2044. január 19-ig marad itt, azaz 20 évre meghatározza az életünket. 😊
Tegnap a Nap, a tudatos személyiségjelölőnk lépett be ebbe a jegybe.
A Nap és Plútó együttállás most, január 21-én egy tudatos dimenziót nyit meg: a személyiségünk számára meghatározó üzeneteket hívhatjuk le.
A Plútó radikális átalakító, a Vízöntőben a szabadság iránti igény nagyobb lesz… forradalmi, mert lerombolja a régi, elavult társadalmi szerkezeteket.
Érdemes valamilyen spirituális tevékenységgel meghívni ezeket az üzeneteket, mert rólunk szól: pl. egy meditációval, vagy tarot kártyákat húzni… a bolygók üzeneteit fogadni.
Hol a helyünk ebben az egészben- ehhez kapunk cselekvőerőt. Humánusabb világ felé haladunk, HA tudatosan vállaljuk fel : hogyan tudjuk a közösséget „szolgálni” a bennünk megszületett zseniális képességekkel.
A Vízöntőhöz illik az asztrológia, a tarot, az energiagyógyászat és a meditációk. Ezért érdemes egy kicsit elvonulni a világ zajától és ezekkel a különleges módszerekkel rálátni a saját életünkre. Mit tehetünk azért, hogy a legjobbat hozzuk ki a varázslatból?
A Nap és Plútó a mágust jelenti, mert abban van a varázserőnk, hogy elengedjük a félelmeinket és az önbizalomhiányainkat. Cserébe zseniális teremtőerőt kapunk-az új emberiség energiáival feltöltekezve.
Áldott vasárnapot kívánok!
Hálás vagyok, hogy együtt lehetünk ezen az úton. 😊😊😊
Azért is különleges ez a jegyváltás, mert éjjel a Plútó is jöveti, aki 20 éven át határozza meg az életünket.
Milyenek is a Vízöntő Napjegyűek? érdemes rájuk figyelni, mert a Plútó is így viselkedik. 😊
A jegy szülöttei mindenkitől különböznek, még Vízöntő társaiktól is. Egyiküket se könnyű besorolni. Minden Vízöntő végletesen egyedi gondolkodású, és hihetetlen mértékig önálló.
Magas iskolázottságú, nem okvetlenül a siker, a jómód vagy a függetlenség kedvéért, hanem a tudás öröméért. Folyamatosan bővíti ismereteit, szívesen gyűjt maga köré népes baráti tábort, és örömmel beszélget érdekes emberekkel változatos témákról. Gyermekeit megfelelő neveltetésben és képzésben részesíti, társát is az önképzésre, tartalmasabb olvasmányok és időtöltések felé terelgeti.
Sokféle foglalkozást űzhet, de leggyakrabban olyan munkaterületet választ, ahol másokkal összeköttetésben állhat. Ott találjuk őt a közügyek intézői között, de a technikai jártasságot kívánó szakterületeken is. Csodásan ért a számítógépekhez. A tanítás és az írás foglalkozásként is vonzó számára, s nagy lendületet ad neki, ha önálló lehet. Eredeti észjárása lehetővé teszi, hogy a jó problémamegoldó készséget, leleményes újító gondolkodást kívánó szakterületeken új módszereket vezessen be.
Szívesen csillogtatja meg képességeit a könnyebb sportokban. Talán meg se lepődünk, hogy nem a tömegek által kedvelt sportokért rajong, hanem a magasugrás, korcsolyázás, tollaslabda, golf, tenisz kedvelője.
Megértő, könnyed, alkalmazkodó alapállásából közelít mások hóbortjához.
Kapcsolatban áll az asztrológiával, neki való a tarot is. Hivatása lehet a környezetvédelem is, vagy egészségügyi, gyógyító tevékenység.
Minden elképzelést és ügyet komolyan vesz, ám miután kialakította végleges álláspontját, attól nem tágít egykönnyen, s ez a keménység rányomja bélyegét a gondolkodására.
Utolérhetetlen vitatkozó, mégis tapintatos, ritkán sérti meg mások érzékenységét-kivéve, ha puszta szórakozásból vitázik.
Uralkodó bolygója, az Uránusz a haladást képviseli, és erre bíztatja Vízöntő gyermekét. Magas szinten másokat védelmez, felvilágosít, mindenkiben tiszteli a személyes szabadságot.
Alacsony szinten az anarchista forradalmár, aki mindig lázad, már ő se tudja, hogy miért kezdte el az egészet. Vagy az az ember, aki állandóan a környezetére borítja elképzeléseit, dogmatikus gondolatait.
Ő a legmagasabb szint a levegős jegyek közül, ezért itt az emberi értelem a csúcsra tör.
A zsenialitásunkkal kapcsolatos dimenziókapukat nyit meg a csütörtöki Bak Újhold, ahogy föld trigon alkot a Bikában hátráló Uránusszal.
Ő a bennünk lévő zseniális képességek ismerője: az Újhold energiája illik a megújuláshoz, és a régi energiáktól való megszabaduláshoz. 😊
A másik dimenziókaput egy kardinális kvadrát alkotja, amelyet a Bak Újhold szereplői kapcsolódnak a Holdcsomópontokkal
A Mérleg leszálló Holdcsomópont különleges, kreatív gondolatokat hoz, vagy művészi sugallatokat…diplomácia érzéket…kellemes találkozásokat.
A Kos felszálló Holdcsomópont a bátor, őszinte önismeretről szól: vegyük a kezünkbe a sorsunk irányítását. 😊
A Bakban lévő Nap erőt és kitartást, míg a Bak Újhold a lelkünk szerepét erősíti. Újholdkor ész és szív bátorsága fog össze. 😊
A kardinális jegyek mindig új lehetőségeket és energiákat hoznak.
Különleges találkozásokat a Szűzben lévő Junó jelez, aki föld trigont alkot a Bak Újholddal: ő a társunk, vagy egy barát, egy cég…akivel jól együtt tudunk működni.
Ahogy ő is föld trigont alkot az Uránusszal, ez mutat egy másfajta kapcsolódást…egy zseniális társ személyében. 😊 Vagy a régi párkapcsolati energiáktól való felszabadulás vezet egy új ismerőst. 😊
Junó, ahogy a Szűz jegyében jár, így Chiron fennhatósága alá kerül: a sebzett gyógyító a Szüzek uralkodó bolygója. Ő a Kos bátor, tüzes jegyében halad, a Kos felszállóval: feladatunk, hogy lépjünk ki a megbetegítő helyzetekből.
Ott áll Eris, a karmatörés bátor istennője: Újhold napján pont megállni látszik (stacionárius)! Ilyenkor nagyon erősen benne van minden bölcsessége. Gondolkozzunk el, hogy milyen kapcsolat, munkahely betegít meg…Ideje kilépni, hogy felszabaduljanak azok az energiák, amelyek eddig megakadályoztak abban, hogy a saját zsenialitásunkat megélve éljünk…
Nem kell semmit erőltetni, mert a Halakban járó Szaturnusz a Bikában tartózkodó Jupiterrel alkot szextilt. Ilyenkor jól tudjuk áramoltatni a dolgokat, anélkül, hogy bármit erőltetnénk. Ha a Szaturnusz jelen pillanatában maradunk és közben a szívünkre hallgatunk, amit Jupiter jelez, akkor beáramlanak a csodák. A szerelem, (víz és föld együtt), vagy az anyagi sikerek és a gyógyulásunk.
A Szaturnusz Hygieia-val, az egészség és gyógyítás istennőjével áll együtt: érdemes az egészséges életmódunkba komolyan beleállni. Így előzhetjük meg a betegségeket. 😊
A Bikában haladó Jupiter föld trigont alkot a Bakban járó Marssal, amit „ bajnok fényszögnek” is hívunk.
Ilyenkor a hitünk és a szívünk vezet – ez a szenvedély ad erőt és határozott lépéseket.
A Skorpióban lévő Pallasz Athéné is fontos szerepet tölt be. Ő is a jegy 21. fokán áll, szextilt alkotva a Bak Újholddal: józan, tiszta, szeretetteljes erőt kapunk tőle, amikor bármit meg tudunk oldani.
Zeusz lánya a „józan” oldalunk, a higgadt, bölcs segítő. 😊
A Bak kardinális földjegyének utolsó fokán haladó Plútó a Bika kreatív, stabil, harmóniateremtő jegyében hátráló Sednával alkot egy föld trigont. Mindketten a radikális változások során megtapasztalt teremtőerőnket ajándékozzák ebbe az újholdas folyamatba.
A tengelyek is sok üzenetet hordoznak. Az Aszcendens az Ikrek jegyében a nyitott, kíváncsi, játékos hozzáállásunkra hívja fel a figyelmet. Levegős trigont alkot az MC-vel, amely a Vízöntő zseniális, dimenziókon átívelő tehetségét mutatja.
A Nyilas Deszcendens tüzes, szenvedélyes hitét a Vénusz, Merkúr együttállása erősíti: kapcsolatainkat az önismeretünk teszi tudatossá. 😊
Segítsünk egymásnak, ezt Ceres üzeni: együttáll a játékos, vicces, hitében erős Vénusszal.
Az Oroszlán tüzes, fix jegyében az alapjaink legyenek rendben, ahol a szívünk kreatív szenvedélyével élünk. Vegyük a kezünkbe a sorsunk irányítását: mily érdekes, eddig is erről meséltek a bolygók. 😊😊😊
Amíg alszunk, egy Rák Telihold fénye világítja be az ablakunkat, amely holnap, budapesti idő szerint 1 óra 32 perckor lesz.
A Telihold a megvalósulásról szól, ráadásul a Hold, a lélekbolygó a saját jegyében található. A Rák vizes, kardinális minősége a hazatalálásról is szól: lelkileg hol és milyen tevékenységben érezzük otthon magunkat?
Ha nem vagyunk a helyünkön, ebben Astraea segít, azaz a Csillaglány: ő a karmatörés szelíd istennője. A változtatásban segít.
A Halak vizes jegyében lévő Szaturnusszal alkotnak egy víz trigont. A karma ura időzít és bölcsességgel tölt fel. Minek jött el az ideje, amit ideje elengednünk? Milyen érzelmi helyzet betegít meg?
A Szaturnusz bölcsességét a spiritualitásunkból vagy a művészi kreatívitásunkból meríthetjük.
Elengedünk vagy beengedünk? Lezárjuk, vagy megnyílunk?
A Bakban haladó Nap a Bakok uralkodójával alkot egy szextilt. Ideje valamit magunk után hagyni, aminek a mesterévé váltunk és hosszú távra szól? Mi az? A Rák Hold a megérzéseivel segít. 😊
A Telihold szereplői a Bakban hátráló Jupiterrel is találkoznak. Egy föld trigont hoz létre a nappal: ideje hinnünk a szerencsénkben és a szeretetben.
A Holddal szextilt alkot: lelkileg bármire képesek vagyunk, ha a szívünkre hallgatunk.
A hátráló Jupiterhez nagyon illik a hála ereje: hálát adva az életünkért és a szeretetért, amely körülvesz.
Kreatívan, egészségesen, bőségben és szerelemben: ezt mind képviseli a Bika jegye. 31-én, és 2024. január elsején a Bikában hátráló Jupiter megáll, 2-tól direktben találjuk. Hit, bölcsesség, kreatív teremtések magas szintje vár ránk, ha a szívünkre hallgatunk. 😊
A téridő pillanat Aszcendense e Mérleg kardinális levegős jegyében áll, együtt a Mérleg leszálló Holdcsomóponttal. Ideje megnyílni a barátokra és a kapcsolatokra, mert áldás van rajtuk.
A párkapcsolat tengelye, a Deszcendens a Kos tüzes, kardinális minőségében van: együtt a Kos leszálló Holdcsomóponttal. Itt áll a Kosban megállni látszó Chiron, a sebzett gyógyító.
Ő pont 28-tól lesz direkt, ideje bátran kezünkbe venni az öngyógyítói képességeinket. Ideje felismernünk, hogy a lelkünk elakadásai betegítenek meg. Ideje kilépni a megbetegítő, méltatlan kapcsolatból: ezt a Kosban hátráló Eris-szel erősíti, akivel együttáll. Ő a karmatörésünk bátorságához ad erőt és szenvedélyt.
A Kos felszálló Holdcsomópont üzenete az önismeret. Akkor tudunk békés, harmonikus párkapcsolatban élni, ha megismerjük önmagunkat. Mi az, vagy ki az, aki boldoggá tesz? Tényleg őszintén keresve a válaszokat…
Junó, a társat jelölő aszteroida a Szűz változó földjegyében halad. Ebben a minőségben már túl van a beavatásokon, ezért felismerjük az elavult, méltatlan kapcsolataink üzeneteit. Tanultunk belőlük… Ez a tudás most aranyat ér, mert a Bikában hátráló Uránusszal alkotott föld trigon új és felszabadító lehetőségeket tartogat. Ideje megnyílni az új energiákra és lehetőségekre.
Sőt! A Bak utolsó fokán található Plútó a Bika utolsó fokán hátráló Sednával alkot föld trigont. Két nagy újrateremtő erő szövetkezik, hogy a hamvainkból új, szerencsésebb, egészségesebb, boldogabb életet élhessünk! Mint a főnixmadár, ahogy a hamvaiból újjáéled. 😊
Az IC-MC tengelyek a stabil Vízöntő és Oroszlán jegyében vannak. A zseniális levegős jegy a közösségek és a különleges felfedezések szerepét jelzik, vagy a dimenziókon átívelő kapcsolódásokat. Az asztrológia, a tarot és az energiagyógyászat ismeretét.
A bennünk lévő zsenialitásunk felfedezéséről sokat fogok mesélni Nektek az elkövetkezendő időszakban.
Az Oroszlán MC a szívünk, szenvedélyünk és kreativitásunk tüzét üzenik: a bennünk lévő különlegességet éljük meg bátran és szenvedéllyel.
Hisz a Kosban lévő Chiron a bátorságunkat is gyógyítja: végre merjük a kezünkbe venni a sorsunk irányítását. 😊
A téli napforduló különleges energiáját is elhozva. Erről a tegnapi videómban meséltem.
Milyenek a Bak Napjegyűek?
A jegy szülöttei megfontoltak, szorgalmasak, néha rendkívül komolyak, és kissé elfogultak a saját javukra. Olykor mégis képesek elengedni magukat, és jóízűen átmulatni egy éjszakát. Némelyik Bak végtelenül szégyenlős, és visszavonultan él, míg mások élénk társasági életet élnek. És mily meglepő! Pont a magába fordulónak jön meg az önbizalma élete derekán, és ő is társaságba jár.
A Bak nem szeret fejest ugrani a dolgokba, munkájában és a ház körüli teendőkben megleli belső nyugalmát. Okos, intelligenciáját szívesen fejezi ki gyakorlati úton. Nem sznob. Briliáns összpontosító képessége és szorgalma révén képes kihasználni karrierje lehetőségeit. Remek üzleti érzéke és udvarias viselkedése segíti. Jól boldogul anélkül, hogy átgázolna másokon.
Szenvedélye a munka, így kevés időt tölt a szeretteivel. Ilyenkor nincs mit tenni, egyensúlyt kell teremteni a dolgok között, és a munka mellett időt szakítani a közös szórakozásra és a pihenésre is. Lehet, hogy ez nehéz feladat egy Baknak, mert szereti a napját a jól végzett munka tudatával zárni.
Miután a Bak anyagilag már biztonságban érzi magát, azon kezd töprengeni, hogy hová utazzon, és miként szervezze meg a családja nyári, téli üdülését. Felelősségteljesen viselkedik és gondoskodik másokról. Az egyik leglelkiismeretesebb szülő.
Testalkata jó felépítésű, finom, de erős csontozatú, és biztos lehet benne, hogy idősebb korában sem kell testi erőtlenséggel küzdenie. Időnként hajlik egy-egy könnyed kalandra, de ha szerelmes, vagy biztonságos révbe ér, flörtjei ártatlan játékok csupán. Alaptermészete a hűség, és kecsegtető semmiségért nem hagyja el a szeretett személyt.
Az asztrológiai leírások gyakran ábrázolják fösvény, konok, unalmas alaknak, de ez a vélekedés elég messze áll az igazságtól. Gyűlöli ugyan a könnyelmű, esztelen költekezést, néha mégis jól bevásárol.
Kedveli a zenét, könnyed táncos, természetes ritmusérzéke meglepő. Ez is a Bakok egyik rejtett tulajdonsága, mint ahogy az is, hogy mennyire szeret bolondozni.
Magába fordul, szorong, túlzott tökéletességre vágyó. Képes aggódni, rágódni, előre vetíteni a problémát oda, ahol nincs is. Ezért érzi biztonságban magát akkor, ha előre tervezhet.
Olyan, mint egy kőszáli kecske, bárhol megél. Viszont ha elindul, lépésről lépésre halad karrierje létráján. Mestere lesz annak, amit csinál, mert pontos, lelkiismeretes és kreatív. A legmagasabb szinten van benne az anyagban, szeretne valamit maga után hagyni.
Uralkodó bolygója Szaturnusz, az idő és a karma ura. Gyermekeit időt álló, igaz értékek megalkotására sarkallja.