A Mars, férfias princípium, amely a horoszkópunkban megmutatja a fizikai energiánkat,

a tettvágyunkat, a szexuális késztetésünket és a cselekvőerőt.

Mennyire vagyunk kezdeményezők és határozottak? Van-e bennünk agresszivitás?

Mától az Ikrek levegős, változó jegyében halad. Hosszú lesz az útja, mert október 30-án és 31-én megállni látszik. November elsejétől retrográd lesz. Egészen 2023. január 11-12-ig, amikor majd megállni látszik. 12-tól pedig újra direktbe kapcsol.

2023. március 25-ig lesz itt! Mindig elgondolkodtató, hogy mit szeretne üzenni nekünk ez az időszak?

Leírok néhány jellemzőjét annak, amikor a cselekvőerőnk itt halad. Ki-ki tegye helyére a saját életében ezeket az üzeneteket. 😊

A levegős jegyben haladva az agresszív energiák intellektuális és társasági energiákba áramlik. Imád vitázni, szellemi csatákba belemenni. A Nagy flörtölő hírében is áll, mert könnyed természetével bárkit elvarázsol. Csak ne várjunk tőle azonnali elköteleződést.

Érdekes, hogy csak akkor tud elvégezni egy feladatot, ha megbeszéli másokkal is. Vagy a nézeteit elfogadó környezetbe kerül.

Sokoldalú, jó valamilyen sporttevékenységben…egyszerre több dologgal is foglalkozhat…Pont ezért lehet szétszórt, felületes.

Jókedvű, játékos, kíváncsi. A sportban azért lehet sikeres, mert jó reflexei vannak, könnyen sajátítja el a mozdulatokat.

Jót tesz neki, ha mozog, mert az segíti abban, hogy ne agyaljon sokat egy-egy témán.

Ezeket a hónapokat remekül felhasználhatjuk tanulásra, vagy utazásra. Új barátokat is szerezhetünk. Találhatunk olyan szellemi közösséget, ahol szívesen meghallgatnak.

Van olyan álmunk, ami a kommunikációhoz köthető? Pl. régóta dédelgetünk egy könyv megírását? Vagy kicsit jobban reklámoznánk a tevékenységet, amit végzünk? Esetleg több emberhez szeretnénk eljutni?

A jó hírem az, hogy ehhez is támogató energiákat kapunk. 🙂

Ismerkedni is jól lehet, vagy egy új mozgásformát kipróbálni.

Szeretettel,

Timi

Mától a szerelem istennője a tüzes, kitartó, kreatív, szenvedélyes és makacs Oroszlánba lép.

18-án vár ránk egy Jupiter, Vénusz tűz trigon. Jupiter a Kosban hátrál, a hitünk és szeretetünk kincseivel ajándékozza meg a vénuszi területeinket.

Amikor valamelyik tűz jegyben tartózkodik, akkor  a Vénusz idealizmust és magas szintű elvárásokat jelenít meg. Lelkes, energikus, nagyon impulzív. Előfordulhat, hogy számára a tisztelet és az elismerés fontosabb egy kapcsolatban, mint a mély kommunikáció. Arra van szüksége, hogy kreatív energiáit kisugározza a világba. Ezeket a heteket érdemes kihasználnunk, hogy előlépjünk a bennünk szunnyadó kreativitással.

Az Oroszlánban álló Vénusz szívesen támogat, nagyvonalúan bátorító. Ha kinövi gyermeki önzését, akkor  igazán meleg szívű. Izgalomra, drámákra van szüksége-akár férfi, akár nő születik ezzel a minőséggel. Végtelenül büszke tud lenni a szerelmére, de leginkább saját magára. A legfárasztóbb tulajdonságuk talán, hogy folyamatos dicséretre szomjaznak…könnyen manipulálhatók egy kis hízelgéssel. Ám ha előjön a meleg, napos, Oroszlán – szeretet, akkor a legnagyobb jóindulatot sugároznak mindenkire, akit szeretnek.

Vigyázzunk a kapcsolatainkra, mert ezekben a hetekben sértődékenyebbek lehetünk. Mélyen vágyunk a csodálatra, és ha ezt valamiért nem kapjuk meg, akkor előjöhet durcás énünk…

Érdemes inkább magas szinten megélni az Oroszlán jegyében járó Vénusz adományait! Legyünk képesek másokban is életre kelteni a csodákat. Tegyük ezt úgy, hogy valamilyen cél érdekében sugározzunk meleg bátorítást társunknak.

Szeretettel,

Timi

4-től a kommunikációnk és gondolkodásunk bolygója, a Merkúr a Szűz jegyébe lép,

amely egy változó, földies minőség. Augusztus 26-ig lesz időnk gyakorolni a pontos, precíz, gyakorlatias hozzáállást, vagy rendezni a hétköznapi feladatainkat.

Amikor egy égitest a Szűzben halad, akkor fontos, hogy eszünkbe jusson az a tény: ennek a jegynek az uralkodó bolygója Chiron, a sebzett gyógyító.

Ő az, aki előző életünk sebeit tárja elénk. Olyan fájdalmas tapasztalások segítségével, amelyek nagyon gyakran megbetegítő tapasztalatok. Mert a lelkünk elakadásaira figyelmeztetnek ezek a helyzetek.

Aki nem elég tudatos ezekre a jelekre, az nem is veszi észre, hogy Chiron által magas szintű öngyógyítói képességeket is elővehetünk. Amikor a testi fájdalmak mögött a lélek sebeit kell feltárni. Amikor ezt megértettük, akkor már el is indulnak az öngyógyítói energiák.

Most, hogy a gondolkodásunkat hatja át ez a chiron-i beavatás, érdemes kihasználni a test-szellem – lélek egységének megteremtését a hétköznapokban.

Ezért szeretik a Szűz jegyűek a rendet és a tisztaságot, mert ezzel is egészséges légkört teremtenek. Imádnak elmélyülni a gyógyfüvek, gyógynövények világában is. Amikor gondoskodnak, a legjobb tudásuk szerint állítanak össze egy gyógyító receptet.

Most ezt a hozzáállást és tehetséget kapjuk a kommunikációnk területén. Remekül tudunk gyógyulni, vagy gyógyítani, hisz a szavainkban is mekkora gyógyító erő van! 😊

Augusztus 4-6-ig a Szűzben haladó Transzplútóval áll majd együtt. Ő a hétköznapok zseniális megoldásait szállítja a különböző dimenziókból. Bármit megoldhatunk a segítségével. 😊

8-10-ig a Kosban hátráló Jupiterrel alkot egy 150 fokot, ilyenkor zseniális ötleteket kapunk és hitet. 😊

14-16-ig A Kosban hátráló Chironnal kapcsolódik egy 150 fokos fényszöggel. A jelentése: „sebzett szavak”. Ilyenkor valaki „beszól nekünk”, vagy megbántanak, de az a cél, hogy álljunk ki magunkért! Ismerjük fel a megbetegítő helyzeteket, majd lépjünk ki belőle. 😊

16-21-e között a Vízöntőben hátráló Szaturnusszal alkot 150 fokos fényszöget. Remekül lehet koncentrálni a lényegre, vagy hosszú távú célokat megfogalmazni. 😊

20-25-ig a Bakban hátráló Plútóval alkot egy föld trigont. Karizmatikus lehetőségünk van arra, hogy a gondolatainkból minden félelmet átalakítsunk egy csodás teremtőerővé. 😊

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

Már nagyon vártam ezt az időpontot, amikor a Kosban lévő Jupiter is retrográd irányra vált, mert olyan gyönyörű képet találtam róla. A NASA-nak köszönhetjük ezt a különleges felvételt.

A hit, szeretet és bölcsesség bolygója május 11-e óta halad a tüzes és kardinális jegyben.

Ő is beavató bolygó. A szerencse bolygójaként is híres lett, de azért nem mindig hozza el a sikeres helyzeteket. Sőt! Néha igazságtalanságként élhetjük meg. De az is igaz, hogy eközben optimistábban szemléljük a dolgokat.

Hatalmas bolygó, ezért mindent felnagyít. A rossz, nehéz eseményekből is. De ha a beavatásai során rátalálunk a hitünkre, akkor ez az egyik ajándéka. A másik, hogy bármi történt velünk az életünk során, de tudunk szeretni-ez is jupiteri beavatás. 😊

Imádja, ha hálásak vagyunk életünk ajándékaiért, mert cserébe új csodákkal halmozza el azt, aki méltó erre.

Nem szereti a dölyföt, az egós játszmákat és a túlzásokat- meg szokta leckéztetni az ilyen embereket. Általában azzal, hogy mindent elvesz tőlük. Így talán majd később jobban megbecsülik…

Szereti, ha a szívünkre hallgatva éljük a mindennapjainkat.  Viszont fontos, hogy bátran kövessük és ne agyaljuk túl a dolgokat. Pl. egy váratlan találkozás, vagy egy új tanulmány új utakat nyithat meg azoknak, akik nem beszélik le magukat a saját sikereikről. 😊

Nézzük a retrográd útját: október 28-án visszahátrál a Halak jegyébe. November 23-24-én ismét megállni látszik. 25-től újra direktbe kapcsol. Pont a téli napforduló napján, december 21-én lép át újra a Kosba.

A Halak jegyében a hitünk és a spirituális képességünk kincseire találhatunk. De fontos a feltétel nélküli szeretet ajándékaira való megnyílás. A művészetekben is különleges, áldásos üzeneteket hozhat.

A Kos, mint új kezdet a bátor, őszinte, hittel és szeretettel áldott energiákat jelez.

2023. május 16-tól lép majd át a Bika földies, fix jegyébe.

Csodás felismeréseket, hálatelt pillanatokat kívánok!

Szeretettel,

Timi

Már sokat beszélgettünk arról, hogy ez az esztendő az erőink visszaszerzésének az éve…

A sebzett gyógyító, Chiron a Kosban található: csütörtöktől ő is retrográd irányba indult.

Ő egy kentaur- egy lótestű, emberfejű lény-akit az anyukája eltaszított magától… Később kiváló gyógyító lett belőle: embereknek és isteneknek is segített meggyógyulni.

Hozzá köthető a holisztikus szemléletmód, amikor a testi tünetek mögötti lelki okokkal foglalkozunk.

A Kos jegyében haladva előző életeink sebeire is emlékeztet, amikor bántottak minket, vagy mi nyomtunk el másokat. Hozzá tartozik a vér, a harag, a tűz, a középkori csaták világa is. Olyan beavató bolygó, amikor a mély lelki sebekkel formál minket… Pl. egy családi minta, ami generációkon át megjelenik és már gyermekkorunkban is meg kellett élnünk. Egy agresszív szülő játszhatja el, vagy egy párkapcsolatunk, ahol hagytuk magunkat teljesen elnyomni.

Hová lett ez az erőnk? Mikor és kinek engedtük át?  Lelki és fizikai erőt is jelent… Megbetegítő helyzeteket…

Amíg Chiron retrográd, azaz látszólag visszafelé halad az égi útján, addig van időnk ezeken elgondolkodni.  December 22-23-án áll majd meg és Szentestén indul újra direktbe. A Fény és a Szeretet ünnepén. 😊

A világunkban is körülvesz minket az akaraterő megnyilvánulásának különböző formái. A békétlenség, a háború is példázza. A vezetők mikor használják önző célokra az erejüket és a hatalmukat??? Ha ugyanennyi energiát használnának a béke megteremtésére, akkor nyert ügyünk lenn.

Ugyanígy a hétköznapi hírek hallatán úgy érezzük, hogy minden erőnk elhagy? Érthetetlen, kusza helyzetekbe csöppenünk? Vagy! 😊 Azzal kedvezünk Chiron tanításának, hogy magunkhoz hívjuk a teremtőerőnket. Most aztán nem hagyjuk, hogy a médiából ránk zúduló félelmek megbetegítsenek. Inkább erőt adhatunk annak a változásnak, amely egy magasabb szintre emel. Amikor képesek vagyunk a sorsunk irányítását a kezünkbe venni.

Amikor augusztus 8-9-10-én tűz trigont alkot az Oroszlánban lévő Nappal, az a tudatos gyógyulás lehetőségét hozza el. Sok tűz és szenvedély, kreatív eszközök és még több cselekvőerő szabadul fel. Mit tehetsz Önmagadért? Hogyan élhetsz a szíved szerint?

A szeptember 7-8-9-10-e is erőteljes lesz, ahogy a Nap már a Szűz földies, változó jegyében jár. Hisz tudjuk, hogy Chiron a Szűz jegy uralkodó bolygója : a testi-lelki egészségünkre fordíthatunk több időt. A természetes gyógymódokra is.

A Nap egy 150 fokot alkot a sebzett gyógyítóval.

17-én a Vénusszal találkozik. Ekkor ő is a Szűzben halad. A szerelmi sebeink gyógyulása a feladat. Illetve a megbetegítő kapcsolat felismerése…ismétlődő párkapcsolati minták felgöngyölítése.

Október 6-7-8-án a Mérlegben járó Nap pont szembekerül a Kosban hátráló Chironnal. Felszínre kerülnek a megbetegítő helyzetek: az én és a másik dilemmája. Mennyire vagyok hajlamos feláldozni magam másokért? Itt az idő, hogy letegyük ezeket a viselkedési mintákat, mielőtt megbetegednénk.

21-től a Sorstengelyekkel kapcsolódik. A Skorpió leszálló a Bika felszálló Holdcsomópont karmikus dimenziókapuként is működik.  Chiron-nal két hetet töltenek : 30 fokot, illetve 150 fokos fényszöggel. Olyan találkozásokba cseppenhetünk, akik erőink kézben tartásával kapcsolatos, karmikus üzeneteket hordoznak.

Megélhetjük úgy is, ha a feladatunk a gyógyítás, mint hivatás, hogy az élet „helyzetbe hoz. „ Felismerhetjük, hogy milyen csodás gyógyítói képességeink vannak.

Ez a két hét hozhat segítő, gyógyító találkozásokat is, amikor épp a megfelelő módszert kapjuk a testi-lelki egészségünk visszaszerzéséhez.

Szeretettel,

Timi

A kép forrása: pinterest.com