23-án a Nap a Szűz jegyébe lép…

Rögtön egy változó kvadrátot alkot az Ikrekben haladó Sednával, aki az újrateremtést képviselő istennő. Ebben a levegős jegyben kíváncsiságot, új szellemi izgalmakat hoz. Jól jön az aggodalmaskodó Szűz mellé. Támogatva vagyunk abban, hogy a mindennapjainkat ne vegyük olyan „komolyan”. Merjünk időnként játékosak, könnyedebbek lenni.

Ahogy a Nap a Szűz jegyébe lép, úgy érünk a nyár idejének utolsó szakaszába.  Mindaz, amit teremtettünk, azt kell számba vennünk. A nyár fényes, csillogó hónapjai után ez az időszak már visszafogottabb. Talán picit szeretnénk visszavonulni. Jó lenne, ha ilyenkor el tudnánk raktározni a fényt, amit majd a téli hónapokban előveszünk.

Az Oroszlán uralkodása elmúlt, most a szolgálat ideje jön el. Amikor egyensúlyban vagyunk, ráérzünk a ritmusra. Valahogy érezzük, eljött az ideje az összegzésnek. Ahogy kívül rend van, az tükrözi a belső harmóniánkat is. A Szűz változó jegy, előkészíti az új időt, mely majd az őszi napéjegyenlőséggel jön el.

A Szűz jegyűeket is a rendszerben való gondolkodás vezérli. Így akarja látni és élni az életét. Szívesen szolgál, kiszolgál másokat, de ez nem tölti el felhőtlen örömmel. Azért tesz rendet és pakol, mert a rendetlenség és a piszok felidegesíti. ( A Szűz Holdjegyűek egyenesen belebetegedhetnek ebbe.)

Alapvetően védekező magatartás jellemző rá. Nagyon fontos neki is, hogy elismerjék precíz, pontos munkáját. Sokszor képtelen lazítani… van, hogy betegségbe menekül, így legalább figyelnek rá. Ez is az egyik spirituális feladata: megtanulni az érzéseit megélni, elfogadni. Eleme a föld, ami a bő termés és termékenység szimbóluma.

A Szűz valóban becsületes, nincs benne semmi mesterkéltség, feltűnően nyíltszívű. Képes a legunalmasabb munkában is a végsőkig kitartani. Híresen szőrszálhasogató, aggályosan aprólékos, és éppen ebből fakadóan hajlamos elveszni a részletekben.

Ő a zodiákus mesterembere – nagyon pedáns. Mivel hihetetlenül félénk, idő kell a megismeréséhez. Aki azonban közel kerül hozzá, egy kedves, segítőkész barátra lel személyében. A szeretetét gyakorlati úton mutatja ki: segít, elintéz, megold, rendet rak. Ő a hétköznapok zsenije, aki nem ijed meg a feladatoktól, viszont jobban szeret szerényen a háttérben maradni. Rendkívül megértő barát és társ, aki aztán jóban-rosszban kitart.

Tudatosan óvja az egészégét, de lehet hipochonder is. Képes sokat aggódni azokért, akiket szeret, vagy az anyagiak miatt, ezért az emésztőrendszerére különleges figyelmet kell fordítani.

A hagyományos asztrológia a Merkúrt tartja a Szűz uralkodó bolygójának. A transzcendentális és a karmikus asztrológusok a Chironhoz társítják. Ő a sebzett gyógyítót jelző kentaur. A horoszkópban is a gyógyító szerepét kapja, de oly módon, hogy gyógyító hatását épp ott fejti ki, ahol a legnagyobb sebet ejti.  Módszere radikális: horoszkópunk is jelzi, hogy az adott életterülethez kapcsolódó fájdalmat gyökerestül, a kiváltó okkal együtt kell kitépni. Talán nem véletlen, hogy általában a múlttal való leszámolás szükségességét jelzi. A gyógyulásunk magasba emel.

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

Augussztusi efemerida

Egy Vízöntő Teliholddal kezdődik az augusztusunk, amely a Bikában járó Jupiterrel alkot egy fix kvadrátot. Dolgoztassuk meg a hitünket! 😊 Tegnap írtam róla részletesen. 😊

5-6-án 11-15-én a Nap a Kosban hátráló Chironnal alkot egy tűz trigont. Tudatos gyógyító energiákat hívhatunk le, amelyben a sebzett gyógyító a lelki sebeinkre hívja fel a figyelmet.

13- án a Nap együttáll az Oroszlánban hátráló Vénusszal.

A Vénusz-Chiron közötti tűz trigon a szerelmi sebeink gyógyulásáról szól. Ideje elengednünk ezeket, mert új időszak vár ránk. 😊

16-án Oroszlán Újholdunk lesz, ahol a retrográd Vénusz és a Fekete Hold Lilith áll együtt a Nap, Hold párosával. Tűz trigont alkotnak a Kosban hátráló Chiron, Eris párosával. Bátran lépjünk ki a megbetegítő helyzeteinkből.

16-tól Junó, a társat képviselő aszteroida átlép az Oroszlánba. 😊

23-án a Nap átlép a Szűz földies, változó jegyébe.

A Merkúr pont ekkor áll meg a Szűz jegyében-25-től lesz retrográd.

28-29-én a Bikában lévő Uránusz megállni látszik. 30-tól retrográd irányra vált. A változás belső folyamatát indítja el…

Nagyon szeretem a 8-as számot! 😊 A lányom 8-án született, a fiam 1988-ban, én pedig 17-én. Nézzük kicsit közelebbről, a teljesség igénye nélkül.

Számmisztikai jelentése: vezetői szám, az adok-kapok egyensúlyát képviseli, aktív és hatékony, pénzügyi bőség, karmikus feladatokat hordoz.

A tarot-ban az IGAZSÁG lapja: Ha őszinték és becsületesek vagyunk, elismerik tevékenységünket, pénzügyi sikerek is várnak ránk. Ha fondorlattal oldjuk meg a problémát, kudarcot vallunk. Saját felelősségünk felismerésére is figyelmeztet ez a lap.

Augusztus, a nyolcadik hónapunk, a bőség időszaka! A legfinomabb gyümölcsök és zöldségek teremnek most.

A nyolcasban benne van a végtelen is: Az örökkévalóságot, a korlátlan időt és teret jelképezi.

Hatalmas lehetőségek vannak ebben a hónapban, mely nemcsak az Oroszlán erejét és bátorságát hozza el, de a Szűz-jegy praktikusságát is. Amikor felvállaljuk a hétköznapok apró-cseprő dolgait, learatjuk a termést, betakarítjuk és elrendezzük.

Áldott augusztust kívánok!

Szeretettel,

Timi

Vízöntő Telihold

Augusztus 1-én, budapesti idő szerint 20 óra 30 perckor Vízöntő Teliholdunk lesz. 😊

Az ego, a kreativitás és a szív világa az Oroszlán. A Vízöntő a közösség, a zsenialitás.

Ennek a fix tengelynek az a kérdése: hogyan tudunk a különleges képességeinkkel a közösség „szolgálatába” állni? Mi van bennünk, a szívünk mélyén?

A jó hír az, hogy hitet is kapunk: a Bikában haladó Jupiter egy fix kvadrátot alkot a Telihold tengelyével. A szívünkre hallgatva érdemes a válaszokat megtalálni. Hitet és bölcsességet kapunk: a kvadráttal új dolgokat hívunk be az életünkbe.

A Halakban hátráló Szaturnusz 30 fokot, illetve 150 fokot vet a Teliholddal: ideje elengedni az érzelmileg megbetegítő helyzeteket. Bölcsen elengedni a régi energiákat.

Szintén a Bika fix, földies jegyében találjuk az Uránuszt-a Vízöntő uralkodóját. Fontos szerephez jut, mert egy fix kvadrátot hoz létre az Oroszlánban hátráló Vénusszal, aki Fekete Hold Lilith-tel áll együtt.

Ne féljünk a változástól, mert erő és tudás van bennünk. Mindazt a félelmet, önbizalomhiányt el tudjuk engedni, ami eddig meggátolt abban, hogy életünk irányítását a kezünkbe vegyük. Felszabadító, megszabadító és zseniális. 😊

A felmerülő feladatokat remekül meg tudjuk oldani, hisz a Szűz praktikus, talpraesett jegyében fog össze a Transzplútó, a Mars, Pallasz Athéné és a Mars.

Az emberi kapcsolataink átalakulóban vannak, hisz a Bakban hátráló Plútó kardinális kvadrátot alkot a Sorstengellyel. A Mérleg leszálló a harmonikus, okos társulásokat keresi. Hogy jól tudjunk dönteni, abban a Kos felszálló Holdcsomópont támogat: az önismeretünk adja meg a válaszokat.

A Vízöntő Telihold támogatója a meditáció, az asztrológia, az energiagyógyászat, a keleti vallás. Dimenziókon átívelő üzeneteket kapunk. 😊

Áldott Teliholdat kívánok!

Szeretettel,

Timi

Mától a Nap hazatér a saját jegyébe, az Oroszlánba

Igen önérzetes, ezért alárendelt szerepben elképzelhetetlen. Mindent a legjobb képességei szerint akar megoldani, s túlzott felelősséget vállal. Munkahelyén és otthonában egyaránt túl magasra rakja a mércét.

Meglepően törekvő, ambiciózus. Eltökélt, s ha ráharapott valamire, keményen megragadja, nincs sok esély rá, hogy elvegyék tőle a zsákmányt. Meglehet, könnyen elpárolog az önbizalma, ha rosszul alakulnak a dolgai, mégis viszonylag gyorsan visszakapaszkodik a számára kedvező helyzetbe. Nem jellemző rá a tehetetlenség. Általában sok pénzt keres, elsősorban azért,  mert szeret költekezni. Nem szenvedheti a szegénységet. Ritkán végez alantas munkákat, és ha eleinte nem is keres sokat, hamarosan vezető pozícióra tesz szert. Boldogabb, ha felelősségteljes beosztásban és nagyszabású terveken dolgozhat. Szereti megcsillogtatni adottságait, learatni a dicsőségeket. Természetesen nem tűri a törvénytelenséget, és azt se, ha nevetségessé teszik.

Alkalmanként feltűnően lehangolt, ám rosszkedve nem tart sokáig. Magabiztossága gyorsan visszatér, távol áll tőle a szenvelgés. Kemény időkben a humorérzék és a vidámság siet a segítségére. Mivel tüzes jegy, azonnal és mindent akar, így lehet ingerlékeny, ha valamit nem kap meg.

Nemes lelkű, szükség szerint szívesen segít a barátain, rokonokon. A bajbajutottakért mindent megtesz. A jómódú Oroszlán pazarló, önmagával és ismerőseivel szemben engedékeny. Kedvenc időtöltése közeli barátaival beülni valamelyik jó vendéglőbe.

Igazi gyermek, aki sosem nő fel igazán. Lehet komoly üzletember, hazatérve kacarászik, játszik, szeretetre méltó szerelmes. Szívesen játszik gyermekeivel, könnyen megtalálja a szívükhöz vezető utat.

Az Oroszlán Napjegy azért különleges, mert ez a Nap asztrológiai otthona, amelyben uralkodik. Megfigyelhető, hogy gyakran sérült az apával való kapcsolat. Vagy nehéz őt tisztelni, mert nem olyan ember, aki ezt megérdemli, vagy beteg. Ám egy Oroszlán valahogy mégis képes lesz rá, hogy megtapasztalja a saját értékeit.

Gyermekére is úgy tekint, mint egy kreatív alkotásra, akire hihetetlenül büszke. Igazi „anyatigris”. Környezete sokszor szenved az uralkodni vágyásától, így ezt élete során meg kell tanulnia kezelni.

Egy Oroszlán jegyű magas szinten úgy él, hogy kreativitásával, szenvedélyes szeretetével elkápráztassa a világot. Ne másokat nyomjon el, hanem a saját életének uralkodója legyen.