Fekete Hold Lilith az Ikrekbe lép július 19-től

Spirituálisan nagyon érzékeny időszakban vagyunk, mert a Rákban haladó Nap egy víz trigont hoz létre a Halakban járó Neptunusszal. Ezért mertem előhozakodni egy fontos jegyváltással : Fekete Hold Lilith vasárnap az Ikrekbe lép. Szerintem érdemes elővenni a horoszkópotokat, hogy hol is áll ez az istennő a születési képletedben.

Lilith sok ezer éven át rossz hírnévnek örvendett, ő volt Ádám első felesége, a nő, aki egyenrangú kapcsolatra vágyott. Nem engedi megalázni magát, sem hogy kihasználják.  Elhagyja a Paradicsomot, mert Ádám csak az alá-fölé rendelt kapcsolatokban gondolkodott. Büntetésként démonnak és boszorkánynak kiáltották ki, ezért kétezer évig rengeteg negatív jelzőt kapott.

Valójában az a negatív erő, amit “sötétnek” neveznek, az tesz képessé arra, hogy előre haladjunk. Ha nem tudjuk, hogy mi a “jó” és a “rossz”, akkor hogyan tudnánk a Fény felé haladni? Ezért ezeknek az erőknek legyünk hálásak, mert tanítanak minket.
A Lilith megmutatja, hol élünk játszmákkal az életünkben, vagy hol “szívjuk” el másoktól az energiát. 
A felismerésnek óriási ereje van!

Irányító, vezető személy, aki az önmegvalósítás mintaképe. Egy igazi NŐ, akihez fordulhatunk segítségért.

Július 18-tól a változó és levegős jegybe lép, az Ikrekbe.

Lilith-tel tökéletesen tudjuk produkálni egy jegy alacsony minőségeit, vagy a legtisztábbat. Amilyen jegyben áll a horoszkópunkban, képesek vagyunk szellemi magaslatokra is, drámák nélkül. Ehhez kell a bátorság,az önismeret, hogy szembe nézzünk a félelmeinkkel.

Beavató minőség, mely ördögből angyalt csinál, drámákból harmóniát. Eleinte olyan, mint egy vakfolt, nem tudjuk irányítani. Vagy egy fájdalmas nyomógomb, amit valaki mindig benyom nekünk… Tudatosan megélve az istennő erejét, bölcsességét kapjuk, a legmagasabb szintű beavatást.

Nézzük először az alacsonyabb rezgésű megnyilvánulásait. Ennek a szellemi jegynek a hatására egész nap agyalunk, ezernyi gondolat kavarog a fejünkben. Valószínű, hogy leginkább csak tervek maradnak, hiányzik a megvalósítás.

Mindent elemezni akar, túlzásba is eshetünk.

Ennek a jegynek az inkarnációs feladata, hogy tapasztalja meg a jó és a rossz közötti különbséget. Poláris minőség, a végletekből tanul.

Mindenkiben, minden beszélgetésben keresi a jó és rossz megnyilvánulásait. Túlzott kritikai érzékkel tapos bele mások lelkébe.

Mivel egy változó jegyben halad, a megújulást tűzi ki célul. Ha viszont ezt dühösen teszi, fellázad, akkor felboríthat mindent maga körül. Csak áll a romokon…

Az idegrendszer is sérülékeny, főleg, hogy a Szaturnusz a zseniális Vízöntőben található. Ez a jegy is az idegrendszer sérülékenységéről híres.

Magas szinten a rejtett erőnk valódi erővé válik. J

Ha az Ikrek jegyének uralkodó bolygóját nézzük, Hermészt, akkor tudjuk, hogy dimenziók között szállította a híreket. Ezt a tehetségét most Fekete Hold Lilith megkapja, remek pszichológiai érzéket hozva.

Az élet értelmét, nagy igazságait kereshetjük, némi játékossággal.

Lilithről tudjuk, hogy nagyon őszinte. Nem tűri a játszmákat, büszkén vállalja önmagát. Az Ikrekben felerődik ez a törekvés. Megélhetjük úgy, hogy olyan dolgokat kezdünk kimondani, amit eddig nem mertünk megtenni.

Őszinte gondolatokat és kapcsolatokat keresünk.

Már nagyon vártam ezt a jegyváltást, hiszen a világunknak erre az őszinteségre nagy szüksége van. Nem lesz könnyű, de az erő velünk van.

Érdemes tudatosan  felkészülni rá: az összes változó jegyet megmozgatja. ( Ikrek, Szűz, Nyilas és Halak )

Új energiákat hozva, a megújulás erejét kaphatjuk.

Kukkantsátok meg a horoszkópotokban, hogy a Fekete Hold Lilith hol áll, milyen jegyben? Ha levegős, akkor nagyon jelentős szellemi energiák várnak Rád, amellyel felborítasz mindent vagy hétköznapi erővé válik? Merjünk egyediek lenni. 😊

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ti hogy látjátok ezt a jegyváltást? Nyilas Napjegyűként kíváncsian várom!

Szeretettel,

Timi

A retrogád Plútóról

Ő volt a legelső az idén a nagybolygók közül, aki megfordult: április 29-től. Október 6-7-én áll majd meg, 8-tól újra direktben lesz.

Ő az átalakulás, a minőségi átalakulás bolygója. A Bak jegyében szerkezeteket bont le, az elavult, minket nem szolgáló minőségekben segít változtatni.

Szereti, ha belemegyünk ebbe a folyamatba, mert cserébe erőt kapunk. Mély, elveszíthetetlen erőt. J Ha nem engedünk a változásnak, akkor kikényszeríti tőlünk: elvesz, tönkretesz, véget vet valaminek… Így már kénytelenek leszünk változtatni a hozzáállásunkon…

Mivel a Skorpiók uralkodó bolygója, ezért a lelki mélységeink feltárásában is segít. A spiri képességeink segítenek abban, hogy életünk összefüggéseire ráláthassunk.

Lesz egy különlegesen „zúzós” időszaka, ahogy a Kosban hátrálni látszó Eris-sel alkot egy kardinális kvadrátot. Augusztus 12-től, a jegyek 24. fokán jön létre, de mivel nagyon lassú bolygókról van szó, a hatásuk is elhúzódó. Amikor Plútó megállni látszik, majd elindul-eddig tart ez a folyamat. Az őszi napéjegyenlőség képletében is benne van, szeptember 22-én, csak akkor a Mérleg Merkúr kvadrátja hoz megértést és harmóniát.

Engedjük el, ami méltatlan, ami egészségtelen vagy fájdalmas-a retrográd időszakban belül, a lelkünkben rakjunk rendet. A  spirituális útkeresés is segíti ezt a folyamatot.

Szeretettel!

Timi

A retrográd Neptunuszról

Drága Olvasóim!

A retrográd bolygókról megírt sorozatom újabb főszereplője Neptunusz lesz, aki ma és holnap megállni látszik égi útján, majd 27-től látszólag visszafelé fordul.

Ő egy vizes jegy, a Halak jegyének uralkodó bolygója. Szerencsére pont itt tartózkodik, tanítva az emberiséget a szeretet csodáira.

Az okkult, misztikus társaságok, a beavatottak, de a csalók és titkos összefüggések képviselője is.

Jelében benne van Poszeidon isten szigonya: a tenger, a lélek mélységeit jelezve.

A Vénusz magasabb oktávja: a Vénusz a földi, Neptunusz az égi szerelmet képviseli.

A Hold mellett a másik lélekszimbólum. Az Unio Mystica elve, a mindenki egy érzését kapjuk tőle.

A belső teljesség, a bennünk létező istent kívánja megszólítani. Isten országa bennünk van és aki képes a saját lelki mélységeit áldásként használni, az az igazi varázsló.

December 1-2-án áll majd meg ismét, hogy 3-tól elinduljon. Ezekben a hónapokban foglalkozhatunk az álmainkkal, az Isteni énünk csodáival.

A válaszokat meditációk során kaphatjuk, vagy a művészeti sugallatok során.

Az angyalok Isten segítő karjai, ezért ha eddig nem igazán próbáltad meg a velük való kapcsolódást, akkor ezt is megteheted. Szeretetteljes rezgésben tartanak.

Színezgessünk, figyeljünk a jelekre, varázsolódjunk el a természet szépségeivel…

A retrográd Neptunusz időszaka egy REZGÉSVÁLTÁS, amikor életünkbe még több szeretetet, spiritualitást tudunk behívni. Mennyire vagyunk képesek behívni a szeretetet, a feltétel nélküli szeretetet az életünkbe? Mit tehetünk azért, hogy még jobban szeressük önmagunkat?

Szeretettel,

Timi

A retrográd Szaturnuszról

A retrográd bolygókkal kapcsolatos sorozatom 2. része a Szaturnuszról szól. Ő a Jupiter kiegészítő minősége: a korlátok, nehézségek, sorszserű helyzetek képviselője.

Nem véletlenül hívjuk a Szaturnuszt a karma urának. Íme, még egy karmikus törvény, melyet ez a bolygó tükröz a legjobban: az idő és a türelem törvénye. Bizony, Szaturnusz az idő ura, akkor enged át egy életszakaszon, amikor már mindent megtanultunk az adott témáról. Addig tanít, tökéletesít, amíg mesterré válunk azon a területen.

Jelenleg a Vízöntő jegyében halad, 2020. december 17-e óta. Ebben a jegyben erőteljes szociális érzékenységet jelez, valamint azt, hogy eljött az ideje olyan tudásnak, mellyel a közösség érdekeit szolgáljuk. Zseniális, különleges, az online világban is elhozza a feladatokat.

Május 25t-től fordult meg, majd október 10-11-én fog megállni. 12-től újra beindul.

Ez előttünk álló hónapok a fejlődésről szólnak. Mit tanulhatunk még, hogy az ősszel ránk váró feladatokat még tökéletesebben tudjuk végrehajtani?

Miért kellene felelősséget vállalnunk? Mit tehetünk az egészségünkért? Szati ezt is nagyon komolyan gondolja, hisz hosszú távú tervei vannak velünk. Ezért a retrográd időszakban tegyünk meg mindent a gyógyulásunk érdekében.

Türelemre intő időszak, de tele van különleges lehetőségekkel, belső felismerésekkel.

Sok sikert kívánok!

Szeretettel,

Timi

Egy új sorozatom első része: A retrográd Jupiter

Drága Olvasóim!

Mától a Halakban lévő Jupiter lesz retrográd. Vele indítok el egy sorozatot a héten, melyben a retrográd nagybolygók hatásáról mesélek, természetesen dátumokkal színesítve.

Nagyon jelentősnek tartom ezt az időszakot, amikor látszólag szabadságra mentek a nagybolygók, azaz hátrálnak, mert közben a belső felismerések áldott lehetőségeit tartogatják számunkra.

Jupiter a hit, bölcsesség és szeretet és szerencse bolygója, a legnagyobb égi testvérünk. Ezért mindent felnagyít, a szerencsét, de a nehézségeket is. Beavató bolygó, mint Szati, csak a bennünk lévő hitet és szeretetet szólítja meg.

Azt tapasztaltam a „munkám” során, hogy szinte mindenkinek volt az életében kemény, nehéz, embert próbáló időszaka. Vagy épp ilyenben van…  Ám ha ezeket a hónapokat vagy éveket úgy éljük túl, hogy van hitünk és tudunk szeretni, akkor az Jupiter tanítása volt. J

Ő az bennünk lévő Mester, aki biztos a hitében, bölcsen és szeretettel él, rátalál arra a tevékenységre, amelyet szívvel-lélekkel végez. 🙂

Ő az az égi testvérünk, a hála szerepére rávilágít: szereti, ha életünk csodás pillanataiért hálásak vagyunk. Így ez további csodákat hoz, majd újabbat és újabbat… 🙂

Aki elszáll magától, az időnként „pofára” esik, vagy a veszteségein keresztül kell újra felépítenie önmagát.

Július 29-től hátrál vissza a Vízöntő jegyébe. Október 17-18-án meg fog állni, majd 19-től lesz ismét direkt.

December 29-től lép majd újra a Halak jegyébe, hozva a hit és a feltétel nélküli szeretet csodáit.

2022. május 11-től a Kos jegyébe megy át, mellyel egy új korszak veszi kezdetét, amikor az új ember szeretete és hite ad bátorságot.

Gyönyörű a folyamat, mert a Halak vizes, érzelemgazdag minőségében a hitünk segít elengedni a szeretet sebeit, egyfajta lezárásként.

Ne felejtsük el, hogy július 2-ig a Szűzben járó Transzplútóval áll szemben, amely egy termékeny, áldott teremtő erő. Ha a szívünkre hallgatunk, bármit képesek vagyunk megvalósítani. J

Jupiter a szív, és szereti próbára tenni a bátorságunkat. Ha a sugallatára elindulunk, akkor bátran vágjunk bele az új lehetőségekbe, mert csodák várnak ránk. Ne agyaljuk túl a dolgokat. J

A Halak jegyében hátrálva az a kérdése: mit tehetünk azért, hogy még több szeretet érkezzen az életünkbe? Mit tehetünk még azért, hogy önmagunkat is megkedveljük? Gyakran ez is egy hosszabb folyamat.

Még hogy unalmas ez a retrográd időszak! 🙂 🙂 🙂

Csodás napot kívánok!

Szeretettel,

Timi