul igazán az asztrológiai újév. Új kezdetekben leszel, amelynek téridő pillanatáról készült horoszkópját is láthatod.

Zseniális és radikális, de minden erőt és tudást megkapó évet teremthetsz Magadnak.

A Vízöntő fix levegős jegyében van az Aszcendens, amely a különleges spirituális képességek otthona. Fontos szerepe lesz az asztrológiának, tarot-nak, vagy az energiagyógyászatnak, de a meditációk is, amellyel dimenziókon átívelő üzeneteket tudsz lehozni.

A 12-es házban, a karmikus széfben lévő Plútó azt üzeni: egy másfajta rezgés illik Hozzád, ami tisztább, közösségibb és humánusabb.

Az egyes házban találod az akaraterőd bolygóját, a Mars-ot: ő is a Vízöntőben halad. Amikor a Plútó és a Mars egy jegyben található, az egy erőteljes üzenet. A Mars a mennyiségi akaraterőnk: a tevékeny, a segítőkész, a tetterős. A Plútó ennek a magasabb oktávját képviseli, a minőségi akaraterőnk. A hétköznapjaidban minek adsz fényt? Hogyan éled meg a Benned lévő fény erejét? A különleges képességeiddel hogyan „szolgálsz” másokat? Milyen erő, milyen felelősség van ebben a tevékenységedben?

Kreativitásból nem lesz hiány, amelyet a lélekbolygó, a Hold üzen. A tüzes, fix Oroszlán jegyében a szeretet, a szív szavát követheted: mi az a képesség, amivel „elvarázsolod” a környezeted?

A Plútó szembenáll a Holddal, amely eleinte feszültségként értelmezhető. Viszont hatalmas erőd van abban, hogy lelkileg átalakulj. AMIT EDDIG GONDOLTÁL AZ ÉLETEDRŐL, AZT MOST NÉZD EGY MÁS SZEMMEL. Bármit meg tudsz teremteni, ha mersz változni és változtatni.

A másfajta rezgés azt jelenti, hogy az önismeret útján járva egyre jobban megismerted Magad… egyre bölcsebben látod, hogy mire van szükséged…sokan „elrezegtek” Mellőled, mert már nem egy tudatosságban vagytok…Más lett az értékrended, a gondolkodásod… nem másokat hibáztatsz a sorsodért, hanem felelősséget vállaltál. Egyre jobban tudod, hogy mi kell Neked az életed minden területén.

A Deszcendens tengelye is a tüzes Oroszlánban van: szenvedélyes kapcsolatok, amely a lelkedet tükrözik. Ahogy a Hold együttáll a párkapcsolat tengelyével, ez is egy gyönyörű üzenet: a lelki beavatások eredményét tükrözik vissza a kapcsolataid. Ez egy magas szintű teremtőerő, amikor a saját lelked megismerve válik az életed egyre inkább varázslattá, mert otthon érzed Magad a saját életedben. 😊

A Hold és a Nap közötti tűz trigon a tűz gyógyító erejében égeti el a fájdalmakat, önbizalomhiányt és a félelmeket. Cserébe marad a bátorság: szív és ész közös döntése. 😊

A Mérleg leszálló Holdcsomópont kardinális levegője az emberi kapcsolataidat hozza, előző életeidből.

A Kos felszálló Holdcsomópont a tavaszi Napforduló új indításában még határozottabban mutatja a döntéseink felelősségét. Vele áll együtt Chiron, a sebzett gyógyító, Merkúr és Eris, a karmatörés bátor istennője.

Ideje felismerni és kilépni a megbetegítő helyzetekből, a fájdalmas gondolatokból, amit mások mondanak Rólad…vagy Te vélekedsz Önmagadról eléggé elítélően…Ahogy Chiron a Bika fix földjegyében haladó Jupiterrel alkot egy 30 fokos fényszöget: ez az arannyá változtatott karmikus sebek birodalmába vezet. Amikor végre már nem kell szenvedned, mert túl vagy a fájdalmas beavatásokon. Cserébe a tudásod aranyat ér: gyorsan felismered a méltatlan élethelyzeteket.

Ahogy Chiron a Bikában járó Uránusszal is kapcsolódik, így különleges és zseniális öngyógyítói képességeket tudsz előhívni. Atlantiszi tudást és emlékeket is, ahol még otthon voltál a fény, az energia, az ásványok és a természet gyógyító erejében. 😊

A Jupiter és az Uránusz közelsége a zseniális, karizmatikus felismerésekről üzen. Hinni a Benned lévő zseniális képességeidben: ez is uránuszi téma.

Intuitív, felszabadító és különleges az Uránusz és a Kosban lévő Merkúrral létrejövő kapcsolat. A kommunikációnk és gondolkodásunk magasabb oktávja az Uránusz, mellyel egy „magasabb” szintre érkezhetsz: egy tisztább energiába.

A Szüzek uralkodó bolygója, Chiron a Szűz jegyében lévő Fekete Hold Lilith-tel is kapcsolódik egy 150 fokos fényszöggel. Két erőteljes beavató, az önismeretünket támogató égi testvérünk üzen Neked: az élettapasztalatod bölcsességét használhatod fel.

A Halakban elhelyezkedő Vénusz és Szaturnusz megszilárdítja a teremtéseket. A saját jegyében lévő Neptunusz is a szeretetre szólít: a szeretettel létrehozott álmaid megteremtésének jött el az ideje. A Vénusz és Neptunusz a romantika és a szerelem világa. Itt is egy magasabb oktáv jelenik meg: a testi szerelem, Vénusz magasabb, lelki szintje a Neptunusz.

Ha a vénuszi területeken tiszta szándék vezet, akkor nem tudod elrontani a megvalósítást. 😊

A Neptunusz az Ikrek változó, levegős jegyében lévő Vestával alkot egy változó kvadrátot: mire koncentrálsz? Mennyire fontos Számodra a szeretetre való megnyílás?

A Bikában lévő Jupiter a Bakban található Demeterrel alkot egy föld trigont, ő a termékeny gondoskodást jelenti, az anyaságot, vagy földanyával kapcsolatos élményeket. Pl. a földművelés, vagy az állatokkal való dolgaid áldás alatt vannak ebben az új kezdetben. 😊

Már az is elgondolkodtató, hogy három bolygó a magasabb oktávjával kapcsolódik: ez mutatja, hogy merjünk bízni a sikereinkben.

A másik érdekesség, hogy mindhárom tengely levegő és tűz jegyekben van: a Vízöntő Aszcendens az Oroszlán Deszcendenssel,

az Ikrek IC a Nyilas Mc-vel,

és a Sorstengelyek: a Mérleg levegő áll szemben a Kos felszállóval.

Mit üzennek ezzel? A gondolati mozgékonyságot, az emberi kapcsolataink fontosságát, a megértett összefüggések erejét- és a közös fejlődés igényét. 😊

Áldott kezdeteket kívánok!

Szeretettel,

Timi

A szerelem istennője a Halak vizes, változó jegyébe lép. Rögtön kapcsolódik a Vízöntőben lévő Plútóval, amely a vénuszi területeink radikális átalakulását sürgeti. Amit eddig gondoltunk a szeretetről, a pénzügyeinkről, az most átalakul egy magasabb rezgésbe.

Mindezt meg is fogjuk teremteni, ahogy március 22-én együttáll a Halakban haladó Szaturnusszal. Ő időzít, bölcsebbé tesz : mesteri spirituális és  művészi képességekkel ruház fel minket.

El tudjuk engedni az érzelmileg fárasztó, méltatlan, sikertelen helyzeteke😊t és cserébe bátran megnyílhatunk a szeretetre. Önmagunk szeretetére is, mert ez minden teremtésünknek az alapja.😊

Április 5-én hagyja el ezt a jegyet.

Ismerjük meg azokat, akiknek a születésekor a Vénusz bolygója itt állt, mert most mi is megkapjuk ezt az energiát. 😊

Álmodozó, idealista és romantikus. Gyakran érezheti úgy, hogy nem is létezik olyan személy, akitől a teljes odafigyelést megkaphatná. Emocionális energiáit ezért a spiritualitás vagy a gyógyítás szolgálatába állítja. Egyfajta áldozatvállalás, amit ő teljesen természetesnek tart. Különleges érzéke lehet a természetes gyógymódokhoz. Szívesen hallgat meg másokat, személye megnyugtatóan hat a környezetére. Empatikus, kedves lélek

Igazán szerencsés, ha megtalálja azt a kreatív önkifejezési módot, amivel feldolgozhatja a rengeteg érzelmi benyomást. A zene, a tánc, a festészet az ő terepe.

Fiatalabb korában a „mindenki egy” érzését úgy élheti meg, hogy mindenkit szeret és elfogad. Nehéz elköteleződnie, mivel változó jegy. Egyfajta spirituális szeretetet érez minden ember iránt (Unyo Mystica)

Hajlamos lehet a könnyebb utat választani, vagy bizonyos helyzetekből inkább kimenekül. Ha besokall, ha elveszíti önmagát is, akkor önsorsromboló tevékenységekben találjuk. (alkohol, drog, függőségek).

Könnyedén tud mások igényeihez alkalmazkodni, ezért kell élete során feltérképeznie a saját határait. Segít ebben a spiritualitás, a kreatív élmények.

Párkapcsolatában a szexualitás kevésbé lényeges, inkább a romantikus élmények éltetik. (Persze gyakran felülírhatja, ha a horoszkópban egyéb szexualitást jelző minőségek föld vagy tűz elemmel társul.) Arra van szüksége, hogy kapcsolataiban legyen egy közös idea, egy spirituális cél. Valahogy mindig ott van egy kis áldozathozatal, támogatás.

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

Ma Halak Újholdunk van: ikerlángos időzítéssel, amit a Jupiter üzen… és a Szaturnusz szembenáll Junóval: ideje megnyílni a szeretetre, ideje új korszakot nyitni az emberi kapcsolatainkban. 😊

Közben a másik lélekbolygónk, a Neptunusz a saját jegyében jár: ő is a szeretetről és a feltétel nélküli elfogadásokról szól. Otthon van a kreatív művészetekben és a spiritualitásban.

Az Újhold és a Neptunusz között Hygieia felügyeli az egészségünket. Ő „a nagy rendező”, mert szereti a rendet és a tisztaságot. Így tiszta energiákkal ajándékozza meg a terveinket. 😊

Az Újhold mindig kezdeteket, új minőségeket jelez. A Halak feltétel nélküli szeretetében megfürödve érdemes most erre a rezgésre figyelni: van-e szeretet az életünkben?

A Halak vizes, változó jegyében haladó Szaturnusz is az Újhold főszereplője. Bölcsességével időzíti a párkapcsolati kérdéseinket, ahogy szembenáll a Szűzben hátráló Junóval. Ő a hivatalos társunkat jelképezi: ideje eldönteni a tartósságát… Van-e benne kellő szeretet, elfogadás? Mennyire egyenrangú? Mennyire lehetünk önmagunk a másik mellett?

Netán az ikerlángunkkal is talákoztunk? Ennek a szerelemnek az emlékét a Bikában haladó Jupiter és a Szűzben hátráló Junó őrzi: az inkarnációkon átívelő társunkat keresve.

Ahogy a Szaturnusz szembenáll a Junóval: ő kikényszeríti a megoldást… Ideje dönteni…

A Jupiter és a Szaturnusz közötti szextil üzenete: maradj a flow-ban…ne erőltess semmit… hallgass a szívedre és éld meg a jelen pillanat varázslatait.

Amikor az ikerlángunkkal találkozunk, az gyakran ilyen „flow”: amikor energetikailag megérett a helyzet a kapcsolódásra, akkor az égiek összehoznak.

A Mérleg leszálló Holdcsomópont kardinális levegőjegyében sorszerű találkozások várnak ránk, mivel előző életeink tapasztalatait és kapcsolódásait hozza felszínre. A Mérleg szeret másokkal találkozni, jókat beszélgetni. Fontos a harmónia és a kreativitás.

A Kos felszálló Holdcsomópont a kardinális tűz jegyében a bátorságunkat és szenvedélyünket erősíti. Akikkel találkozunk, az nem véletlen, hanem sorsszerű.

Ahogy a sebzett gyógyítóval, Chironnal áll együtt, így sorsunk a gyógyulás, amelyhez ötleteket, találkozásokat kapunk és a zseniális gyógyulásunk lehetőségeit.

A BÁTORSÁGUNKAT is gyógyítja: merjünk beleállni a saját életünk varázslataiba. 😊

A Bika stabil földjegyében járó Uránusz fix kvadrátot alkot a Vízöntőben haladó Marssal: a SZABAD AKARATUNK varázserejében tudunk teremteni. 😊

Az Uránusz a Szűz gyógyító erejében lévő Fekete Hold Lilith-tel is társul: az önismeretünkben rejlő bölcsesség vezeti a lépteinket. Különleges, váratlan és felszabadító lépéseket tehetünk a párkapcsolatunkban, mert először önmagunkat kell megismerni és megszeretni-így találkozhatunk azzal a társunkkal, aki pont így fogad el…

Áldott Újholdat kívánok!

Szeretettel,

Timi

Elindult a “Benned lévő zseni” című online minikurzus

HA TE IS RENGETEG VÁLTOZÁSON VAGY TÚL ÉS KERESED A SAJÁT HELYED EBBEN AZ EGÉSZBEN, AKKOR ez az ONLINE MINIKURZUS Neked szól. 🙂

A Plútó 2008 óta járt a Bak jegyében, ahol erőteljesen lebontotta a szerkezeteket, majd hozta a vírus körüli zűrzavart…jelenleg a háborúkat.

Összeomló bankrendszerek, hiedelmek, hazugságok jellemzik útját. Viszont az erőt is szereti: és azoknak kedvez, akik fel tudtak állni a legmélyebb gödörből, és hisznek a saját erejükben.

2024. január 21-től húsz évig a Vízöntő zseniális jegyében halad!!!

Itt a közösség szerepe lesz fontos és a spirituális képességeid. Ahogy felálltál ebből az egészből, most csoda vár Rád, ha megtalálod a szereped az új energiákban. 😊

A „BENNED LÉVŐ ZSENI” CÍMŰ ONLINE MINIKURZUS során:

Az első alkalommal a születési horoszkópod mesélem el+ ajándékba kapod a Plútó jegyváltásának feldolgozásához készített munkafüzetem.

A születési horoszkópod elemzése 12 életterületedről, az előző inkarnációkból hozott feladatokról, képességeidről, elakadásaidról szól.

Azért lettem karmaasztrológus, mert hiszek a lélek örök körforgásában. Hiszem azt, hogy a lélek egy-egy inkarnációba meghatározott célokkal és képességekkel jött, melyet szeretne megvalósítani.
Hiszek a szabad akarat erejében, mely Isten ajándéka minden léleknek.
Ez a módszer, mellyel a születési horoszkópokat elemzem, egyfajta gyógyító asztrológia. Azt mesélem el, hogyan lehetünk boldogok azokkal a lehetőségeinkkel, melyekkel erre az életre születtünk.

A második alkalom feldolgozásához ismét ajándékot kapsz: az Uránuszról állítottam össze egy kézikönyvet. Ennek a bolygónak a feladata, hogy a benned lévő zseniális tudást és képességet előhozza.

Ismét a horoszkópodat nézzük meg és az Uránuszod ház és jegyhelyzetét, valamint a fényszögeit.

A kézikönyv segít az elmúlt éveidben jelenlévő uránuszi hatásokat megérteni.

Ennek az égi testvérünknek a jegyváltásai mindig különlegesek. Belép egy jegybe, majd pár hónap múlva visszafordul… Az összeállítással „kezelhetőbbé” válik az Uránusz szerepe.

Így fűzzük fel egyre jobban azt a láncot, amelyben a különlegességed gyönyszemeit láthatod.

Az időzítésben segítek: mikor jön el az ideje az egyes lépéseknek?

Az Előtted álló egy év energiáiról, lehetőségeiről és feladatairól lesz szó.

Elkészítem a Solar képleted, amely általánosan jellemzi az időszakod, illetve a tranzit bolygókkal konkrét dátumokat kapsz.

A Vízöntőbe lépő Plútó a közösségek és a különleges találkozások szerepe is karizmatikus lesz. Ezért létrehoztam egy facebook csoportot: „A bennünk lévő zsenialitás” című-t.

Itt találkozhatsz hasonló társakkal, akik szintén ezen az úton haladnak. 😊 Ehhez a csoporthoz folyamatosan csatlakoznak az új tagok, ahogy elvégzik a kurzust. Egymástól is rengeteget tanulunk és ami nagyon fontos: itt szeretetteljes varázslatban leszünk. 😊

Nem engedem el a kezed, mert ebben a csoportban havi 1 alkalommal “kérdező nap”-ot fogok tartani: itt az aktuális, a Téged foglalkoztató témát érintve válaszolok a kérdésekre. Ahogy egyre többen leszünk, ezzel is erősítjük a zseniális energiákat. 🙂

Az Uránusz útja egy SZELLEMI SZINTEMELKEDÉS is, amikor a segítségével természetessé válik, hogy tudatosítod és felvállalod a Benned lévő zsenit. 😊Hisz minden ember rendelkezik valami szokatlannal.

Kreativitásod sohasem tapasztalt méreteket ölt, mert már le tudtad tenni az egos játszmákat. Ebben is szeretnélek támogatni ezzel az online minikurzussal.

2-szer másfél óra,

2 db AJÁNDÉK kiadvánnyal leszel gazdagabb, amelyeket nemcsak most, hanem évek múlva is fel tudsz használni (20 évig biztosan 😊 )

Mindkét alkalom teljesen személyes, mert végig csak Rólad lesz szó, a születési horoszkópod alapján: Neked mit jelentett és mit jelent ez a folyamat?

A BEVEZETŐ ÁR: 2-szer 22.000 Ft, azaz 44.000 Ft. ( 50.000 Ft helyett)

Elvégezheted a saját tempódban, a saját lehetőségeid szerint. Lehet, hogy pár nap alatt végzed el…vagy picit hagyod érlelődni az első után.

Egy előre egyeztetett időpontban tudunk kapcsolódni. ONLINE MINIKURZUS, ezért NAGYON FONTOS, HOGY FELVEDD, MERT RENGETEG INFORMÁCIÓ ELHANGZIK.

A skype-on van ilyen funkció, ha gépről indítod.

Van messengerem, whatsApp-om és viberem is.

Jelentkezni itt tudsz: a felkaitimea@gmail.com e-mail címemre, vagy a facebookon, messenger üzenetben.

A minikurzus díjának utalását is előre szeretném kérni, mert előtte nekem is sokat kell készülnöm. Lehet két részletben (2 x 22.000 Ft )

Hálásan köszönöm! Timi