Ő Aszklépiosz lánya, aki a megelőzésben hitt. Azt tanulhatjuk tőle, hogy érdemes inkább megelőzni a betegségeket. Mozogjunk rendszeresen és a táplálkozásunk minőségére is figyeljünk.
A Vízöntőhöz tartozik az energiagyógyászat, illetve a keleti gyógymódok.
Jobban megérthetjük a csakráinkat és az auránk működését.
Ehhez a zseniális levegős jegy a közösségről is szól, így most érdemes olyan emberek között lennünk, akik hasonlóan gondolkodnak.
Hygieia nagy rendező és rendteremtő. A Vízöntőben lévő életterületünket tudjuk most energetikailag egy magasabb minőségbe emelni. 😊
Szerencsére lesz időnk, mert június 19-20-án megállni látszik égi útján.
21-én, a nyári napfordulókor lesz retrográd.
Szeptember 28-29-én áll meg, majd 30-tól újra direktbe kapcsol.
Egy nagyon aktív hónapunk lesz, ahogy két bolygó is jegyet vált: a Szaturnusz és a Plútó is sorsunkat, az egész emberiség sorsát meghatározó folyamatban vagyunk.
3-as szám üzenete: A világ hármas osztottságát szimbolizálja: test, lélek és szellem hármasa, születés-élet és halál, vagy a múlt, jelen és jövő minőségeit.Vallási jelentésben a szentháromság üzenete.
A mesékben is gondoljunk csak a három próbatétel beavató erejére, vagy a három királyfira, akik elindulnak és így, vagy úgy, de kiállják a próbákat. Vagy a 3 kívánság! 🙂
Szinte mindenhol ott van ez a csodás energia.
A Jupiter száma, a 3-as Sorsfeladattal született lelkek feladata az inkarnációban, hogy érezzék jól magukat, legyenek optimisták, teremtsenek kreatív gondolatikkal.
A tarot Nagyarkánumában a III-as lap a Császárnő-t mutatja. Ő a termékeny, kreatív NŐ, aki tisztában van a saját értékeivel, hisz magában. Remekül együttműködik másokkal, támogat, teremt.
A 2023-as 7-es számához hozzáadva a márciusi 3-ast, akkor 10-et kapunk. Tüzes, bátor, impulzív, nagyvonalú, őszinte és elszánt. Benne van az egyes szám kreativitása.
Az angyalok szerint Isteni irányításban részesülünk, ha ez a szám felbukkan az életünkben. Olyan sugallatokat kapunk, melyhez érdemes pozitívan állni.
A tarot lapok Nagy Arkánumai közül a X-es a Szerencsekerék lapja. J Szerencsés lehetőségeket kapunk, de meg is kell ezeket ragadni. Gyorsan kell cselekednünk, mert gyorsan el is múlhat a szerencsénk. Érdemes hallgatni a megérzéseinkre, nehogy becsapjanak minket.
Jelezhet sorsszerű találkozást a karma kereke, illetve azt is, hogy a sorsunk kereke egyszer fenn van, egyszer lenn. Ha most a szívünkre hallgatunk, hagyjuk áramlani a dolgokat.
Most pedig nézzük a bolygók márciusi üzeneteit:
Március 2-3-án a Kos tüzes, új kezdeteket jelölő minőségében áll együtt a Jupiter a Vénusszal. Szeretet, kis szerencse és áldások vesznek körül.
Szükségünk is lesz rá, mert 3-án a Vénusz a Kosban lévő Chironnal áll együtt. A sebzett szerelmi helyzeteinkből tudunk kilépni.
4-től Hygieia lép át a Vízöntőbe, amellyel zseniális gyógyulásoknak lehetünk tanui.
Azon a napon a Merkúr a Halak változó, vizes jegyébe lép, hogy a spirituális energiáinkat magas szinten fel tudjuk használni.
7-én egy Szűz Teliholdunk lesz. Különlegessége, hogy pont aznap délután vált jegyet a Szaturnusz, de Teliholdkor még a Vízöntő utolsó fokán lesz.
A jegyek 16 fokán alakul ki a Telihold, így a Bikában járó Uránusszal is kapcsolódnak. 😊 Megújító, gyógyító erejű változásokat hoznak, hisz a Szűz-Halak jegy az áldott gyógyulásokat jelzi. 😊
A Halakban járó Nap erőteljes intuíciókat hoz. A Merkúr is ebben a jegyben jár, segít elengedni dolgokat. A Neptunusz pedig a feltétel nélküli szeretetre nyitja meg a szívünket.
A Szűz gyakorlatias jegyében haladó Hold a Transzplútóval egy jegyben áll, így bármire képesek leszünk, amihez talpraesettség kell. 😊
Az Oroszlánban lévő Fekete Hold Lilith pedig a karmatengelyekkel alkot egy fix kvadrátot. A Skorpió leszállóval a megérzéseinkre hallgathatunk, a Bika felszállóval békét, egyensúlyt, egészséget és szerelmet teremthetünk.
Lilith szenvedélyes tűzzel segít erőt adni ehhez a folyamathoz. 😊
Március 7-én délután a karma és az idő ura a Halak vizes, változó jegyébe lép. 2025. 5. 25-ig marad itt. 😊
10-14-ig a Kosban történik egy áldott találkozás: a Jupiter és Chiron halad együtt. Chiron, a sebzett gyógyító a hit, szeretet és bölcsesség bolygójával az arannyá változtatott karmikus sebeinket segít megtapasztalni. Csodás gyógyítói képességeink lesznek. 😊
3. 16-án nagy találkozások lesznek a Halak jegyében: a Nap, a Merkúr és a Neptunusz áll együtt. 😊
16-án a Vénusz hazatér a Bika jegyébe. 😊
20-án, 22 óra 14 perckor lép át a Nap a Kos jegyébe, amely a tavaszi napforduló ünnepét hozza el. Új kezdetek! 😊
A 21-én létrejövő Kos Újhold folytatja ezt a folyamatot. 😊
23-tól a Plútó lép át a Vízöntőbe. 😊
25-től pedig a Mars a Rák jegyében halad.
Varázslatos tavaszkezdetet kívánok sok szeretettel!
Amikor a Vénusz valamelyik tűz jegyben tartózkodik, akkor idealizmust és magas szintű elvárásokat jelenít meg az emberi kapcsolataiban. Lelkes, energikus, nagyon impulzív. Előfordulhat, hogy számára a tisztelet és az elismerés fontosabb egy kapcsolatban, mint a mély kommunikáció.
Nagyon impulzív, de nem túlságosan érzelmes. Akkor érez valakit közel magához, ha megoszthatja vele a lelkesedését.
A Kos jegyében arra érez késztetést, hogy folyamatosan hasson a környezetére-emiatt lehet türelmetlen, lelkes. Szinte falja az életet, a lehetőségeket, mert mindent szeretne kipróbálni.
Bátor és kezdeményező, erőteljes vezetői képességekkel rendelkezik. Fontos, hogy azt érezze, ő a legjobb abban, amit éppen csinál. Kapcsolataiban is a vezető szerepre pályázik, ez gyakran okoz konfliktusokat.
A másik probléma, amikor hasonló vérmérsékletű párt választ magának: ilyenkor impulzív és erőteljes energiák csaphatnak össze.
Eleinte kedves, humoros, élcelődős, ha valaki megtetszik neki, akkor kissé rámenős is lehet. Ha viszont kezd kiszeretni a másikból, akkor sértődékeny és nyers lesz.
Egész élete a verseny és a küzdelem körül forog. Azokat az embereket csodálja, akik keményen harcolnak egy ügyért vagy egy eredményért. Mindig, mindenhol első akar lenni, ezért utálja, ha várnia kell…
Fő hajtóereje az újdonság, ezért mindig valami új lehetőségért, feladatért, kapcsolatért lelkesedik. Pont ebben van a gyengesége is, mivel emberi kapcsolataiból gyakran hiányzik a stabilitás.
A Vénusz a stabil és finom Bikában van otthon, ezért akinek a születési Vénusza a Kos jegyében áll, az gyakran kerül konfliktusba önmagával és a környezetével.
Nőként megélve a finomság, a lelki ráhangolódás hiányozhat a szerelmi kelléktárából.
Férfiként olyan nőt keres, aki független, erős egyéniség és nagy szexuális étvággyal rendelkezik.
Mindkét nemre jellemző a Kos Vénusszal rendelkezőknél, hogy ideálokat kergetnek. Szinte szuper erőt és képességeket keresnek a másikban, amikor azonban kiderül az igazság, akkor csalódnak a másikban.
Ezeket a heteket érdemes kihasználni arra, hogy bátrabban és sportosabban élünk.
amellyel a Szűzben haladó Transzplútó áll szemben. Ő a dimenziókon átívelő üzeneteket szállítja az életünkbe. Ebben a praktikus, földies jegyben bármit megvalósíthatunk. Jól is jön a Halak álmodozó természete mellé. 😊
A szerelem és kreativitás istennője, a Vénusz még a Halak elengedő, művészi jegyében halad, így segít lezárni egy korszakot. (Délután már a Kos tüzes jegyében találjuk. )
A téridő pillanat horoszkópjában az összes tengely kardinális, amely új energiák születését jelzi. Jól illik az Újhold bátor kezdeteket jelző fényéhez.
Két karmikus fokon álló bolygó kapcsolódik: a Bakban haladó Plútó a Halak 29. fokán lévő Vénusszal. Érdemes elengedni minden félelmünket a teremtőerőnkkel és a szerelmi életünkkel kapcsolatban.
A Bikában járó Uránusz az Ikrek Marssal alkot egy 30 fokot, amely a szabad akarat jelölője. Felszabadító, zseniális megújulásban vagyunk, csak rá kell hangolódni a megújító szándékra. Senki sem veheti el ezt az erőnket!
Érdemes hinni a bőségben, a harmóniában és a boldog kapcsolatainkban. Érdemes bátran beleállni ebbe a teremtésbe, ahol a saját utunkra találhatunk rá.
A Szelíd karmatörő, Astraea és a Vesta a Kos jegyében a bátor sorsváltoztatásban segítenek. Az IC-MC tengellyel alkotnak kardinális kvadrátot, amely szintén az új kezdetekről szól. 😊
Csillaglány, vagy Astraea az Oroszlánban található Fekete Hold Lilith-tel alkot egy tűz trigont. Áldás van a szenvedélyünkön, a bátorságunkon. Hallgassunk a szívünkre, majd vegyük a kezünkbe a sorsunk irányítását. 😊
A Vízöntőben járó Szaturnusz a Bikában járó Sednával alkot egy fix kvadrátot. Itt az ideje életünk újrateremtésének, egy zseniálisabb, kreatívabb szinten. 😊
A hitünk, szeretetünk és bölcsességünk bolygója, a Jupiter a Kosban kardinális kvadrátot alkot a Rákban lévő Pallasz Athénével. Ők ketten zseniális ötleteket szállítanak nekünk ezekhez a bátor, szenvedélyes, szeretetteljes kezdetekhez. Csak azt kell keresni, ahol otthon van a szívünk. ( Rák miatt )
A Merkúr a levegős jegyekben pompásan érzi magát, hiszen ő az Ikrek uralkodója.
A Vízöntő a legmagasabb szintű szellemiséget jelenti, amikor az értelem a csúcsra tör. Élvezi a különleges, zseniális és szabad gondolatokat. Imád emberek között lenni és erőteljesen szociális érzékenység is jellemzi. 😊
18-án a Kosban haladó Jupiterrel alkotott szextil még zseniálisabb ötleteket hoz. A szívünket és a hitünket követve csodákat teremthetünk. 😊
2.22-én!!! 😊😊 a felsőbb oktávjával, a Bikában haladó Uránusszal alkot egy fix kvadrátot. Ráadásul most a Merkúr az Uránusz otthonában tartózkodik! Ilyenkor még különlegesebb, dimenziókon átívelő üzenetek érkeznek hozzánk, amelyek felszabadító erejűek.
A fix kvadrát segít abban, hogy a megújuló gondolatainkkal rögtön teremtsünk is egy jót. 😊
Március 1-2-án a Vízöntő utolsó fokán áll együtt a Szaturnusszal, akivel célokat tűzhetünk ki, illetve hosszú távon tervezhetünk.
Ugyanekkor a Bak utolsó fokán járó Plútó is találkozik velük. A veszteségeken keresztüli varázserőnkre érzékelhetünk rá tudatosan. Elengedve a régi energiák maradékát is. 😊
A Vízöntőhöz kapcsolódik az idegrendszer is és a túlzott szabadságvágy. Érdemes az elménket megnyugtatni meditálás közben, vagy egyéb spirituális tevékenységet végezve.
A Vízöntő egy fix jegy, ami magas szinten stabil és zseniális ötleteket hoz felszínre.
Alacsony szinten viszont makacs, merev, megváltoztathatatlan hozzáállást és gondolkodást tapasztalhatunk.
Március 2-án éjjel megy át a Halak jegyébe, ahol várni fogja a Szaturnuszt. Ő majd 7-étől lesz ebben a változó, vizes jegyben.