„A belső utazás során néha megérkezik egy útjelző. Chiron a ♈Kos kardinális, tüzes jegyében retrográd idején ez lehet egy könyv, egy beszélgetés – vagy egy belső felismerés.”

Amikor évekkel ezelőtt megírtam a könyvemet Chironnal kapcsolatban, még nem tudtam, mennyi minden gyógyul majd meg bennem általa. Most, a retrográd mozgás idején, meghívlak egy különleges önismereti beszélgetésre, ahol együtt nézünk rá arra, mit tanít nekünk a sebzett gyógyító.

📚 A könyv, amelyet megosztok veled, egy személyes és asztrológiai út – nem elmélet, hanem tapasztalat. Az akció keretében most könnyebben elérheted, ha hozzád szól.

🌿 Mit hozhatsz magaddal? Nyitottságot. Egy kérdést. Egy érzést. Egy régi sebet, amely most szeretne megszólalni.

🎯 „Chiron retrográd idején nem új utat kezdünk — hanem visszatérünk oda, ahol valóban elindultunk.”

📘 Tanulni egymás történeteiből – és gyógyulni a sajátunkból 🌟💖

A karmaasztrológia nem jóslás. Hanem térkép. És ha figyelmesen olvasol, felismerheted benne a saját utad kontúrjait

Újra elérhető a Chiron című könyvem, amelyben 12 ember születési horoszkópján keresztül tárul fel Chiron tanítása – hogyan gyógyítanak azok a sebek, amelyeket legszívesebben elfelejtenénk. Mert minden jegy mélyén ott rejlik egy univerzális tapasztalat: fájni tanít… hogy élni tudjunk. 6 híres ember horoszkópját elemzem : mit üzen nekik és nekünk Chiron,

Illetve hálás vagyok, mert 6 ügyfelem is hozzájárult a képletének elemzéséhez. Sokat tanulhatunk mások tapasztalataiból. A Chiron című PDF formátumú könyv : 45 oldalon keresztül mutatom be a sebzett gyógyító önismeretbe rejtett lehetőségeit.

Picit felfrissítettem: kibővítettem a jelenlegi Chiron és Eris együttállás karizmatikus hatásával. Illetve akkor még nem tudtam a jegyek szimbólumát hozzátenni, de azt is megtanultam. 🌟💖

🌿 Nyári akció – gyógyító beszélgetések Chiron fényében

Ez a nyár a gyógyulásé. Ha szeretnéd felfedezni, mit mesélnek a saját sebeid – mikor hagytad, hogy elnyomjanak, mikor vesztetted el a belső biztonságod –, jelentkezz a nyári karmaasztrológiai konzultációra.

📖 Csak a könyv: 5.000 Ft ( 7.000 Ft helyett) PDF formátumban kapod meg, amit olvasol, mint egy e-könyvet, vagy ki is nyomtathatod.

Vagy az 1 órás beszélgetést választod + könyv együtt: 18.000 Ft ( 23.000 Ft +5.000 , azaz 28.000 Ft helyett)

Ha hívást érzel, írj bátran egy e-mailt: a felkaitimea@gmail.com 💌

💫 Azért tartom fontosnak, hogy együtt térképezzük fel a születési horoszkópodban látottakat:

  • a horoszkópodban megbúvó legmélyebb sebeket
  • hogyan alakították az önbizalmad, kapcsolataid, döntéseid
  • és milyen irányba gyógyulhat mindaz, amit eddig elrejtettél
  • 🌞 Mert most van itt az ideje, hogy ne csak nézz bele a tükörbe… hanem meg is lásd benne magad. Chiron magas szintű gyógyítói energiákat indít el, aki
  • A csillagok most visszavezetnek oda, ahol elvesztél — hogy újra megtaláld, ki is vagy valójában.

Chiron jelenleg a Kos jegyében halad, és 2018. február 18. óta tartó tranzitja egészen 2027. április 5-ig velünk marad. Ez az időszak kollektíven aktiválja azokat a sebeket, amelyek az önazonosság, bátorság, önérvényesítés témáihoz kapcsolódnak.

A Kosban járó Chiron arra hív, hogy:

  • nézzünk rá, hol fojtottuk el a saját vágyainkat mások kedvéért
  • mikor féltünk kiállni magunkért, nehogy elutasítsanak
  • hogyan gyógyulhatunk azáltal, hogy újra kapcsolatba lépünk az ösztönös énünkkel
  • Sebeket kaptunk – de mindegyik egy kapu volt 🌟💖
  •  
  • Chiron, a horoszkóp titkos tanítómestere, ott lakik a mélyben: ahol fájt, ahol tanultál, ahol elkezdtél gyógyítani. Ez a könyv segít felismerni, hogyan válik a sérülésből belső bölcsesség. Most, hogy Chiron retrográd mozgásba lép a Kosban, elérkezett az idő, hogy újra szembenézz a múltaddal – és átformáld.Együtt indulunk el azon az ösvényen, ahol a sebzett gyógyító Benned is megszólal.
  • Köszönöm, hogy velem utazol ezen az úton. 💫  🌸🌀

Online tudunk kapcsolódni. Fontos, hogy felvedd az egészet, mert rengeteg információ elhangzik.

Szeretettel,

Timi

♌Oroszlán Újhold – amikor a Lelked Színpadán Gyúlnak a Fények ✨🦁

Július 24-én, budapesti idő szerint 21 óra 12 perckor- az égbolt táncra perdül – és vele együtt a belső világunk is. Az Oroszlán Újhold nem csak szikrákat szór: lángra lobbant bennünk valami mélyet, valami régit, ami új formát ölt.

🔥 A tűz trigon a Kosban retrográd Szaturnusszal és Neptunusszal egy különleges üzenetet hordoz: mi van, ha az álmaid nem megfoghatatlanok, csak eddig más szemmel néztél rájuk?

🌬️ A Vízöntőben hátráló Plútó levegős trigonja az Ikrekben együtt álló Uránusz–Sedna párossal a tudat új tágasságát hirdeti: szokatlan gondolatok, intuitív megértések, fényvillanások – amit eddig titoknak hittél, talán csak megértésre várt.

💧 Jupiter a Rákban víz trigont alkot a Skorpió Vesta–Lilith–Juno triójával: érzelmi elmélyülés, női bölcsesség, ősi minták gyógyulása – a múlt sebei most erővé válhatnak.

Ez az Újhold nem csupán új kezdet – ez egy belső forradalom. A tűz, víz és levegő elemek harmonikus kapcsolata szinte noszogat: Légy önmagad! Állj ki a szíved mellett! Ne félj változni!

💫 Sorsfordító találkozások – a lélek útjának új fejezete

A Szűzben együtt álló leszálló Holdcsomópont és Mars különös vibrációval tölti meg az időszakot – ez a változó kvadrát az Ikrek Vénusz–Hygieia párosával a gyógyító beszélgetések, szívből jövő felismerések idejét jelzi. Lehet, hogy egy régi kapcsolat várja, hogy új formában szülessen újjá, vagy éppen most nyílik lehetőség arra, hogy kimondjuk, amit régóta őrzünk magunkban. 🌟💖

🌊 A Halak felszálló Holdcsomópont lágyan hív: nyisd meg a szíved a szeretetnek. Ez nem az illúziók szeretete, hanem az együttérzés, az egység és a mély lelki kapcsolódás ereje – a fajta szeretet, ami nem elvár, csak jelen van.

Mindez együtt egy olyan energiát rajzol az égboltra, ami nemcsak irányt mutat, hanem lehetőséget ad az újrakapcsolódásra – önmagunkkal, másokkal és a sorsunkkal. 🌟💖

🦁 „Érezted már, hogy a szíved tudja az utat, még mielőtt a fejed megértené?” 🌕

„Mi az, amit most elengednél, hogy végre helyet adhass valami valóban értékesnek?”

🌀 „Megnyílok a változásnak. A szeretet, az igazság és az erő most bennem ébred.”

🌙💫🌷🦁✨

Szeretettel,

Timi

🌞 A Nap hazatalál – Tűz a szívekben, álmok a láthatáron🔥✨

Ahogy a Nap 22-én belép az Oroszlán jegyébe, valami ősi, lüktető energia bontakozik ki: a lélek hazatér. Az Oroszlán uralkodóként nyitja meg szívének kapuját, és hívja a spirituálisan érzékeny lelkeket arra, hogy merjenek ragyogni – nem másért, mint önmagukért.

🦁 Oroszlán – A szív bátor harcosa, a belső Nap hordozója Az Oroszlán jegy szülöttei olyanok, mint egy belső lánggal égő fáklya, amely képes bevilágítani a világ sötét zugait. Kreatívak, nagylelkűek, ösztönösen vezetők – de mindez csak akkor válik valódi erővé, ha a szívükből fakad. Az ego és az önkifejezés határán táncolnak, és tanulniuk kell, hogyan váljon a ragyogásuk inspirációvá, nem uralkodó dominanciává.

Az Oroszlán karmikus feladata az, hogy megtanulja a szívből való vezetést:

  • 💖 Hiteles önkifejezés – Nem a világ elvárásai, hanem a belső hang alapján élni.
  • 👑 Alázatos vezetés – Úgy állni mások élére, hogy közben nem emelkednek föléjük.
  • 🎭 Az ego átformálása – Megkülönböztetni, mi fakad valódi önvalóból, és mi a szerepek illúziója.
  • 🌞 A kreativitás megosztása – Nem csak megélni a belső alkotóerőt, hanem inspirálni vele másokat is.

Amikor az Oroszlán energiája aktiválódik – mint most a Nap hazatérésével –, mindenki megérezheti azt a belső késztetést, hogy önmaga legyen, bátran, szeretettel, ragyogva. Ez nemcsak az Oroszlánok ideje, hanem mindenkié, aki készen áll felfedezni saját belső Napját

A mostani belépés különösen izgalmas, mert a Nap tűz trigonba kerül a Kosban hátráló Szaturnusz/ Neptunusz együttállásával

Ez az aspektus ritka lehetőség: álmaink (Neptunusz) és felelősségvállalásunk (Szaturnusz) között most láng gyúlhat. Ösztönözhet minket arra, hogy ne csak álmodjunk, hanem struktúrát, célt és lépéseket is adjunk az elképzeléseink mellé. 💭➡🏗

Ám a kép nem ennyire egyszerű: a Nap szemben áll a Vízöntőben hátráló Plútóval. Ez mély átalakulásokat, sőt, belső harcokat is jelezhet. Ki akarok én lenni a világ előtt – és ki vagyok valójában? Ez a feszültség most felszínre hozhat eltemetett vágyakat, de kontroll-drámákat is. A Plútó kérlelhetetlen: nem hagyjuk el a régi mintákat fájdalom nélkül – de ami utána jön, az sokkal igazabb. ♒🌓♌

🔑 A kulcs: bátorság. Oroszlánként cselekedni, de nem a felszínes csillogásért – hanem a belső tűzért. Az álmaidért. A változásért. Mert most az Ég is azt mondja: merd megtenni az első lépést – de vállald a felelősséget is érte.

Mit tehetsz most?

  • Írd le egy álmod, amit már régóta halogatsz – és tervezz hozzá három lépést.
  • Vizsgáld meg, hol játszol szerepet, ahelyett, hogy önmagadat adnád.
  • Nézd meg: hol próbálod még mindig kívülről megszerezni azt az erőt, ami már benned van?

A tűz segít – de a hamuból neked kell újjászületni. 🔥🦁🌌 Az önkifejezés, kreativitás, szívből jövő cselekvés kerül a fókuszba. Az élet naposabb oldalát keressük, és közben azt kérdezzük: Mi az, ami igazán én vagyok? 🌟

Áldott jegyváltást kívánok!

Szeretettel,

Timi

🌕♑Bak Telihold – Kapcsolataink sorsfordító pillanata

Július 10-én éjjel, budapesti idő szerint 22 óra 37 perckor- egy különleges égi táncnak lehetünk tanúi: a Bak Telihold fénye nemcsak a nyári égboltot világítja be, hanem mély lelki felismeréseket is hozhat számunkra. Ez a Telihold a Rák Nap és a Bak Hold tengelyén ragyog, és most különösen erőteljes, hiszen a Sorstengelyekkel is kapcsolódik: a Szűz leszálló holdcsomópont együtt áll a Marssal, míg a Halak felszálló csomópont a jövőbe hívogat. Mindezt egy gyógyító trigon koronázza meg: a Skorpióban álló Junóval, a kapcsolatok aszteroidájával.

🌿 A Rák és a Bak tengelye – Otthon és hivatás, érzelem és felelősség

Ez a tengely mindig az egyensúlyról szól: hogyan tudjuk összehangolni a bensőséges, érzelmi világunkat (Rák Nap) a külső céljainkkal, felelősségeinkkel (Bak Hold)? Most különösen fontos kérdéssé válik: hol van az otthonunk – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. És hogyan tudunk stabil alapokat teremteni, miközben hűek maradunk önmagunkhoz?

🔥 Mars a Szűz leszállón – A múlt sebei és a cselekvő gyógyulás

A Mars a Szűz leszálló Holdcsomóponttal azt üzeni: ideje szembenézni a múltból hozott mintákkal, különösen azokkal, amelyek a túlzott kontrollról, vagy önkritikáról szólnak. Most lehetőségünk van arra, hogy tudatosan elengedjük ezeket, és új, egészségesebb működésmódokat válasszunk.

🌊 Halak felszálló – A jövő útja az együttérzésen át

A Halak felszálló Holdcsomópont arra hív, hogy a jövőnket ne a racionalitás, hanem az intuíció, az elfogadás és a spirituális kapcsolódás mentén építsük. Ez a Telihold segíthet abban, hogy megérezzük: nem kell mindent egyedül megoldanunk – a kapcsolódás, az együttérzés és a hit is lehet erőforrás.

💞 Junó a Skorpióban MEGÁLLNI LÁTSZIK – Kapcsolataink mély gyógyulása

A Junó aszteroida a Skorpióban most mély, transzformatív energiákat hoz a kapcsolatainkba. Ez a trigon a Teliholdhoz lehetőséget ad arra, hogy régi sebek gyógyuljanak, titkok kerüljenek felszínre, és új szövetségek szülessenek – őszintén, mélyről, lélekből.

Ikrek együttállás – A megújulás elkerülhetetlen

És mintha mindez nem lenne elég, az Ikrek jegyében egy különleges együttállás is történik: Uránusz, Sedna, Vénusz és Hygieia egyesítik erejüket. Ez az égi kvartett azt üzeni: a megújulás nem halogatható tovább.

  • Uránusz a hirtelen felismerések és a szabadság bolygója – most új nézőpontokat hozhat.
  • Sedna mély, kollektív sebeket érint, de a gyógyulás lehetőségét is hordozza.
  • Vénusz a szerelem, értékek és önbecsülés témáit világítja meg.
  • Hygieia pedig a testi-lelki tisztulás, a holisztikus gyógyulás szimbóluma.

Ez az együttállás az elme (Ikrek) szintjén történik – vagyis most különösen fontos, hogy milyen gondolatokat táplálunk, milyen történeteket mesélünk magunknak. A változás kulcsa a tudatosságban rejlik.

Amikor az Uránusz () a levegős Ikrek változó, levegős jegyébe lépve, és trigont alkot a Plútóval (), aki épp a Vízöntő () mélységeiben hátrál, valami felébred az éterben. Ebben a csillagállásban a választás szinte mágikus hatású: amit figyelünk, az most megteremtődik. A Plútó suttogja: „Merülj mélyre.”

Az Uránusz sugallja: „Gondolkodj másként.” És az Ikrek () kérdezi: „De vajon kinek a hangja szól benned?”

Ez a Telihold nemcsak lezárás, hanem egy sorsfordító pillanat is lehet. Ha hajlandóak vagyunk elengedni a múlt terheit, és nyitott szívvel fordulunk a jövő felé, akkor valódi gyógyulás és kapcsolati megújulás várhat ránk. Az Ikrek együttállás pedig emlékeztet: a változás bennünk kezdődik – gondolatainkban, szavainkban, döntéseinkben.

Fogadd szeretettel ezt a kozmikus üzenetet – és ne feledd: minden Telihold egy lehetőség arra, hogy közelebb kerülj önmagadhoz. 🌕

💎 Kristályok a Bak Teliholdhoz – Támogatás a gyógyulás és megújulás útján

A Telihold idején a kristályok energiája felerősödik – különösen akkor, ha tudatosan kapcsolódunk hozzájuk. Íme néhány ásvány, amely harmonizál ezzel a különleges égi állással:

  • Fekete turmalin – A Bak energiájához kapcsolódva segít a földelésben, stabilitást ad, és elnyeli a negatív energiákat. Tökéletes társ, ha túlterheltnek érzed magad vagy nehéz érzelmekkel dolgozol.
  • Holdkő – A Rák Nap érzékeny, intuitív oldalát támogatja. Segít kapcsolódni a belső világodhoz, ösztöneidhez, és támogatja az érzelmi egyensúlyt.
  • Ametiszt – A Halak felszálló csomópont energiájához illeszkedve segíti a spirituális tisztulást, az elengedést és a belső békét. Kiváló meditációhoz és álommunkához is.
  • Amazonit – Az Ikrek együttállás (Uránusz, Sedna, Vénusz, Hygieia) idején segít tisztán kommunikálni, oldani a mentális feszültséget, és támogatja a szívből jövő önkifejezést.
  • Rodokrozit – A Skorpió Junóval összhangban mély érzelmi gyógyulást hozhat. Segít megbocsátani, elengedni a múlt fájdalmait, és újra bízni a szeretetben.

Tipp: A Telihold éjszakáján helyezd ki a kristályokat az ablakpárkányra vagy a szabad ég alá, hogy feltöltődjenek a Hold fényével. Meditálj velük, tartsd őket a kezedben, vagy aludj velük a párnád alatt – engedd, hogy támogassanak az átalakulásban.

Áldott Teliholdat kívánok! 🌕

🌿🕯💎

Szeretettel,

Timi

🌩️ Az Uránusz mindig hirtelen, váratlan

módon ébreszt — ő a szikra, a villám, az ötlet, a felismerés, ami nem kérdez, csak megmutatja: “Itt valami már nem működik, ideje másképp nézni rá.”

De hogy hogyan súgja meg?
Leggyakrabban három módon:

  1. 🔥 Váratlan helyzetekkel — amikor valami “megbillen”, egy kapcsolat, szituáció, érzés kibillen az eddigi keretéből. Ez lehet egy furcsa beszélgetés, egy véletlen találkozás, vagy akár egy hirtelen belső felismerés. Olyan, mintha a megszokott forgatókönyv hirtelen átíródna.
  2. Belső villanásokkal, intuícióval — hirtelen jön egy gondolat, egy megérzés, hogy valamit teljesen máshogy kéne csinálni. Ez lehet akár egy belső “elég volt” érzés, vagy pont egy felszabadító gondolat, ami új lehetőséget villant fel.
  3. 🌬️ Szabadság iránti vággyal — amikor már szűk a tér, amikor azt érzed, hogy egy helyzet, kapcsolat, szerep korlátoz, akkor az Uránusz ébreszt, hogy ideje kitágítani a kereteket, változtatni, újítani.

Most, hogy Vénusz kapcsolódik az Uránuszhoz– aki 7.hó 7.én lép be ebbe a minőségbe – a megújulás főként:

💖 Érzelmekben,
🤝 Kapcsolatokban,
💎 Értékrendben,
🎨 Kreatív önkifejezésben érkezhet meg.

Ha valahol azt érzed, “valami már nem a régi”, vagy szokatlan impulzusokat kapsz, ne ijedj meg — az Uránusz ilyenkor csak súgja: nézz rá más szemmel, nyisd ki a szíved a változásra, a könnyedségre, a valódi szabadságra.

Sokszor elsőre kaotikusnak tűnhet, de mindig az a célja, hogy megszabadítson, és új, frissebb utakat nyisson meg.

🌀 7.7 az Uránusz () belibben az Ikrekbe: táncol a gondolat de merre visz?

Amikor az Uránusz () a levegős Ikrek változó, levegős jegyébe lép, és trigont alkot a Plútóval (), aki épp a Vízöntő () mélységeiben hátrál, valami felébred az éterben. Szellemi forradalmak suttognak az éjszakában, új látásmódok és felismerések érkeznek. Ez az időszak ajtót nyit a gondolkodás evolúciójára.

De a levegős energia kétélű kard. Magas szinten: inspiráció, szellemi tisztulás, táguló tudatmezők. Alacsony szinten? Kétségbeesett információhajszolás, kognitív túlterhelés, szétszórtság… és az elme örvényei.

Mit választhatunk? A kulcs most az, hogy milyen rezgésre hangoljuk magunkat. Híreket görgetünk, pánikot gyártunk – vagy leülünk, lélegzünk, és meghalljuk a gondolatok mögötti csendet?

Ebben a csillagállásban a választás szinte mágikus hatású: amit figyelünk, az most megteremtődik. A Plútó () suttogja: „Merülj mélyre.” Az Uránusz () sugallja: „Gondolkodj másként.” És az Ikrek () kérdezi: „De vajon kinek a hangja szól benned?”

Hálásan köszönöm az egész heti figyelmeteket. 😊 😊 😊

Az uránuszi időszakban sem hagylak Magatokra. Ezért találtam ki ezt a hűsítő akciót. Nagyon örülök, hogy néhányan már jelentkeztetek. 😊

Szeretettel,

Timi