A Chiron könyve – már kapható :)

Amikor a Szaturnusz március 7-én belépett a Halak jegyébe, akkor tudtam, hogy rám valami „nagy dolog” vár. A születésemkor a Chiron, a sebzett gyógyító a Halak jegyében volt: a Szaturnusz-Chiron találkozás egy remek időzítés az érzelmi természetű sebek elengedésére és meggyógyítására…Vagy jelezhetnek betegséget is, amelyet eddig a szőnyeg alá söpörtünk…

 Úgy döntöttem, hogy inkább egy könyvet írok róla, amelyben összefoglalom 18 év karmaasztrológiai tapasztalatait – Chiron szemüvegén keresztül. 😊

 Beavató bolygó, aki először a saját sebeinken keresztül figyelmeztet, ezért megmutatom, hogy az egyes jegyekben hogyan viselkedik.

Akiket mélyebben érdekel a karmaasztrológia, annak Chiron fényszögkapcsolatait is felvázolom, amelyet más bolygókkal hozhat létre.

Mit üzen az egyes életterületeken?

A sebzett gyógyító üzeneteit mások életén keresztül is szemléltetem. 18 év alatt többezer horoszkópot láttam: néhány ügyfelem megengedte, hogy a születési képletükön keresztül mutassam be a gyógyulás folyamatát. 😊

Híres emberek életébe is bepillanthatunk Chiron segítségével, aki a művészetével, tudásával, vagy a hitével az emberiséget szolgálta, vagy szolgálja. 😊

Ezt a könyvet forgathatod úgy, mint egy mitológiai utazást, amelyben a karmaasztrológiához is közelebb kerülsz.

Forgathatod úgy, mint egy önismereti utazást, ha a kezedben van a saját és a családtagjaid horoszkópja.

Előveheted akkor, amikor Chiron jegyet vált, elmélyülve az üzeneteiben. Jelenleg a Kos bátor, tüzes jegyében új utakra találhatunk, amikor bátran kézbe tudjuk venni a saját gyógyulásunkat. 😊

A Chiron című PDF formátumú könyv angyali segítséggel készült: 44 oldalon keresztül mutatom be a sebzett gyógyító önismeretbe rejtett lehetőségeit.

A könyv díja, ha már a hetes szám gyógyító erejében vagyunk: 7.000 Ft.

Választhatod azt, hogy csak a könyvet vásárolod meg. 😊

Ha még nem voltál karmaasztrológiai beszélgetésen, akkor a könyv mellé kérhetsz egy kedvezményes 1 órás beszélgetést. A saját születési adataid alapján készülök fel.

Így 7.000 Ft + 20.000 Ft (23. 000 Ft helyett) = 27.000 Ft-ba kerül.

Van egy nagyon hatékony beszélgetés : a Rezgésemelő karmaoldó beszélgetés két órában

Az első órában a születési horoszkópodról mesélek: milyen karmikus feladatokat, lehetőségeket és képességeket hoztál ? Itt kerülnek felszínre azok az emlékek, elakadások vagy problémák, mely ebben az inkarnációban megakadályozzák, hogy kiegyensúlyozott, szeretetteljes, sikeres életet élj.

A második órában kézbe vesszük ezeket témákat és energetikai tisztítást végzünk, mellyel feloldjuk a karmikus elakadásokat: ásványokkal és arkangyalokkal is kapcsolódhatsz. Chiron szerepét és helyzetét külön kiemelem😊

 Ennek díja 35.000 Ft, ha Chiron könyvével együtt rendeled meg, akkor kedvezményes lesz 30.000 Ft.

Így a könyv és a kétórás beszélgetés: 7.000 Ft + 30.000= 37.000 Ft

Bármelyik mellett döntesz, itt tudsz jelentkezni: felkaitimea@gmail.com-ra

A karmaasztrológiai beszélgetést egy előre egyeztetett időpontban fogjuk lebonyolítani. ONLINE tudunk most kapcsolódni, viszont nagyon fontos, hogy ezt a beszélgetést rögzítsd, mert így bármikor vissza tudod hallgatni. 😊

Pl. a skype-on van ilyen funkció, ha gépről indítod. Kapcsolódhatunk messengeren, whatsApp-on és viberen.

Köszönöm szépen a jelentkezést és a megosztásokat is. 😊

Timi

Bizony, eljött a 10. hónapunk! :)

Szokásomhoz híven több szempontból is megvilágítom ennek a számnak a jelentéseit.

Tüzes, bátor, impulzív, nagyvonalú, őszinte és elszánt. Benne van az egyes szám kreativitása.

Az angyalok szerint isteni irányításban részesülünk, ha ez a szám felbukkan az életünkben. Olyan sugallatokat kapunk, melyhez érdemes pozitívan állni.

A tarot lapok Nagyarkánumai közül a X-es a Szerencsekerék lapja. J Szerencsés lehetőségeket kapunk, de meg is kell ezeket ragadni. Gyorsan kell cselekednünk, mert gyorsan el is múlhat a szerencsénk. Érdemes hallgatni a megérzéseinkre.

Jelezhet sorsszerű találkozást a karma kereke, illetve azt is, hogy a sorsunk kereke egyszer fenn van, egyszer lenn. Ha most a szívünkre hallgatunk, akkor csak hagyjuk áramlani a dolgokat.

 Égi testvéreink üzenetei:

Október 3-tól 2024. június 29-ig lesz a Szűz változó földjegyében Fekete Hold Lilith. Ő a Paradicsomból kiűzött istennői részünk, aki már bölcs, erős és őszintén felvállalja magát.

A Szűz jegye Chiron-hoz, a sebzett gyógyítóhoz tartozik, így ami ebben a minőségben zajlik, az gyógyító erejű.

Mindkét égi testvérünk beavató, azaz először hozza a sebeket, félelmeinket, önbizalomhiányunkat-esetleg egy betegséget…de ha önismerettel foglalkozunk, akkor magas szintű erővé válik.

Ahogy Fekete Hold Lilith belép a Szűz jegyébe, rögtön szembenáll a Halakban hátráló Szaturnusszal. Ideje bölcsen felhasználni a tudásunkat. Ideje elengedni a félelmeket, önbizalomhiányt-cserébe életünk mesterévé válhatunk. 😊

5-től a Merkúr a Mérleg kardinális levegős jegyébe lép.

7-8-án ott leszek a 15. Lelkes ÁsványBörzén, a MoM Sportban.

9-től a Vénusz a Szűz gyógyító erejébe.

10-11-én a Bakban hátráló Plútó megáll, majd 12-től direktben lesz. Ideje learatni az átalakulásunk ajándékait. 😊

12-től a Mars a Skorpió vizes jegyében lesz.

14-én este Mérleg Újhold lesz: Pallasz Athéné, a Merkúr, a Hold és a Nap áll együtt a Mérleg leszállóval.

A Kos felszálló Holdcsomópont Chironnal és Eris-szel áll együtt: ideje lesz kilépni a megbetegítő helyzetekből. 😊

17-től Junó, a társat jelölő aszteroida is a Szűz gyógyító erejébe lép.

22-től a Merkúr megy át a Skorpióba.

28-án Skorpió Bika Teliholdunk lesz, amely együttáll a hit, szeretet és bölcsesség bolygójával. Ő a Bikában hátrál.

Áldott, egészségben, szerelemben, gyógyító lehetőségekben gazdag októbert kívánok! 😊

Timi

Szeptember végén, 29-én lesz egy Kos Teliholdunk a jegyek 6. fokán –

földangyalos, gyógyító, rezgésemelő üzenetekkel. 😊

A Kos-Mérleg tengely az „én és mások” témáját is előhozza.

A Mérleg kardinális jegyében lévő Nap együttáll a bölcs, mindent megoldó Pallasz Athéné-vel.

A Mérleg kardinális, levegős jegyében hátráló leszálló Holdcsomópont a Marssal áll együtt: van erőnk az emberi kapcsolatainkat áramoltatni.

A Kos tüzes, kardinális jegyében lévő Holddal egy jegyben hátrál Chiron, a sebzett gyógyító, Eris, a bátor karmatörő. A Kos felszálló Holdcsomópont erőink kézben tartásáról üzen: mielőtt megbetegítene a helyzet, vegyük a kezünkbe az életünk irányítását.

Érdemes a szeretetre koncentrálni, mert ebben is nagy erőnk van. A Rák vizes, kardinális jegyében együttálló Vesta és Astraea párosa kardinális kvadrátot alkot a Teliholddal. 😊

Tüzes jegyekből nem lesz hiány, ahogy az Oroszlán vizes, stabil jegyében fog kezet a Vénusz, Junó és picit távolabb Fekete Hold Lilith. Az emberi kapcsolatainkat és a pénzügyeinket már szenvedéllyel irányíthatjuk. Már túl vagyunk életünk beavatásain-legyünk büszkék arra, ahol tartunk.

A Bikában hátráló Uránusz fix kvadrátja, amelyet az Oroszlánban együttálló Vénusz-Junó párosával alkot.

Megújuló pénzügyeket, megújuló kapcsolatokat jelez a Vénusz-Uránusz kvadrát. A helyzet „szépsége”, hogy a zseniális Uránusz a Vénusz otthonában van: ilyenkor hatékonyabbak.

A Junó, a társat jelképezi. Milyen feleséget/férjet keresünk, illetve, hogy kikkel tudunk együttműködni.

A téridő pillanatról készített horoszkóp tengelyei is a változó energiákat mutatják. A Nyilas tüzes, változó jegyében tartózkodó Aszcendens a hitünket segíti: higgyünk magunkban és az égiekben.

Az Ikrek változó, levegős minőségében lévő Deszcendens-sel együttáll Sedna, az újrateremtéshez erőt adó istennő. 😊

Az IC, az alapok a Halak feltétel nélküli szeretetére nyitja meg a szívünket, önmagunk szeretetére is. A Neptunusz együttáll, a saját jegyében hátrálva. A bennünk lévő Istenember lehetőségeire érzékelhetünk rá.

Engedjünk el minden bánatot, mert cserébe csodák várnak ránk.

A Szűz változó földjegyében a zseniális megoldásokról üzen a Transzplútó és a Merkúr, akik itt haladnak.

A Szűz jegyében lévő feladatok Chiron, a sebzett gyógyító felismeréséről is szólnak. Ideje kezünkbe venni a gyógyulásunkat: az egészségünkben, illetve az egész életünkkel kapcsolatban.

Amikor ez a négy változó jegy ilyen hangsúlyos, ezt a földangyalok, gyógyítók beavató üzeneteit is tartogatja. A bennünk lévő hittel, bölcsességgel és szeretettel bármire képesek vagyunk. 😊

Telihold fényében a 6-os szám üzenete is különleges:

A tarot Nagyarkánumai közül a VI-os a Szerelmesek lapja. A szerelem, a feltétel nélküli szeretet, elfogadás és megértés lapja. Jelezhet együttműködést vagy elköteleződést egy jó ügy mellett.


Az angyalok szerint a 6-os szám a földi javakkal kapcsolatos, az evilági ügyekkel. Megtalálni az egyensúlyt az anyagiakra vonatkozó aggodalmaink, elgondolásaink és spirituális hitvallásunk között – ez a feladatunk.

Őszi napéjegyenlőség

A mai őszi napéjegyenlőségről kitettem tegnap egy videót. Csodás, gyógyító energiákról szól, ikerlángokról is. 😊

Ma pedig a Mérleg Napjegyűeket ismerhetjük meg jobban, ahogy a Nap belép ebbe a kardinális levegős minőségbe. 😊

Mosolygós, kedves lénye és barátságos viselkedése sok ajtót szélesre tár-ilyen a Mérleg szülött. Kiváló társalkodó, szívesen látott vendég. Levegős jegy, könnyedén teremt kapcsolatokat.

A Mérleg két karja a jegy jellegzetes kétértelműségéről vall. Szelíd, szépséget kedvelő, önmagát kényeztető, viszont kardinális jegy, s ezért akarnok jellemvonásai sem hiányoznak. Tétova, sokszor döntésképtelen, össze tudja zavarni a környezetét is. Időre van szüksége, hogy józan ítélőképességét bevetve megoldja a felmerülő problémát. A Mérleg nem szereti, ha sürgetik.

Az egyetlen tárgy az állatövi jegyek közül, ezért tud tárgyilagos lenni, távolságtartóan hűvös. Jaj annak, aki magára haragítja, mert a barátságos viselkedés helyett fagyosan kezd viselkedni. Így képes akár évtizedes kapcsolatot is jegelni.

Tárgyalófélként nagy hasznát veheti kiváló vitatkozó- és rálátási készségének. Képes minden hasznos és célravezető módszert észrevenni és következetesen felhasználni. Igazságérzete nagy, az érem minden oldalát figyelembe veszi.

Tény, hogy semleges látásmódja, barátságos természete és humorérzéke segítségével könnyen meggyőzi a többieket. Nyakatekert helyzetekben is képes segíteni, és ért hozzá, hogy a felhevült érzelmeket lehűtse. Kiváló diplomata, vagy békítő szerepet betöltő mediátor válhat belőle.

Nem szívesen van egyedül, akkor boldog, ha párját boldognak látja.

Amit a Mérleg jegyűektől tanulhatunk: csodálatosan áramoltatják emberi kapcsolataikat. Egyfajta híd-szerepet is betöltenek: hol itt tűnnek fel, hol ott… Náluk egy egyszerű kávézás is többről szól, mint gondolnánk. Ilyenkor kötnek üzletet, vagy állapodnak meg valakivel – esetleg ellenfeleket békítenek ki. J

A transzcendentális asztrológia szerint a Mérleg jegyet a Transzplútó uralja. Nagyméretű és rendkívül lassú keringésű objektum. Hozzá kötjük a világok közötti szabad átjárást, a dimenzióugrást is.

Timi

Szűz Újhold lesz péntek hajnalban :)

A pénteki Újhold gyógyító üzeneteiről szól a mai írásom, amelynek képletét is itt láthatod.

Budapesti idő szerint szeptember 15-én, hajnali 3 óra 39 perckor lesz Szűz Újholdunk, amely szembenáll a Halakban hátráló Neptunusszal. Az érzelmi természetű sebeink gyógyulnak, hisz már meghoztuk az áldozatainkat… Ideje újra megnyitni a szívünket!

A Szűz Újhold egy változó földjegy, amely a zseniális hétköznapi megoldásokat erősíti. A változásunkhoz hitet és felszabadító energiákat az Újholddal föld trigont alkotó Jupitertől és az Uránusztól kapunk. Mindketten a kreatív, szerelmes hangulatú, egészséges és bőségben élő Bika jegyében hátrálnak. Ketten együtt a karizmatikus felismeréseinket segítik, ha tényleg hiszünk magunkban! 😊

A tengelyek fix jegye a hosszú távú teremtőerőnkre hívja fel a figyelmet. Már mindent tudunk, csak tenni kell a dolgunkat… a szívünkre hallgatva. 😊

Az Oroszlán kreatív, szenvedélyes jegyében lévő Aszcendens üzeni: ideje szívvel élni, kreatívan! Ideje kézbe venni az életünket.  A szerelemben és a pénzügyeinkben-jelzi az itt álló Vénusz. Ő egy fix kvadrátot alkot a Jupiterrel: szerencsések vagyunk, csak vegyük észre életünk áldásait. 😊

Egy ilyen áldás lehet megtalálni a másik felünket, akivel már előző életeinkben is találkoztunk. Ő az ikerlángunk: a hátráló Jupiter az Oroszlánban lévő Junóval, a társ képviselőjével alkot fix kvadrátot. Merjünk beleállni ebbe a kapcsolatba, mert már túl vagyunk a beavatásokon.

Ezt jelzi a Kosban hátráló Chiron, a sebzett gyógyító, aki tűz trigont hoz létre a Vénusszal: ideje kilépni a sebzett szerelmi tapasztalatainkból. Ezek lehetnek az anyagi teremtőerőnkkel kapcsolatos elakadások is…

A Chiron a Junóval a karmikusan sebzett házasság üzenete: a tűz trigon felemésztő, átminősítő erejében tisztulnak meg ezek a beavató tapasztalataink. A Szűz Újhold-hoz tartozó Chiron üzenet azért erőteljes, mert a sebzett gyógyító ennek a jegynek az uralkodója.

Ideje a bátor, szenvedélyes gyógyulásunknak. 😊

Az Oroszlán jegyében lévő Fekete Hold Lilith a Bakban hátráló Plútóval alkot egy 150 fokos fényszöget. Karizmatikus erőnk van abban, hogy életünkben bölcs változtatásokat hajtsunk végre.

A Halakban hátráló Neptunusz a Sorstengelyekkel kapcsolódik. A Mérleg leszálló Holdcsomópont a békés emberi kapcsolatainkat jelzi. A Kos felszállóval pedig egy 30 fokot alkot. Itt is a bátorságunk a lényeg: nyíljunk meg az emberi kapcsolatainkra. A szeretet a legfontosabb üzenet. 😊

Áldott Újholdat kívánok!

Szeretettel,

Timi