Telihold

Hétfő reggel Telihold lesz, melynek különlegessége, hogy teljes Holdfogyatkozással jár együtt, amely Magyarországról nem látható… talán Amerika valamelyik szegletében. Van Olvasóm, aki ott él. Hátha ti el tudjátok „csípni” ezt az égi jelenséget. 😊

A Bika-Skorpió Telihold a jegyek 25. fokán jön létre, amely a harmóniateremtést szeretné megvalósítani a mély érzésekkel… mindezt a Telihold feszült energiájában…

A Vízöntő 24. fokán áll a bölcs és zseniális Szaturnusz, aki e Halakban lévő Neptunusz-Mars együttállásával alkot egy 30 fokot.

A Szati-Neptunusz az álmaink megvalósításáról szól, a Mars és Szaturnusz célokat, erőt és koncentráltságot jelez. A Mars ebben a vizes, változó jegyben jól tud alkalmazkodni, bár benne van egyfajta áldozatvállaló szerep is…

Hozhatja azt is, hogy a céljaink érdekében képesek vagyunk alkalmazkodni a körülményekhez.

A hétvégénk a szerelmi sebek gyógyításáról is szól, ahogy a Kosban együtt áll Vénusz és Chiron. A szerelem, szépség istennője a sebzett gyógyítóval erőt kap, hogy a megbetegítő érzelmi helyzetekből kilépjen.

Ráadásul különleges lehetőségek is adódhatnak, amelyek a felszabadulás energiájával töltenek fel minket. Ezt a Bikában haladó Uránusznak köszönhetjük, aki néhány napig a Vénusz-Chiron párossal alkot egy 30 fokos fényszöget. Ő az, aki intuitívan megüzeni, hogy a vénuszi területeinken hol kell megszabadulnunk az idejemúlt helyzetektől.

Cserébe a gyógyulás is biztosított, mivel az Uránusz-Chiron találkozás atlantiszi emlékeket hoz felszínre, valamint a különleges öngyógyítói képességeinket. Pl. az energiagyógyászatot, a holisztikus szemléletű felismeréseket, melyek a lelki egészségünk fontosságára irányítja a figyelmünket.

Felismerésekből nem lesz hiány a Teljes Holdfogyatkozással járó Telihold előestéjén. Nagyon fontos, hogy az Ikrekben retrográd Merkúr a Rákban lévő Fekete Hold Lilith-tel alkot ez 30 fokot. A kommunikáció bolygója a Paradicsomból kiűzött, de bölcsen, erősen és nagyon őszintén visszatért istennői részünkkel találkozik. Hihetetlen, hogy milyen erős felismeréseket tartogat ez a kapcsolódás, mivel a retrográd Merkúr a belső felismeréseinkre a legjobb.

Szeretettel,

Timi

A Kosba lépő Jupiterhez

Drága Olvasóim!

Amíg aludtunk, addig a hit, szeretet és bölcsesség bolygója, a Jupiter a tüzes Kosba lépett.

 Új kezdeteket is jelez, mivel a Kos az új évkör indítója. Ha a hitünk és szeretetünk bölcsessége szerint haladtunk, akkor csodák várnak ránk.

Ebben a tüzes jegyben jól érzi magát, hiszen ő a Nyilasok uralkodó bolygója: tele leszünk kreatív szenvedéllyel. Bátran meg is lépjük ezeket a lehetőségeket.

A Naprendszerünk legnagyobb bolygója. Eddig 16 holdját fedezték fel. Az ő égi pályája közelíti meg a legjobban a Napét. Benne van az Isten keresés, az ég felé fordulást és a kiteljesedést. A hit, becsület és az igazság, a megváltás útját képviseli.

A beavató, tanító főpap és a magyar táltos is ő, aki a magasszintű igazságok felé irányítja a figyelmet.

Mivel hatalmas bolygó, ezért MINDENT felnagyít. A jót és a rosszat is. A Kos őszinte jegyében fény derül az igazságokra, amelyet ki is fogunk mondani.

De eluralkodhat a gőg, a nárcizmus és a pofátlanság is-ezzel a Kos önző tulajdonságát nagyítja fel. „Én ismerem az egyedüli igazságot” – ez is egy önös hozzáállás, ami most felerősödhet. Legyünk résen.

Magas szinten viszont minden dolgok szeretetét jelenti, aki lelkesedésével vállalja önmagát. Amikor a hitünk és a cselekedetünk összhangban van és ezt bátran áramoltatjuk – ez is Jupiter áldása. Ha másokat is felemelő útra lépünk.

Július 28-29-én áll majd meg a Kos 8. fokán, 30-tól kezdi meg a szokásos nyári retrográd irányát.

Október 28-29-én a Halakba hátrál. November 23-24-én áll meg újra, 25-től direktbe fordul.

12.21-én (csodás tükörszám) lép újra a Kos kardinális, tüzes jegyébe.

Jupiter szereti, ha a szívünkre hallgatva élünk. Bátran lépjünk arra az útra, amit a szívünk diktál. Fontos, hogy ne agyaljuk túl a dolgokat, mert a bátorságunkért cserébe csodákat ad.

Nagyon szereti, ha hálásak vagyunk életünk kisebb-nagyobb ajándékaiért. Óriási teremtőerőt kapunk tőle, mert a szívből érzett hálánk újabb csoda felé vezet.

Aki elszáll magától, képtelen az alázatra és pofátlanul mindent magának akar-azt a Jupiter meg fogja leckéztetni. Mindent el szokott venni -általában nem ad második esélyt.

Íme, megint egy bizonyíték, hogy ebben az évben mi teremtjük meg a valóságunkat. Ahogy Jupiterre hangolódunk, ahogy megragadjuk ezt az áldott új kezdetet, úgy jelenik meg az életünkben is ez a jupiteri ajándék.

Áldott jegyváltás kívánok a legtisztább minőségekben. 😊

Szeretettel,

Timi

Junó a Halakba lépett

Április 20-án a társat szimbolizáló aszteroida, Junó is a Halakba ment át. A témája a szívnyitás, a feltétel nélküli szeretet megtapasztalása a párkapcsolatunkon keresztül.

Nőként milyen feleségek vagyunk? Férjként kapunk elég szeretetet? Meg merjük-e nyitni a szívünket erre a szeretetre?

Ez a vizes, változó jegy a feltétel nélküli szeretet otthona. Vajon mennyire szeretjük önmagunkat? Hisz ahhoz, hogy olyan társ érkezzen az életünkbe, aki feltétel nélkül fogad el, annak első része önmagunk szeretete.

 Várta már a Mars, hogy erőt adjon, valamint Csillaglány a sorsváltoztatás lehetőségével. A Vénusz a Neptunusszal, valamint Jupiter is.

Mit is jelent a Jupiter/Júnó kapcsolata? Az ikerláng szerelmet! Ez a hatás fogja közre égi testvéreinket, melynek egyik felén Junó halad, a végén a Jupiter. Ebben az energiában lesznek a többiek is. 😊

Kalandos és hosszú lesz az útja, mert július 25-én retrográd lesz. Csillaglánnyal áll majd együtt- folytatódik a sorsváltoztató párkapcsolatok ideje. Illetve a szeretetteljes párkapcsolatok közös feladatai is felélénkülnek.

Amelyikben nincs benne a tiszta szeretet, azok most lelepleződhetnek. Csak a megérzéseinkre hallgassunk…

A Halak változó jegyében elengedhetjük a sebzett emlékeket… A retrográd időszak tökéletesen alkalmas ennek megoldására.

Október 24-től ismét direktbe fordul.

A bátor, tüzes, lelkes és őszinte Kos jegyébe 2023. január 13-án lép be-együtt a Jupiterrel. Egészen február első hetében jelen lesz az ikerlángos energia-új kezdetekkel, bátor felvállalásokkal.

 Szeretettel,

Timi

A Csillaglány is jegyet váltott

Ma is egy jegyváltásról számolhatok be. Bátran mondhatom, hogy különleges energiákat mozgósító időszakunk lesz. Köszönhető annak, hogy Csillaglány/ Astraea a Halak jegyébe lépett.

Astraea, vagy másképpen Csillaglány, Csillagszűz, a karmatörés és igazságosság istennője

Nagyon érdekes, mert az ötödiknek felfedezett aszteroida, azaz a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő kisebb égitest. És amíg őt meg nem pillantották, addig a csillagászok úgy vélték, hogy az előtte felfedezett égitestek bolygók, csak kisebb méretűek. (Ceres, Juno, Pallasz Athéné és Vesta)

Ám amikor Astraea-t végre megpillantották, köszönhető az egyre fejlettebb távcsöveknek, akkor kiderült, hogy az Aszteroida-övet alkotó törmelék annak a bolygónak a szétrobbant maradványdarabjaiból áll, amelyet a Naprendszerbe belépő Vela szupernóva semmisített meg i.e. 9600-ban.  Több mítosz is dokumentálta az eseményt, mint pl. Atlantisz pusztulását is.

Így válik a bolygók között is karmatörővé, mert neki köszönhető, hogy megnyílt az aszteroidák világa. 😊 Ami pedig alaptétel a transzcendentális karmaasztrológiában : amit megpillantunk az égen, az attól kezdve jelen van, hat ránk, tehát figyelembe kell venni.

Ő Zeusz lánya, aki nagyon jól érezte magát az emberek között. Segített, támogatott bennünket – ez volt az igazi Aranykor.

Sajnos az emberi gonoszságot egyre kevésbé bírták az istenek, ezért mindannyian felmentek az Olümposzra. ( Vaskornak hívjuk ) Csak ő tartott ki mellettünk.

Amikor már végképp elege lett, akkor ő is úgy döntött, hogy felmegy az Égbe. De már nem találta a helyét az istenek világában, ezért jósága jutalmaként a Szűz csillagképbe távozhatott.

Így lett belőle Csillaglány, aki a szabad akarat és karmatörés istennője. Csodálatos energia és erő, amelyet senki sem kényszerít ránk. A segítségével mi vagyunk képesek kilépni egy helyzetből, amely igazságtalan, vagy megbetegítő, netán szeretet-nélküli.

Most segít abban, hogy szeretettel el tudjuk engedni a múltunkat, melyet már képesek voltunk feldolgozni.

Ahhoz is erőt ad, hogy minden helyzetben a szeretetet válasszuk.

Hogy mekkora szükségünk van erre a szeretetre, azt mi sem mutatja jobban: Csillaglány 2023. február 8-ig marad itt !

Lesz egy retrográd fázisa: július 17-18-án áll majd meg és innentől nem lesz egyedül! Junó, a társat szimbolizáló aszteroida szegődik mellé. Ő is ebben a változó, vizes jegyben jár, illetve hátrál. A hivatalosan felvállalt kapcsolatunkban kap egyre nagyobb szerepet a szeretet és az elfogadás. 😊

A retrográd fázisban át kell gondolnunk, hogy mennyire vagyunk képesek megnyílni erre a minőségre.

Október 31-én és november 1-én megállni látszik égi útján, majd november 2-tól együtt indul direktbe Junóval-egész jövő februárig.

Áldott karmatörést kívánok!

Szeretettel,

Timi

A Merkúr a Kosba lépett :)

A gondolataink szárnyalhatnak mától, ahogy a kommunikáció bolygója, a Merkúr a tüzes Kosba lép. Szinte átsuhan ebben a minőségben, hiszen április 11-től már a földies Bikában tartózkodik. Itt nagyon őszinte, türelmetlen és lelkes.

Ha valakit érdekel: nem lesz retrográd fázisa. 😊

A Kosban már várja őt a Nap is. Annyira örülnek egymásnak, hogy április 2-tól 8-ig együtt haladnak. Segítenek minket az önismeretünk ajándékait befogadni. Csak őszintén! -üzenik mindketten.

2-3-4-én a Kosban lévő sebzett gyógyítóval áll együtt, ám szerencsére a Bikában haladó Uránusszal alkotnak egy 30 fokos fényszöget. Ő az, aki segít felszabadítani a sebzett gondolataink fogságából. Cserébe különleges öngyógyító-erőt kapunk és zseniális ötleteket.

6-án a bölcs Pallasz Athéné-val áll együtt, aki szintén ebben a tüzes, kardinális jegyben jár. Bátor gondolataink születnek, melyeket meg is tudunk oldani.

9-10-11-én egy kardinális kvadrátot alkot a Bakban lévő Plútóval! Az új energiák születéséhez el kell engednünk az elavult gondolatainkat és hozzáállásunkat. Ehhez kapunk erőt és kreatív lendületet.

Szeretettel,

Timi